Mert az irogatásra, a lelkizésre gondoltam. És akkor, abban a pillanatban lett elegem.

Veled meg rengetegszer akartam beszélni, elzárkózol előle.
Amikor levélben írtam, tudomásul sem vetted, visszaadtad.
Megbeszéljük, én a szemedbe mondom, és egy óra múlva már úgy viselkedsz, mintha semmit sem mondtam volna.
Nekem nagyon nehéz ezt kimondani, mert nem vagy közömbös nekem, és nem akarlak bántani. Nincs erőm óránként újra, és újra elmondani.
Ráadásul nem is mindig érzem így. Néha még reménykedem, hogy rendbe rakhatjuk, hogy te is akarod. Aztán egy újabb bántás, egy újabb tőr a szívembe, és megint úgy érzem, hogy nem bírom tovább.
Nem téged! hanem a bánásmódot, a közönyt, a bántásokat.