Elég érdekes lelkivilága lehet a párodnak. Azt mondjuk megértem hogy otthonülő típus, magam is ilyen vagyok. Azt már kevésbé ha nem vállalja fel a csajt akivel együtt él, pláne ha már egy gyereket is összehoztak, arról nem is szólva hogy a hozzászólásaid alapján elég értelmesnek tűnsz, nem olyannak akinek a szájában világít a negrócukor. Persze az is lehet hogy nem erről van szó csak te vagy picit túl érzékeny. Én a helyedben mindenképp megpróbálnék beszélni vele erről, és esetleg néha feljönni pestre színházba, moziba, stb. A haveromék akik szintén vidéken laknak ezt úgy oldják meg hogy ilyen esetekre keresnek egy megbízható embert aki néhány órára figyel a picire amíg a szülők távol vannak. Persze az igazi megoldás az lesz ha a gyerek eléri azt a kort hogy mehet óvodába, de addig sem ártana egy ilyen beszélgetés és ilyen programok mert az szvsz egyikteknek sem lesz túl jó ha belehülyülsz az állandó 4 fal közötti létbe. A másik dolog hogy esetleg felvehetnéd a kapcsolatot a faluban lakó más kismamákkal akiknek hasonló gondjaik vannak. Persze ezek csak tippek amiket könnyű osztogatni a drót másik végéről :-)