"I've a seven-month-old boy and he's smiling now and it's a lot of fun to see him growing up. Having a routine at home, sleeping in my own bed at night, making breakfast in the morning, that's something I've never had."
Nehezen tudok értelmeset írni,várható volt,h előbb-utóbb eljön ez a pillanat,de mégsem lehet erre felkészülni.Hülyén hangzanak ezek a sorok,mert olyan,mintha egy nekrológot írnék,pedig csak a kedvenc teniszezőm visszavonulása miatt ütögetem a billentyűzetet,aki miatt elkezdtem nézegetni a teniszemccseket,igaz előtte is képben voltam,és Lendlt pl nagyon szerettem,Beckert pedig nagyon nem,de akkor is Pete a NO.1.Valahogy megfogott,h a szédületes tudása milyen szerénységgel párosul,és hogy a legkiélezettebb szitukban is angyali nyugalommal,grimasz nélkül ügyködött a pályán.Aztán volt az a bizonyos lejjebb is emlegett eset,amikor Courier ellen az edzője halála után sírva fakadt,meg amikor Corretja ellen elhányta magát(tudom Giovi igazságtalan volt,meg minden),és rájöttem,h bazzeg ez a fickó ugyanolyan hús-vér ember,mint én,és onnantól végképp a legnagyobb sportemberré nőtt a szememben.Most minek mondjam hiszen minden Sampras vagy más tenisz rajongó így van ezzel,de együtt rohantam vele a rövidítés után,együtt nyújtozkodtam a röpténél,szóval tudjátok,hogy van ez.Á,lehet,hogy semmi értelme siránkozni,hiszen 14 Grand Slam győzelmét senki nem veheti el,és annyi,de annyi csodás emlékkel ajándékozott meg minket,hogy abból még évekig csemegézhetünk.Csak hiányozni fog.Ahogy nyújtogatta a nyelvét a szerva előt,ahogy mostanában a levegőbe csapott egy-egy megnyert fontos pont után,vagy ahogy épp a törülközőbe temetkezett egy-egy kudarc után.
Pete,öregfiú,nagy király voltál,és az is maradsz,köszi mindent,és érezd jó magad a családdal,megérdemled a pihit,Te voltál a legnagyobb!
PETE RULEZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!