Keresztes Lajos
Tekintettel vitathatatlan 1956-os érdemeire, megfogadtam: publicisztikában nem foglalkozom Mécs Imrével. Miután az SZDSZ-es képviselő tárgyi tévedésektől hemzsegő cikket írt „Trianon tűnő árnyai” címmel a Népszabadság június 3-i számában, kénytelen vagyok a fogadalmat e cikk erejéig felfüggeszteni, írásának legnagyobb tévedéseit legalább megemlíteni.
Csak ízelítőül, a szerző „ezer éve velünk élő nemzetek igazságáról” ír. Vajon melyek lehetnek ezek a nemzetek? Netalán a képviselő úr komolyan veszi a Nagy Morva Birodalom létéről és/vagy a dáko-román kontinuitásról szóló regéket? De nem ez a nyilvánvaló tájékozatlanságból eredő elírás késztetett válaszra, hanem a cikk vezérmotívuma, az idézetben is megfogalmazott vád, miszerint a dualista Magyarország borzalmas nemzetiségi elnyomása vezetett Trianonhoz.
Régi jogelv, hogy a büntetésnek arányban kell állnia az elkövetett bűnnel. Ha a dualizmus korának kisebbségi politikájáért bennünket Trianonnal büntettek, akkor e logika alapján ma az Egyesült Államok területének Monacoval, vagy San Marinoval kellene vetekednie, tekintettel az indián kérdés „sikeres megoldására.” Belgium is irigyelhetné a hatalmas kiterjedésű Vatikánt, hiszen millió számra irtották a XX. század elején a kongóiakat.
Figyelemre méltó az a naív pedagógiai kísérlet, amely az igazságtalan döntés miatti fájdalom érzetét bűntudattal kívánja behelyettesíteni. Ez mára, a szabadon kutatható párizsi, londoni, washingtoni stb. levéltári anyagok fényében kissé komolytalannak mondható – ugyanúgy a gyenge ideológiai legendák birodalmába tartozik, mint a wilsonizmus meséje. (Amelyről csak annyit, hogy az 1936-ban működött vizsgálóbizottság jelentése megállapította, az 1917-ben nem holmi idealisztikus célokért lépett hadba Washington, hanem részesedni akart a hadiipari konjunktúra áldásaiból, és futott az általa az Antant Hatalmaknak nyújtott hitelek után, melyek a Központi hatalmak győzelme esetén elvesztek volna.) A francia kormány 1918. márciusi előterjesztése világosan fogalmaz a tervezett feldarabolás okairól: azért kell a dualista monarchiát felszámolni, mert két meghatározó nemzete, az osztrák és a magyar németbarát. A párizsi dokumentum úgy folytatja, hogy emiatt egyszer s mindenkorra törölni kell e nemzeteket az európai politikai tényezők sorából.
Talán az sem lenne tanulságoktól mentes, ha a kiváló nyugati kapcsolatokkal rendelkező párt képviselője elárulná, a minden áron elnyomottakat felszabadítani kívánó Wilson elnök szeme hogyan tudott átsiklani a térképen brit és francia gyarmatbirodalom felett. Esetleg kutakodhatott volna az írek kisebbségi jogai felől, eláruljuk, nagyon gyorsan végzett volna kérdéssel.
A dualista Magyarországon a kisebbségek helyzetét két szempontból lehet vizsgálni: egyrészt a jogszabályi hátteret, vagyis a "A nemzeti egyenjogúság tárgyában" kibocsátott 1868. évi XLIV. törvénycikket, ahol a rendezés vezérelvét – az államérdek határain belül – a teljes szabadság jelentette. A dualista Magyarország nem tekinthető a mai értelemben vett demokráciának – miként egyetlen akkor létező ország sem –, de olyan jogállam volt, ahol elképzelhetetlenek az 1918-19-es uralomváltást követő jogsértések, százezrek elüldözése, vagyonelkobzások.
Komolytalan a mai modern államok asszimilációs lehetőségeit összevetni a liberális Magyarországgal. Hiszen közismert, hogy senki sem akadályozta a magánkezdeményezéseket, még ha ezek mögött – lásd a román bankok erdélyi gazdasági térfoglalásának történetét – világos politikai célok húzódtak meg. Miként arra sem volt a XIX.-XX. fordulóján Budapestnek eszköze, hogy a létükben veszélyeztetett csángókért valamit is tegyen. Sőt, a magyar kormány, miután nem avatkozhatott be a zágrábi autonómiába, nem tehetett sokat a horvátországi magyarokért sem.
A képviselő – amint azt már pártjától megszokhattuk – az elmaradt „mély nemzeti önvizsgálat” megtartására szólít fel. Talán érdemes lenne saját pártjánál kezdeni, s választ keresni arra, hogy miért találják vállalható elődnek a Mécs Imre által is példaképül hivatkozott, Belgrád, Bukarest és Prága által kitartott Jászi Oszkárt?
Lásd például a magyarságát kisebbségben is büszkén vállaló aradi rabbi visszataszító kigúnyolását Jászi naplójában. Akinek gondolkodását jól jellemzi, hogy a dualista Magyarország nemzetiségi viszonyainak kérlelhetetlen kritikusa, szinte egyetlen szóval sem említette naplójában az utódállamok kisebbség-ellenes intézkedéseit, a magyarok és zsidók elüldözését, vagyonukból történt kiforgatásukat stb. Jászinak a kisantant államok állapotait illető kritikája szinte kizárólag a személyes nehézségekre – piszkos szállodákra, a túlzsúfolt vonatokra – korlátozódott, illetve arra az esetre, ha Belgrád, vagy Prága késlekedett a nekik szánt honoráriumok átutalásával. Talán ott kínálkozna Jászi és a mai magyar baloldal között a párhuzam, amikor belgrádi és bukaresti politikusokkal együtt bátran bírálta a budapesti úri betyárokat, vagy román és szerb tisztekkel ítélte el a magyar feudálisok állítólagos vadállati kegyetlenségét?
Furcsa módon Jászinál is elmaradt az amerikai viszonyok kritikája, például akkor, amikor 1898-ban amerikai legfelsőbb bíróság bizonyos esetekben elfogadhatónak tartotta a faji szegregációt, s Virginia állam legfelsőbb bírósága még 1966-ban is megerősített egy ítéletet, mely letöltendő börtönbüntetést szabott ki egy fehér amerikai egy feketével kötött házasságáért. Ebben az időben a fehérek és feketék szerelmi kapcsolatára alkalmazhatták és alkalmazták egyes déli államok bíróságai a fajtalanság tényállását is. Az eltérő bőrszínűek vegyes házassága, a 60-as évek közepén még 19 szövetségi államban volt büntetendő cselekmény, s az egy ideje már nem alkalmazott törvényt, Alabamában csak 2000-ben törölték el. Ehhez képest tényleg a földi pokol volt itt már száz esztendeje is.
Hosszasan sorolhatóak lennének a további a ténybeli tévedések, csúsztatások, vagy éppen a tájékozatlanságból fakadó félreértések. Érdekes lenne megtudni az etnikai arányokat soroló szerzőtől – vagy a Népszabadság június 4-i számában lábszagú provincializmust emlegető Nyíri Páltól –, miért veszik természetesnek más nemzeteknél ugyanazt, amiért a magyar érdekek védelménél már nacionalizmust kiáltanak? Elítélték már Franciaországot, hogy világháborút is képes volt kirobbantani a német többségű Elzászért? S mi következik abból, hogy 1910-ben a történelmi Magyarország lakosságának körülbelül fele volt magyar? Az újonnan létrehozott Csehszlovákiában a csehek aránya 45 százalék volt, az elcsatolt Felvidék kevesebb, mint 40 százalékát tették ki a szlovákok. Miért került Csehszlovákiához az a Pozsony, melynek lakossága 42 százaléka német, 41 százaléka magyar, 15 százaléka szlovák anyanyelvű volt? A fehérek aránya ennél is kisebb a 2000-es népszámlálás szerint Texasban, akkor most visszaadják Mexikónak? Miért olyan jó a szlovák, szerb, román nacionalisták érveit visszhangozni a történelmi Magyarország halálraítéltségéről? Ma valóban közelebb van a nagybetűs Európához a fogarasi román, vagy a sajkás kerület szerb lakója, mint száz évvel ezelőtt?
Mécs Imre ne tudna arról, hogy milyen eszközökkel folyik az elszakított területeken elő magyarok elnyomása asszimilálása? Hogyan lehet így Trianon tűnő árnyairól beszélni? Igaz lehet, hogy a valóság beismerésekor már nem lenne fenntartható pártjának az a politikája, mely szinte csak a szomszédban magyarnak maradni akarók másságát nem tiszteli. Amúgy hol maradnak a magyarok elnyomásáról tudósító mai Scotus Viatorok?
Végül egyetlen kérdés marad hátra. Magyarországon nincs identitás kényszer, ezért egyszerűen érthetetlen, hogy miért zavar egyeseket a baloldalon, hogy ma azok, akiknek még jelentenek valamit azok a fogalmak, haza és szülőföld, emlékezni szeretnének egy gyászos döntésre? (Már a 20-as években felismerték az elkövetők – lásd miként kezdi Churchill a második világháborúról írott könyvét – borzalmas politikai hiba volt a dualista Monarchia szétverése.) Vajon normális dolog – hogy az előző képnél maradjunk – temetésre járni és ott a gyászolók fájdalmát növelve, az elhunytat szidalmazni?
És muszáj ezt a kíméletlen és sok szempontból igazságtalan kritikát pontosan június 4-hez kapcsolni?
És ez hogy lehetséges?
