A SZAMIZDATOS ÉVEK c. dokumentumfilm(megnéztem, kb 20-an voltunk) szerintem nagyon jó dokumentumfilm, f-f, kb 3 órás, 2 részben. A lényege: A mai SZDSZ legendás egyéniségei megalázó módon bántak és bánnak a nyomdai, terjesztői, szervezői háttér- emberekkel, akik nem csak pénzért, de meggyőződésből , a kaland kedvéért is vállalták a lebukás veszélyét. Továbbá, a vezetőket(Demszky, Rajk, Haraszti, Kis)védte a nyilvánosság, tképpen nem is volt részükről konspiráció, (ez a gépírók, nyomdászok interjúiból kiderül)Kádárék nem akartak mártírokat.
Minden "lebukás" után a konkrét per költségét az állam fizette, a büntetések "sajtórendészeti vétség" és hasonlók voltak. Többször útlevelet kaptak, nyugati egyetemekre járhattak félévekre a legendás szamizdatos vezérek. A szolnoki Inconnu csoport lebukása máig nem megoldott rejtély, olyan megfejtése is lehet az ügynek, hogy feláldozták őket, vagy provokárorok épültek be közéjük. Ez éppen a Beszélő 8. számának előkészítése során történt, amikor az 56-os forradalom évfordulójára akartak emlékezni.Ez akkor még sok volt Kádáréknak. Egyébként a háttéremberek egybehangtó interjúi szerint a Beszélő alapvetően reformista lap volt, a létező szocializmus reformjában gondolkodott. Még a híres 1987-es számban a TÁRSADALMI SZERZŐDÉS c. cikk is ilyen volt. Csak Kádárt akarták meneszteni a szerzők.
Csak tájékoztatási kötelezettségemnek akartam eleget tenni e beszámolóval, mert e filmet vsz azonnal fiókba dugja a jelenlegi műv. tárca, legfeljebb SZAMIZDAT(:-))) módon fog terjedni illegális videováltozatokban.