-
Milan Rakic: SZERELMES VERS

Suttognak a kertben az orgonabokrok,
A csillagok égnek, a csönd csodamély.
A hold ragyogóan az égre kibotlott,
Villámos a csóktól, a vágytól az éj.
Suttognak a kertben az orgonabokrok.

Ily tiszta, fehér sugarú szelíd éjjel
Várhatta Izolda a hű lovagot.
Sírok repedeznek, az éji sötéttel
Feltámad a ködből a régi halott.
Ily tiszta, fehér sugarú szelíd éjjel.

A régi, középkori hős, tele hittel,
Hágcsót feszít és nevet a telehold,
És útja a kedvese ölibe vitt el,
A vára előtt tüzes ajka dalolt.
A régi, középkori hős, tele hittel.

Zúgj régi idők meselelke az éjen.
Szivembe fehér remegés tüze gyúl.
Itt állnak az árnyak az éjbe, fehéren,
És mind szeret és eped-ég szilajul.
Zúgj régi idők meselelke az éjen.

Te drága! Te tűzszivű, tiszta Izolda!
Izolda se várta igy a jegyesét,
Lépted nesze rebben, az éjszaka holdja
Lágyan mosolyog s nevet a kegyes ég,
Szél parfüme lengedez, a halavány
Bús orgona reszket a hold sugarán.
-
fordította: Kosztolányi Dezső