Sok mindennel.:)

Lefele vett az ember 40-50 palack "Napoleon :))" konyakot Szabadkán 110 Ft/palack(kb.100DM-ből az egész). Elcseréltem a bulgároknál egy kempingben ugyanannyi karton L&M cigire, vagy Marlborora, amit az ismerős vámos 10%-ért átengedett. Ezt beváltottam annál a kereskedőnél akitől farmert, zoknit, pólót, bőrdzsekit, aranyat egyben megvettem. Náluk már akkor 4-5 márka/doboz körül volt a cigi, ráadásul a helyi, néha rossz minőségű kapadohány. Szívesen fizettek nagyban kartonjáért 30 márkát. Egy ilyen odameneten mindig összejött 800-1000 márka. Ketten mentünk általában. Benzinjegyekkel, kannákkal felszerelkezve, mert a bulgároknál nagyon olcsó volt a benzin. Mikor nálunk 33, náluk 10 sem. Isztambulban általában eltöltöttünk az ismerősünknél vendégeskedve 2 napot. Mindig hétvégen utaztunk, különböző okokból.:)))
Visszafele Burgasz környékére mentünk úgy, hogy ott eltöltsük a péntek délutánig hátralevő időt, hogy szombat reggel hatra Szabadkán legyünk és eladjunk az akkorra a piacra átjövő magyaroknak mindent, amit tudunk. A maradék áruval már át mertünk jönni a vámon.:)) Előtte tranzit volt a dolog.
Nagyon tetszett ez az élet, két évig, tavasztól-őszig mentünk kéthetente. Legjobban az volt, hogy Bulgáriába mindig vittünk 1 márkáért vásárolt szemfesték dobozt. Az nagyon kapós volt. Egyben eladtuk a tengerparton egy-egy ügyeskedőnek 20 leváért, ő már negyvenért adta tovább. Általában 20-20 kompakt fedezte az ott töltött időnket, az elérhető legmagasabb szinvonalon.

Börtönben amiatt voltam 3 napot, hogy az új rendőr, aki átvehette az egyik egyetemük őrzését, még nem kapta meg a baksisát. Mindig az egyetem mozaikkal kirakott díszudvarán parkoltam, mert az tuti biztonságos volt, így kicsit erélyesebb voltam a rendőrörsön, amikor hült helyét találtam az autómnak. Nagyon megtetszettem nekik, ott marasztaltak. Szerencsére az ismerősöm kieszközölte a szabadlábra helyezésemet, holmi garázdaság vétségét nézték el párszáz márkáért. Nem is nézték át az autót, amit bevittek a rendőrség udvarára, és odaállították pont szembe az alagsori celle ablakával. Ha ágaskodtam, kiláttam rá.

Kipróbálni az ételeiket, szokásaikat tudtam. Az ottani ismerősöm családja szinte közéjük tartozónak kezelt, nagyon megnyíltak, egy ideig még azután is tartottuk a kapcsolatot, hogy vége lett a kijárogatásunknak.

Ha anyagra gondolsz, persze tudtam, hogy bármelyik parkolóban be lehet szerezni az út mellett, de ez az a határ, amit soha nem lépek át. Kicsiben sem.