http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=68205&archiv=1&next=0

A szív és az ész

Diadalmas évszázad után bajban a Fradi. Baljós jel, hogy Várszegi Gábor, a Fradi megmentője eladni készül zöld-fehér részvénytársaságát. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy egyik csapatán túl kell adnia – legalább formálisan, hogy az UEFA ne tudjon belekötni –, de eddig ez a csapat az MTK volt, még akkor is, amikor már megnyerte a bajnokságot, s ezzel beverekedte magát a Bajnokok Ligája előszobájába. A bajnokságért gratulálok, noha azt bizony sokkal inkább a Fradi vesztette el.
Ezután történt, ami történt: bűnbakkeresés, vandalizmus, zsidózás, ami részben az aranyérmet elhalászó MTK-nak, részben a Fradi tulajdonosának szólt. Az indulatos tömeg könnyen csőcselékké válik. Vált már máskor is, nemegyszer. Skandálásban megnyilvánuló kritikai megjegyzései, értékítéletei, auschwitzi javaslatai tűrhetetlenek és elfogadhatatlanok. Ám ennek kiküszöbölése a rendőrség dolga, s nem Várszegié. Ha eladja, nem ezért adja el a Fradit. Jól ismeri ő is a lelátó törvényét: minden tömegbe mártott test annyit veszít az eszéből…
Ha ő az MTK helyett mégis inkább a Fradit adja el, az azt jelenti: ami üzletet a Fradiban két éve látott, most már nem látja. Miért látott eddig? Mert a Fradinak mindig volt közönsége. De vajon igaz-e ez most is? Sajnálkozva nézzük a bajnok és többnyire jól játszó MTK egy-két ezres közönségét, s oly nagyra vagyunk, hogy a Fradi meccseit négyszer-ötször annyian nézik. Mennyi ez? Öt-hat-nyolcezer néző. Ez országos népszerűség? Ez semmi. Ez nem tömeg. Csak egy csoport. Ráadásul, hangadóit tekintve, egy agresszív, primitív, frusztrált csoport, amely győzelem esetén elsírja magát boldogságában, ha pedig kikap a csapat, megveri a saját, tegnap még bálványozott játékosait. Tipikusan infantilis viselkedés.
Nem hiszek tehát ilyen szempontból Várszegi érzelmeiben, hiszek viszont Várszegiben, az üzletemberben. (Bár azért sosem lehet tudni, a drukker az drukker, akkor is, ha gazdag.) Várszegi szinte sosem szólal meg a nyilvánosság előtt, de azt azért tudni lehetett, hogy szíve az MTK-é; az esze viszont a Fradié (volt). Abban bízhatunk, hogy ha tényleg az eladás mellett döntött, nem akar az üzletre ráfizetni, hiszen egy gazdaságilag rendbe szedett klubot ad át. S ennyi pénzt csak komoly, tőkeerős cég tud neki kifizetni. Reméljük, lesz ilyen cég. Esetleg olyan cég, amelynél együtt van a szív és az ész – ahogy Deutsch (Dunajevszkij), a híres szovjet zeneszerző írja.
Jó, ha tudjuk, nekünk fradistáknak – egyelőre – le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy tőkeerős, európai szintű csapatot tudunk fölépíteni. Bár, ha a múltba nézünk, látjuk Schlossert, Toldit, Albert Flórit, Nyilasit s a csodálatos zöld-fehér csapatokat; ha nyugatra nézünk, a jövőt láthatjuk, a Real Madridtól a Rosenborgig, a veronai Chievóig.
Múlt tehát volt, jövő lehet – csak jelen nincs. S amíg nincs jelen, amíg nincs nagypénzű vevő, jöjjön az amatőrség. Ne féljünk tőle. Hiszen ott a tehetség mellett nem a pénz számít, hanem a szív. S a Fradi-szív legendás – volt. S lehet is. Lesz! Nem kell más, mint kifényesíteni a címeren a három E-t, az erkölcs, erő, egyetértés betűit.
Állítom: a fényesítés kulcsszereplője pedig nem a pénzen vett sztár, hanem a szurkolótábor. Ne feledjük: minél kisebb a közönség, annál fanatikusabb és kiszámíthatatlanabb. A távolról drukkoló, elhúzódó "nikotexfradisták” (én is ilyen vagyok) azzal segíthetnének leginkább, ha kimennének a meccsre, minél többen, és ezzel mintegy fölhígítanák a mérgező indulatú tömeget: pozitív érzelmű, a győzelemért szurkoló, lelkes, nem gyűlölködő sokasággá. Nem tudja az ostobán majmozó, huhogó közönség – amit a régiek mindig tudtak –, hogy a győzelem értéke annál nagyobb, minél jobb ellenfelet győztünk le, miként kisebbíti a vereség fájdalmát, ha kiváló, nemes ellenféltől kaptunk ki.
Várszegi egyszer már megmentette a Fradit. Ha eladja, lehetővé teszi, hogy másodszorra mentsük meg, mi, szurkolók: S. O. S.

Szále László
rovatvezető