Úgy látom, eddigi "munkásságomat" nem követted, ezért röviden elmondom:
Több kifogásom is van az elmélet ellen. A legfőbb az, hogy azt állítja, hogy semmi sem abszolut, kivéve a fény sebességét, ami viszont egymáshoz képest mozgó rendszerekben is azonos. Ebből aztán az következik, hogy a mozgó test hossza kisebb lesz, az ideje meg lelassul, sőt, még azt is állították, hogy a tömege is megnő. Ha az eszedre hallgatsz, akkor alighanem Te is azt mondod, hogy ez marhaság, hiszen a mozgás az, ami relatív, tehát, ha A mozog B-hez képest, akkor B is ugyanúgy mozog A-hoz képest, és ép ésszel elég nehéz azt állítani, hogy A rövidebb lesz B-nél, és ugyanakkor B is rövidebb lesz A-nál.
Ezt az ellentmondást az egyidejűség relativitásával akarták feloldani, ami megint csak marhaság. Ha megnézed a honlapomat, ott találsz erről egy leírást, amiben kifejtem, hogy miért. Nem túl hosszú, de ha csak ez érdekel, akkor rá is kereshetsz benne az "egyidejűség" szóra.
Azon, hogy a sebesség annyi, amennyi, azt értem, hogy ha a nagy büdös semmiben van három, egymáshoz képest mozgó rendszered, és mindegyikben sok megfigyelőd, rendszerenként szinkronizált órákkal, és ezek segítségével méred mindegyik rendszerből a másik kettőnek a sebességét (út / időtartam), akkor az egyes sebességekre azonos értéket kell kapnod. Például, A-nak a B-hez viszonyított sebességét mind a három rendszerben ugyanannyinak kell mérned.