A mai Népszabadság hétvége mellékletében van egy egész oldalas Schmidt Mária által jegyzett válasz Ungváry Krisztián július 5-i cikkére.
Ungváry-val sok mindenben nem értek egyet, de mint történésznek a véleményét sokra értékelem, a ´válasz´-nak szánt valami nagyon átlátszó, könnyen és egyértertelmüen láthatóak benne a kacsintgatások, szegény Schmidt Mária nem érti hogy kik azok a mi, de megismétli ugyanazokat a csúsztatásokat, amelyket szokott. Mindkét terror a gonosz idegenek müve, á, dehogy volt támogatottsága a nyilasoknak, á dehogy azt jelenti az átöltözés terme, hogy átöltöztek a nyilasok ávó-snak, közben észre sem vezi, hogy mag állítja, hogy hamis egyenruhát állítottak ki, vagy legalábbis azt érzékeltetik mintha az ávó-s egyenruha lenne, a válasz hétfön jelenik meg:
Egy történ(elmietlen)ész kritikája
NSZ • 2003. augusztus 9.
A Népszabadság 2003. július 5-i számában jelent meg Ungváry Krisztián A pártmúzeum cím? írása. A cikk számos hamis, félrevezet? és bosszantóan történelmietlen állítást tartalmazott, nem beszélve a személyeskedésekr?l és a rengeteg negatív min?sít?, sért? jelz?r?l. Kénytelenek vagyunk idecitálni Ungváry ezen állításait, hogy tételesen megcáfoljuk azokat.
1. „A pártállami rendszer története azonban tág teret kap a kiállításon, a puhuló Kádár-rendszer gyakorlatilag egy szintre kerül a nyilas diktatúrával …. (…) …a Kádár-korszak kései szakasza aligha feleltethet? meg a nyilas diktatúrának” – írja Ungváry. Ezzel szemben a múzeumban nincs szó a kés?i Kádár-korszakról. A legutolsó, a „Búcsú” terme nem a kés?i Kádár-érát, hanem az idegen befolyás végét, a szovjet csapatkivonást mutatja be. A kiállítás id?határa is világosan meghatározott: az 1956 utáni megtorlással, illetve az intézményes állami terror végeztével zárul. Azt az id?szakot tárgyalja, amikor a hatalom faji, illetve osztályalapon különböztette meg a polgárokat, és származásuk, illetve politikai meggy?z?désük miatt gyilkolta meg sokukat.
2. „Ha felsorolnák a két diktatúra áldozatainak számát” – hiányolja a kiállításból Ungváry. Felsoroljuk: például a „Kett?s megszállás”, a „Nyilas”, a „Gulág”, az „Ellenállás”, az „Át- és kitelepítések”, a „Beszolgáltatás”, a „Péter Gábor-szoba”, az „Igazságszolgáltatás”, az „Internálás”, az „1956-os” és a „Megtorlás” termek tábláin, illetve teremszövegeiben. Mindenhol a jelenleg ismert legpontosabb adatok vannak feltüntetve az áldozatok számáról. Vajon Ungváry olvasott egyet is ezek közül?
3. „A kiállításnak ugyan nem célja a holokauszthoz vezet? út bemutatása, de a kérdést az alábbi mondatokkal (Ungváry négy mondatot idéz – a szerz?) nem lehet elintézni”. Nem is intézzük el. A zsidóság sorsáról a „Kett?s megszállás”, a „Nyilas” folyosó és a „Nyilas” terem szövege is tájékoztatást nyújt. A „Kett?s megszállás” teremben többperces filmanyagot vetítünk a bergen-belseni koncentrációs táborról, részleteket Hitler beszédeib?l, az SS vonulásairól; a „Nyilas” folyosón és teremben pedig öt fotó látható a Maros utcai vérengzés áldozatainak exhumálásáról, klipet vetítünk a deportálásokról, illetve arról, ahogy a pártszolgálatosok zsidókat kísérnek a Dunához. Ugyanebben a teremben egy teljes falat foglal el a zajló Duna képe, hanghatásokkal kísérve – mementóként a vízbe l?tt üldözöttek emlékére.
Ungváry állítása szerint e tájékoztatás alapján „a látogató azt hiheti, hogy a kés?bbi eseményekért csupán egy sz?k réteg tehet? felel?ssé, holott a valóságban ez épp fordítva van”. Mi van fordítva? Esetleg arra gondol Ungváry, hogy az egész magyar társadalom b?nös a deportálásokban? Ungváry a kollektív b?nösség megállapíthatóságát vallja? Talán azért is feszíti még tovább a húrt, állítván: „A magyar felel?sség tárgyalásának nem nagyon jut hely”. Mégis, milyen „magyar felel?sségre” gondol?
A nyilasok csak az er?szakos náci fellépés hatására kerülhettek kormányra; mindez egy idegen nagyhatalom megszállása idején történt, idegen nyomásra és idegen érdekek figyelembevételével. A felel?sség az idegen, megszálló hatalom képvisel?ié, illetve az ?ket kiszolgálóké volt. Azoké, akik b?ncselekményeket követtek el. Felel?sségük pedig az általuk elkövetett b?ncselekmények súlyával arányos. A „Tettesek Galériáján” csak magyarok képei vannak kiakasztva. A politikai perek halálos ítéleteiben közrem?köd? bírók-ügyészek között is csak magyarok szerepelnek.
4. Érthetetlen továbbá, miért kifogásolja Ungváry azt, hogy a két háború közötti Magyarországon a kormányon lev? er?k igyekeztek korlátok közé szorítani a nyilasok m?ködését. Kijelentése, miszerint a nyilasok „teljesen szabad körülmények között akár a választást is megnyerhették volna”, elképeszt?, történelmietlen. Teljesen szabad körülmények között a kisgazdák és a szocdemek is szervezkedhettek volna, s ez rögtön más körülményeket jelentett volna. Teljesen szabad körülmények között Darányi miniszterelnök nem csak az állami és köztisztvisel?k számára tiltotta volna meg a széls?jobboldali pártokba való belépést, hanem a kommunista párthoz hasonlóan betiltotta volna a nyilasok szervezkedését. Így már egyáltalán nem indulhattak volna az 1939-es választásokon. Egyébként ne felejtsük, hogy 1938-ban általánossá tették a titkos választást – korábban vidéken nyílt szavazás volt –, így az 1939-es választás a Horthy-korszak legdemokratikusabb választásának számított. Bár a nemzetiszocialista pártok összesen megnégyszerezték a mandátumaik számát, a kormányer?, a Magyar Élet Pártja, a mandátumok 73 százalékával rendelkezett, és abszolút fölénye volt a parlamentben. Ráadásul 1939 után a nyilasmozgalom népszer?sége rohamosan csökkent.
A teremszöveg azt állítja, hogy a nyilasok „német segítség és támogatás nélkül soha nem válhattak volna kormányzati tényez?vé”. Ez pedig ténykérdés: a nyilasok csak az er?szakos náci fellépés hatására kerülhettek kormányra, korábban a Horthy-rendszer jellegét?l idegen pártként megfigyelés alatt álltak.
5. „A nyilaskeresztes párt-hungarista mozgalom nem német minta szerint alakult” – állítja Ungváry. Ezzel szemben a tények azt mutatják, hogy német minta szerint jött létre. Szálasi 1935-ben alapította meg els? pártját, ekkor már az NSDAP több mint egy évtizede létezett. Arculatát és antiszemitizmussal kevert szociális mondanivalóját tekintve a nyilasmozgalom teljesen a nácikra emlékeztetett, még az egyik eredeti zászlótípusuk (nem az árpádsávos) is a német horogkeresztes zászló másolata volt, horogkereszt helyett nyilaskereszttel. Egyenruhás felvonulásaik, militáns szervezeti felépítésük, a totális államra vonatkozó terveik és vezérkultuszuk nagyon hasonlított a nácikéhoz. A nyilas ideológia illeszkedik a többi európai nemzetiszocialista mozgalom eszméinek sorába, a nemzetiszocializmus helyi változatának tekinthet?.
6. „A kiállítóknak a korszak társadalmi állapotaival kapcsolatos tájékozatlanságáról tanúskodik az érint?képerny?n elérhet? szöveg is… (…) …Nem a magyar közélet volt ugyanis antiradikális, hanem a politikai elit egy sz?k része. A közélet állítólagos »antiradikalitása« jól mérhet? az eladott sajtótermékek jellegéb?l: míg a Magyar Nemzet olvasótábora nem haladta meg a százezer f?t, addig a nyilas Pesti Újság 1941-ben is elérte a napi kétszázezres példányszámot. De nemcsak a nyilasok lapja hirdetett radikális és uszító antiszemita propagandát: a Virradat vagy a Magyarság ugyanabban a stílusban cikkezett” – írja Ungváry. Nem lehet ítéletet mondani a magyar közéletr?l, a magyar társadalomról annak alapján, hogy egyes sajtóorgánumoknak mekkora olvasótáboruk volt vagy van. A magyar lakosság jelent?s része – ez ma sincs másképp – egyáltalán nem vásárolt és nem is olvasott sem politikai napilapokat, sem hetilapokat.
7. „Azt, hogy hol voltak táborok, nem tudhatjuk meg, mert a sz?nyegbe ezt az információt már nem hímezték bele” – írja Ungváry a „Gulág” teremr?l, ahol feltételezhet?en nem nézett alaposan körbe. A sz?nyegbe ugyanis bele van sz?ve azoknak a lágerközpontoknak a helye, ahol nagyobb számban raboskodtak magyarok, a többit?l jól elüt?en, fehér keretben, latin bet?kkel.
8. „Err?l (ti. a halálmenetekr?l – a szerz?) a kiállításnak semmilyen mondanivalója nincs, holott a holokauszt áldozatainak jelent?s része e halálmenetekben pusztult el” – állítja Ungváry. Van szó a halálmenetekr?l: a „Nyilas” terem teremszövegében és ugyanezen teremben futó klipekben.
9. „A falon kis keretes szövegként szerepel az a formanyomtatvány, amelyben b?nbánó nyilasok felvételüket kérhették a kommunista pártba, de ez az utalás majdnem teljesen elsikkad” – állítja Ungváry. Ezzel szemben egyáltalán nem sikkad el, felt?n?, éppúgy, mint a Rákosi-idézet az öltöz?szekrények feletti függönyön.
„…1945-ben egyetlen nyilas sem öltözött át a politikai rend?rség ruhájába (még a kiállítók bevallása szerint se), a prezentációt nehéz másnak, mint történelemhamisításnak min?síteni” – folytatja tovább. Hogy érti azt Ungváry, hogy „bevallás”? Volt vallatás is? Az „Átöltözés” teremben senki nem állítja, hogy a nyilas pártszolgálatosokból ávósok lettek. Különben is, a teremben látható egyenruha PRO-s és nem ávós – ha már Ungváry szereti az aprólékosságot. A teremszövegben pedig ugyanez világosan benne foglaltatik: „A terem közepén látható két egyenruha a diktatúrák folytonosságát szimbolizálja. A videoklip pedig arra utal, hogy mindenki »átöltözésre« kényszerült.” Nem mi „történelemhamisítunk”.
10. Az „Ellenállás” teremben említett egyes ellenállócsoportokról azt írja Ungváry: „ha hatalomra jutottak volna, ?k is a terrort alkalmazták volna ellenfeleikkel szemben”. Az, hogy ezek a csoportok az antikommunista ellenállás részesei voltak, tény. És az is, hogy kés?bb nem szolgáltak ki egy másik diktatúrát. Honnan veszi Ungváry a bátorságot, hogy olyan emberekr?l, akik egy totális diktatúrával szembefordulva életüket és szabadságukat kockáztatták, vélelmezett, esetleges jövend?beli cselekedeteik alapján elítél? véleményt fogalmazzon meg? Annál is felháborítóbb ez a hozzáállás, mert az antifasiszta ellenállóktól még abban az esetben sem vonja meg az ellenállóknak kijáró elismerést, ha közülük többen bizonyíthatóan egy ugyanolyan alapokon nyugvó, terrorista elnyomó rendszer szolgálatába szeg?dtek, illetve maguk is e terrorgépezet tagjaivá váltak. Kijelentése tehát, hogy az ávósok közül „többen az antifasiszta ellenállásban is részt vettek”, a kett?s mérce elfogadhatatlan alkalmazására vall.
11. „Az át- és kitelepítésekr?l szóló… (…) …helységben (sic!) is elhallgatásokkal operálnak a kiállítók. A kitelepítések els? áldozatai ugyanis magyarországi németek voltak, de az ? sorsukról szinte semmit nem tudunk meg” – állítja Ungváry. Ezzel szemben a teremben a következ? helyeken van szó a magyarországi németekr?l: a teremszövegben, az adattáblán, valamint a hosszú visszaemlékezésekben/interjúkban a monitorokon. A németek kitelepítésére vonatkozó magyar döntésr?l szóló megállapítás a teremszövegben is szerepel, tehát nem titkoljuk el. „Emellett a teremszöveg hamis információkat terjeszt: »A gy?ztesek döntése következtében Magyarországról el?zték a német származásúakat, mintegy 200 ezer f?t«… (…) …A kormánydöntés id?pontjában a Szovjetunió ilyet még nem kezdeményezett, a SZEB ekkor még semmilyen nyomást nem gyakorolt…” – állítja Ungváry, de ismét tévesen. Ungváry figyelmébe ajánljuk Romsics Ignác Magyarország története a XX. században (Osiris, 1999) cím? könyvét, melyben a következ? olvasható: „…a potsdami konferencia határozata, és a SZEB döntése értelmében 1946–47-ben Magyarországról Németországba kitelepített 200 ezer német…” (302. oldal). Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a SZEB-t?l a volksbundista németek kitelepítését kérte, a SZEB számos jegyzékében – a potsdami értekezlet határozatára hivatkozva – ugyanakkor a teljes magyarországi németség kitelepítését követelte. A magyar kormány és a koalíciós pártok – a parasztpárt kivételével – elvetették a kollektív felel?sség elvét, és számos módon igyekezték szabotálni és lassítani a kitelepítést. Ennek a politikának is köszönhet?, hogy végül a magyarországi németség mintegy felét nem szállították ki az országból.
12. „Az ávósokról csupán egy leegyszer?sít? és hamisításokkal terhelt mondat olvasható” – állítja Ungváry. Ezzel szemben az ávósokról nemcsak egy mondat olvasható, hanem többoldalnyi teremszöveg és adat. „Az ÁVO kezdeti vezet?i kivétel nélkül zsidó származásúak voltak, és munkaszolgálatosként a diktatúrát el?ször az áldozat oldaláról ismerhették meg” – folytatja. Kíváncsiak lennénk, mi alapján állítja Ungváry, hogy minden „kezdeti” ávós vezet? zsidó volt? Mert nem így volt. Egyáltalán, mi az, hogy kezdeti? Arra a tényre pedig, hogy az ávósok között a zsidó származásúak felülreprezentáltak voltak, több helyen is utalunk, például a „Felekezetek” terme teremszövegében.
13. „Kés?bb pedig a »burzsoázia« és a kapitalisták ellen indított hadjárat áldozatai között felülreprezentált a zsidó áldozatok száma” – érdekes állítás, de jó lenne a tényeket is látni.
14. „A csigalassúsággal fekete aknába leereszked? liftben hóhérsegéd mondja el akkurátus pontossággal az akasztás technikájának részleteit” – írja Ungváry. Ezzel szemben Somogyi Jen? nem hóhérsegéd volt, hanem rab, aki olyan alantas munkákat volt kénytelen végezni, mint a „kivégz?helyen takarítás”. Ez utóbbi tény világosan elhangzik a liftben.
15. „A pince munkaszolgálatosait bemutató termének kísér?szövege a kiállítók fogalmi zavaráról tanúskodik” – írja Ungváry. Kifogásolja a Rákosi-korszak muszosait illet?en az „Internálás” terem szövegében az általunk idéz?jelben szerepl? „különleges kezelés” kifejezést, annak ellenére, hogy utána világosan kifejtjük, mire gondoltunk: „Szögesdróttal körülvett lágerekben laktak, bányákban, utak, katonai objektumok, repül?terek építésénél dolgoztatták ?ket. A cél azonban nem a termelés, sokkal inkább a fiatalok fizikai és lelki megaláztatása volt”.
16. „Bilkei-Pappról nevén és születési, valamint halálozási dátumán kívül a múzeum semmilyen információt nem árul el” – állítja Ungváry. Megint nem nézett körül elég alaposan: van még információ. Nem ártatlan áldozat volt, hanem egy ellenálló, akit politikai okokból végeztek ki. Bár Ungváry Krisztián Bilkei-Papp Lászlót említi, valószín?leg Bilkey-Papp Zoltánra gondol – az ? képe látható ugyanis kiállítva –, aki szigorló orvosként Magyar Front néven – a szovjet megszállással szemben – fegyveres ellenálló szervezetet hozott létre. A dr. Kádár Mihály és társai elleni perben a Budapesti Népbíróság 1946. május 18-án halálra ítélte, amelyet a NOT 1947. május 19-én helybenhagyott. Ennek ellenére Tildy Zoltán köztársasági elnök Bilkey-Papp Zoltánt kegyelemben részesítette (1947. október 23.). A kommunista hatalomátvételt követ?en Molnár Erik igazságügy-miniszter – felrúgva a civilizált államok töretlen gyakorlatát – ismételten a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjesztette az ügyet, és halálbüntetés kiszabását kérte. A NET 1951. január 24-én megengedte a halálos ítélet végrehajtását. A kegyelmi eljárás az európai jogrendben úgy alakult ki, hogy a megkegyelmezés nem volt felülbírálható. Súlyosabb ítélet sem volt kiszabható a vádlott terhére bejelentett fellebbezés nélkül (súlyosítási tilalom), az pedig a felettes bíróság döntése volt. Tény, hogy Bilkey-Papp Zoltán az ún. Vannay-különítmény tagja volt, amelynek nyilas volta vita tárgyát képezi. Tény, hogy Bilkey-Papp a szovjet megszállással szemben lépett fel. És tény az is – ez talán a legfontosabb –, hogy a köztársasági elnök legfels?bb elhatározásának negatív megváltoztatása önkény és jogtiprás.
17. „Hadváryt a keleti területen elkövetett tömeggyilkosságai miatt jogosan is halálra lehetett volna ítélni” – írja Ungváry. Ezt egy bírónak kell eldöntenie, nem egy történésznek. Miért érzi magát Ungváry erkölcsi-jogi etalonnak? Hadváry Pál ügyével kapcsolatban nem tudni, hogy Ungváry milyen forrásokra alapozza ezt az állítását, ugyanis a Hadváry Pál ellen lefolytatott, valóban koncepciós perben nem merült fel az a vád, hogy az említett személy bármilyen tömeggyilkosságot követett volna el a keleti fronton.
18. „Donáth és egyes társai rasszista, antiszemita brosúrákat és körleveleket terjesztettek” – állítja Ungváry. Nem mindegy, hogy Donáth vagy az úgynevezett „társai”. Nézze át Ungváry a peranyagokat, ugyanis azok másról tanúskodnak. A Donáthra vonatkozó következ? állítása, hogy mint MÉP országgy?lési képvisel? „az összes zsidótörvényt megszavazta, s?t mellettük vezet? állásban propagandát is kifejtett”, szintén cáfolható: Magyar Sándor közösségi tag az ÁVO-n jegyz?könyvben említette, hogy Donáth nem jelent meg a parlamentben, amikor a zsidótörvény szavazására sor került. (Az els? zsidótörvényt 1938. május 29-én hirdették ki, a másodikat 1939. május 5-én. Donáth az 1939. május 28–29-én tartott országgy?lési választásokon szerzett mandátumot. Ett?l kezdve volt képvisel?. Ennyit az „összesr?l”.)
19. „A múzeum kuratóriumi tagjai között is akad olyan, akinek hozzátartozója a »tettes« múzeumbeli definíciója szerint elvileg kihelyezhet? volna, de mégsem került ki a tettesek falára… (…) …ez az eljárás min?síthetetlen” – állítja Ungváry. Az ? eljárása min?síthetetlen. A valóság ugyanis az, hogy a kuratórium egyik tagjának sincs ilyen hozzátartozója. Az Ungváry Krisztián ellen valótlan és sért? kijelentése miatt indított jogi eljárás már folyamatban van.
20. Érthetetlen, hogy Ungváry Fiala Ferenc esetében miért nem tartja b?nnek az antiszemitizmust, amikor másoknál igen? Csak hogy pontosan lássuk a tényeket: Fiala a Szálasi-kormány sajtóf?nöke volt. 1946-ban Tutsek Gusztáv népbírósági tanácsa el?ször életfogytiglani kényszermunkára, majd Bojta Béla tanácsa halálra ítélte. Kegyelemb?l büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. 1956-ban szabadult, Nyugatra távozott, ahol különböz? „kés? nyilas” újságokat vezetett. Meggy?z?déses nyilas volt, nem elhanyagolható szerepe volt a nyilasmozgalom és Szálasi rezsimjének népszer?sítésében. Tevékenyen hozzájárult a zsidógy?lölet állandó napirenden tartásához, a fajgy?lölet szításához.
21. „A kiállítók fogalomzavarára utal a kiállítás prospektusának zárómondata is: »A terror egykori háza ma azt példázza, hogy a szabadságért hozott áldozat nem hiábavaló. A két gyilkos rendszer elleni harcból a szabadság és a függetlenség er?i kerültek ki gy?ztesen«. Ez egy hamis mondat. A Duna-parton agyonl?ttek, a Recsken meggyilkoltak, az életük végéig megnyomorítottak szenvedése csak akkor lehetne »áldozat«, ha létezett volna számukra egyéb alternatíva. A kitelepítetteket, deportáltakat, bebörtönzötteket, kényszermunkára hurcoltakat azonban nem azért sújtotta a balsors, mert a »szabadság és függetlenség« aktív harcosai voltak, hanem azért mert zsidónak vagy »burzsoának« születtek”. Egyszer?en zavaros, érthetetlen és egészen elképeszt? Ungvárynak ez a kijelentése. Milyen „alternatíváról” beszél? Mibe akar belekötni még? El?ször is, a prospektus idézett mondatában nem azt mondjuk, hogy minden áldozat az elnyomás elleni küzdelmében lett azzá. Voltak, akik ellenállóként, mások pedig más miatt váltak áldozattá. A prospektus és a kiállítás egésze err?l szól. Felháborító és az áldozatok emlékét meggyalázó gondolkodásmód az, amely bárkit?l, akit üldöztek, megnyomorítottak vagy életét elvették, elvitatja az áldozat megnevezést, bármilyen ideológia, fantazmagória vagy publicisztikai fogás miatt!
22. „Így viszont maradt a sterilizált és aktuálpolitikailag jól felhasználható kiállítás, amelynek végén a »mi« fogalmával megegyez? »jó« gy?zedelmeskedhet az »idegennek« megfeleltethet? »gonosz« felett” – hangzik Ungváry utolsó mondata. Ki az a „mi”? Ki az az „idegen”? Értelmetlen és érthetetlen. Ungváry számára újfent leszögezzük: a múzeum egyéni és nem kollektív felel?sséget vizsgál. Az általunk bemutatott id?szak ebb?l a szempontból egy fekete-fehér korszak volt. Az egyik oldalon álltak azok, akik embertársaikat politikai nézeteikért és származásukért üldözték, a másikon pedig azok, akik ezt elszenvedték. Senkinek sem volt kötelez? üldöz?vé válni. Mi nem ítélkezünk, mi csak felmutatjuk azt, hogy a b?nnek is van arca. És a felel?sség mindig egyéni. A múlttal nagyon nehéz szembenézni, nehéz az áldozatoknak és a tetteseknek is. Mégis muszáj.
Ungváry szerint a múzeum és a kiállítók „politikai célú”, „durva történelemhamisítást” követnek el, „tudományosan nincsenek felkészülve”, „hamis” és „megtéveszt? információkat” nyújtanak, a „ kiállítók nincsenek tisztában a tényekkel”, tájékozatlanok. „A tényeket a kiállítás felt?n?en elhallgatja”, a „tájékoztatás teljesen félrevezet?”, „pontos információk helyett… számokkal dobálódzik”, „körvonalazatlanul és pontatlanul” mutat be dolgokat. Továbbá „tényekkel alá nem támasztott”, „leegyszer?sít? és hamisításokkal terhelt mondatokat” használnak, ezek „valóságtartalma megkérd?jelezhet?”, a bemutatás „egyoldalú”, „a kiállítók fogalmi zavaráról tanúskodik”, „felt?n? és aktuálpolitikai szempontokról árulkodik”; a kiállítás „sterilizált és aktuálpolitikiailag jól felhasználható”, „a Fidesz – MPP ideológusai saját történelemszemléletüket kívánták megörökíteni” általa. Ungváry szerint a kiállítók „elhallgatásokkal operálnak”, „tendenciózusan elhallgatnak”, szuggerálnak, „téves következtetéseket keltenek a látogatókban”, „min?síthetetlen”, „különösen ízléstelen” módon, „szakmailag megalapozatlanul” járnak el, „kicsinyes politikai bosszú is motiválja” ?ket”.
Az írásunkban felsoroltak fényében igencsak kétséges, mindezen jelz?k kire vonatkozhatnának valójában. Aki ilyen durva szakmai tévedéseket követ el, felületesen és tendenciózusan kezel tényeket, az egyvalakit min?síthet csak: saját magát.
Önnön ítélete ?rá száll vissza.
Ungváry Krisztián viszonválaszát hétf?i számunkban közöljük.
Schmidt Mária
történész,
a Terror Háza Múzeum f?igazgatója
itt
dr. X
