miután kidanolásztam magam...

avalon
[POL-J, 2oo1, osi mamoru]

a film rendezője, osi mamoru [ghost in the shell] azt nyilatkozta, hogy filmjében az animáció és a játékfilm legelőnyösebb vonásait kívánta egyesíteni. olyan hát a végeredmény, mint az egyiptomi ábrázolásmód, ami bár kifejező, de életképtelen. az avalon nem is igazán áll össze filmé, dramaturgiailag hatalmas szakadékok szántják keresztbe-hosszába, az animéktől kölcsönzött jegyek pedig filmen nagyon esetlenül köszönnek vissza. az avalon rajzfilmként biztosan jobban működött volna, élő szereplős filmként a költségvetés és a hozzá nem értés [osi egyszerűen nem tud filmet rendezni] jókora gátat szab a fantáziának, így aztán egy pillanatig sem sikerült elszakadnom attól a kényszerképzettől, hogy használt maskarába bújtatott színészek rohangásznak fel-alá egy gyártelepen. és a történet? hangzatosnak és titokzatosnak tűnik, mint egy mondakör, valójában azonban száraz és összeszedetlen, mint egy elavult egyetemi jegyzet. azt hiszem, jobb lesz, ha elfelejtem az avalon vizuális részét és inkább elmerülök kavai kendzsi zenéjében. ezen a szinten csodálatos egésszé áll össze avalon, az összes többi tekintetben egy vegetáló félhulla, egy elveszett lélek.