Nekem két kamasz lányom van.az egyiken kb 2 éves kora óta jelentkeztek a kamaszodás jelei, amikor "ne örülj" felkiáltással hárította el, hogy őrajta nevessünk. Azóta nemigazán lehetett neki megmondani, hogy mikor mit tegyen, legfeljebb példát mutatni, és pédákat sorolni - mintegy mellékeses - és tanácsot adni. Igaz, soha nem estem abba a hibába, hogy jelentéketlen dolgokban próbáljam befolyásoni. Kit zavar, ha festi a haját,és a körmét, vagy hosszú hajat hord, amikor nekem a rövid jobban tetszik Ezzel sem a jelleme, sem az egészsége nem torzul, sőt a jövőjére sincs befolyással. Most 19 évesen meg is találta a neki illő stílust, minden szélsőség nélkül. Bejelentette, amikor a barátjával először elutazott, és nem mondta, hogy osztálykirándulásra meg. De hogy mit tesz és mit nem , azt magánügyének tekintette. Én is.
Igen sokszor beszél hamarabb, mint gondolkodik, de ha nem volt igaza bocsánatot kér. Már nem szikrázik köztünk a levegő, hanem nagyon becsüljük egymás megértését. A családban senki nem dohányzik, ő sem, bár tudom, hiszen nem tagadta, hogy megpróbálta. Én is dohányoztam elég sokáig, így mondhatam: kislányom, nagyon sok energia kell a leszokáshoz. A Te korodban olyan sok minden van, amihez szükséges az energiád. Minek olyanba kezdeni, amiről tudod, hogy hogy árt ést a leszokás energiákat emészt. Nem tudom, hogy ez hatott-e, vagy, hogy a barátja nem dogányzik.
A kicsi lányom 18. éves, simulékony, kedves teremtés, akinél a kamaszság csak nagyon ritkán és csak mintegy a nagylány utánzásaként ütközik ki.
Néha eszembe jut egy kedves öreg ismerősöm bölcsessége: csak azt a gyereket lehet nevelni, akit nem kell.
Különben pedig a szeretet, a bizalom, és a gyermekedben való hit nagyon sok mindenen átsegít.

Bubbanty