Csak a teljesség kedvéért :-)

Ami tiszta, és ami zavaros

NSZ • 2003. augusztus 11. • Szerző: Ungváry Krisztián

(kép: Marabu)
Amikor megtudtam, hogy Schmidt Mária válaszol a Terror Házát kritizáló írásomra [Egy történ(elmietlen)ész kritikája, augusztus 9.], először reménykedtem abban, hogy a kiállítók megértették cikkem mondanivalóját. Kíváncsi voltam arra is, találtak-e tévedést azokban az adataimban, amelyek alapján a kiállítást minősítettem. Úgy látom, nem is nagyon értették meg cikkemet, és nem is nagyon találtak valóságos hibákat benne. Schmidt Mária kifogásait alaptalannak tartom.

1. Aki elmegy a Terror Házába, az látja, hogy a kiállítás a szovjet csapatok kivonulásával zárul. A kései Kádár-rendszer vizuálisan is helyet kap a levélcenzúra bemutatásával. Schmidt Mária ezzel kapcsolatos kifogása tehát alaptalan.

2. Nem az a probléma, hogy megadják a diktatúrák áldozatainak számát, hanem az, hogy nem végzik el az összevetést és a strukturális összehasonlítást. Ráadásul a gulág esetében a valós létszám sokszorosát közlik.

3. A látogató meggyőződhet arról, hogy a holokausztról sporadikusan fellelhető információ elégtelen. Jellemző, hogy Schmidt Mária egyetlen olyan példát sem hoz fel, amely a magyar társadalom felelősségére utalna.

4. Nem állítottam sehol, hogy az egész magyar társadalom bűnös. Csupán azt állítottam, hogy Magyarországon az antiszemitizmus nem egy törpe kisebbség szenvedélye volt, és nem egyszerűen a német minták követéséből fakadt. A zsidóellenes intézkedésekből százezrek profitáltak, és a politizáló erők közül a szélsőjobb azon a választáson, ahol (rajtuk kívül) minden parlamenti párt, így a kisgazdák és a szociáldemokraták is szabadon szervezkedhettek, elsöprő eredményt ért el, és teljes politikai szabadság esetén a választást minden külső segítség nélkül is megnyerhette volna. Hiába érvel Schmidt Mária a kormánypárt 73 százalékos többségével, ha a választók egyáltalán nem ebben az arányban szavaztak rá, ráadásul a kormánypárti képviselők zöme a korabeli források szerint is szélsőjobboldali érzelmű volt.

5. Ha Schmidt Mária figyelmesebben olvasta volna cikkemet, akkor tudná: én nem kifogásoltam, hogy a választások során akadályozták a nyilasokat, hanem csupán rögzítettem ezt a tényt.

6. A nyilasok nem a nácik kópiái voltak. A külső jegyek részben a román vasgárdától (zöld ing), az ideológia pedig jelentős részben Prohászka Ottokártól (hungarizmus) származik. Nyilas és nemzetiszocialista pártok Magyarországon 1920-tól léteztek, nem kellett ezért a nácikat másolniuk.

7. Schmidt Mária továbbra sem tudja bizonyítani azt az állítását, hogy a magyar közélet 1938–1944 között antiradikális volt. Az talán mégis jelent valamit, ha egy országban a sajtótermékek jelentős része antiszemita és náci propagandát terjeszt.

8. A gulág-teremben a látogató számára nem derül ki, hogy a padlószőnyegen jelzett helységek közül melyik miért szerepel fehér keretben.

9. A halálmenetekről közölt (kevés és elszórt) információ nem teszi lehetővé, hogy a látogató megértse az ehhez kapcsolódó tragédiát. A kettős mérce látszik abban is, hogy a gulág áldozatainak egész teremszőnyeg jutott, a halálmenetekről pedig csak néhány információmorzsa található.

10. Egyes antikommunista ellenállókról azért írtam, hogy hatalomra jutásuk esetén ők is terrort alkalmaztak volna, mert mint nyilasok vagy nácik egyszer ezt már 1945 előtt megtették, vagy azért, mert közreadott programjukban ezt követelték. Az antifasiszta ellenállás kapcsán sehol sem állítottam, hogy az bárkit is felmentene későbbi bűncselekményei alól, bár nagy különbség, hogy valaki először ellenálló és utána tettes, vagy fordítva.

11. Nem elég, hogy a magyarországi németekről adott információk a Terror Házában tévesek és egymásnak is ellentmondanak, Schmidt Mária most is, ezen az úton is valótlanságokat terjeszt. Nemcsak a Parasztpárt, hanem eleinte a többi koalíciós párt is az összes magát németnek valló személy kitelepítését javasolta. Bibó István is rámutatott, hogy nem az emberbaráti szeretet, hanem a csehszlovák vezetők által elindított deportálások állították le a magyar kormány kitelepítési akciót (ti. a svábok helyébe kívánták áttelepíteni a felvidéki magyarokat). Schmidt Mária jobban tenné, ha ebben az esetben feldolgozások helyett a forrásokat tanulmányozná.

12. Három kérdésben tévedtem: az ÁVH első vezetői közül nem mindenki volt zsidó származású. Tévedtem továbbá egy keresztnév és az egyik tanú foglalkozásának megjelölésében. E tévedések talán nem érintik alapvetően cikkem mondanivalóját.

13. Bilkey-Papp Zoltánról Schmidt Mária valótlanságokat terjeszt, annak ellenére, hogy neki is átadtam az ezzel kapcsolatos iratokat. Sajátos, hogy ártatlan ellenállóként szerepeltet olyan személyt, akinek a rendszer ellen az volt a legfőbb kifogása, hogy „zsidók” csinálják…

14. Hadváry Pál a keleti fronton tömeggyilkosságokat rendelt el. Az erre vonatkozó bizonyítékokat 1998-ban publikáltam. Őt ártatlannak feltüntetni hamisítás.

15. A Magyar Közösség tagjai elleni eljárások irataiból kiderül, hogy Donáth antiszemita propagandát terjesztett. 1939 előtt „csak” politikusként, utána képviselőként támogatta a zsidóellenes törvényeket, amelyekből jóval több volt, mint amennyit Schmidt Mária felsorol (csak néhány példa: a fajvédelmi, a zsidó földtulajdon kisajátítását elrendelő, az izraelita felekezet jogállását szabályozó és a honvédelmi törvények). Sajátos, hogy ártatlannak nyilváníttatik az a személy is, aki vezetőként bűnrészes a zsidóság jogfosztásában.

16. A múzeum definíciója szerint „tettesnek tekinthetők, akik a két (…) totális rendszer (nyilas és kommunista) létrehozásához vagy fenntartásához tevőleges segítséget nyújtottak, illetve a két rendszer valamelyikének közhatalmi szerveiben felelős pozíciót töltöttek be”. A kuratóriumi tagok hozzátartozói közül egy karhatalmista és munkásőr, egy másik a nyilasok által létrehozott Dolgozó Nemzet Hivatásrendjének széktartója volt, egy harmadik személy (aki távolabbi rokon) a Belügyminisztérium azon osztályát vezette, amely a zsidóság deportálását irányította. A gyermekek természetesen semmilyen mértékben sem felelnek szüleikért, de kettős mércére utal, ha csak a politikai ellenfelek szüleinek fotóit szerepeltetik a tettesek falán, miközben a tettes definíciója igen tágan értelmezhető, és a kiállított személyek egyikénél sem szerepel, hogy az illető milyen bűnöket követett el.

17. Fiala Ferenc kapcsán arra utaltam, hogy a múzeum inkonzekvens, amikor személyét a tettesek falán szerepelteti, mert Fiala a nyilasok uralma alatt embereket mentett, a nyilasuralom előtti, valamint az emigrációs tevékenység viszont Schmidt Mária korábbi definíciói szerint nem tartozik a múzeum témái közé.

18. Schmidt Mária azt várja el, hogy amikor „bevált nemzetiszocialista különleges kezelésről” ír, akkor ne a megsemmisítésre gondoljunk, és amikor múzeumában az „átöltözés” teremben nyilas és korai ávós ruhákat jelenít meg egyértelmű pozícióban, akkor ne feltételezzük, hogy az egyikből a másikba öltöztek át. Itt válik a Schmidt Mária írása komolytalanná.

19. A szenvedés mértékének szempontjából lehet, hogy mindegy, de mégsem ugyanaz, ha valaki „áldozatot hoz” vagy „áldozattá válik”. Mivel az „áldozat” a múzeum kulcsfogalma, ezért különösen helytelen ezt összezagyválni. Ha Schmidt Mária számára az effajta különbségek „zavarosak”, akkor ne csodálkozzon, ha mondanivalóját félreértelmezik.

UNGVÁRY KRISZTIÁN
történész