Akkor én egy kicsit magamat fikáznám. :-)
Tízéves koromban nekiindultunk a Wartburgunkkal Jugoszláviának. A húgom három évvel fiatalabb, a nagynénénkkel szorongtunk hátul hármasban. Képzelhetitek, két viszonylag kicsi örökmozgó beszorítva a csomagtartóba már be nem férő cuccok közé... Férfiasan bevallom, a második naptól kezdve keményen makaóztunk menet közben. Ma már nemcsak percekre kötne le az erdő és a szerpentin látványa, sőt, azt se mondhatni, hogy egyáltalán nem voltunk kíváncsiak a tájra, szüleink mégis úgy emlegetik azóta is, hogy "mikor elkártyáztátok a nyaralást". (Csak tudnám, akkor hogy látom még mindig magam előtt a Plitvicei tavakat, a Neretva völgyét, a mostari hidat - hogy száradna le a keze, aki lebombázta.)