Törölt nick
2003.05.26
|
|
0 0
2
|
Hell o,
Én láttam a közvetítést, és ez alapján egyáltalán nem csodálkozom, hogy az angolok nem kaptak pontot. Teljesen off-key (hamisan) énekelt a csaj. Ami igazán furcsa volt, az az angol sajtó reagálása a dologra. Egy kis csokor abból, amit én hallottam:
Az egyik hírműsor két vezetője csodálatát fejezte ki a mű iránt, persze gúnyolódva. Ők be is játszottak 20-25 másodpercet a dalból, majd felolvastak pár emailt, amiben a nézők fejezték ki döbbenetüket, hogy lehet valaki ennyire hamis.
Egy másik adón azt mondták, hogy a dal szerzője nem az énekest hibáztatta, hanem arra fogta a kudarcot, hogy az iraki háború miatt minden európai utálja a briteket.
A legérdekesebb egy sportriporter volt, aki a golfközvetítés alatt jegyezte meg, hogy "mit várhatunk Európától, sose szerettek minket", tehát gyakorlatilag "ránk" fogta, hogy "ők" nem tudnak énekelni.
Aztán volt, aki azt mondta, hogy a hangszóró nem volt jól beállítva az énekeseknek, meg egyéb hasonló dolgok.
Egyébként én az osztrákokra szavaztam, szerintem ők teljesen hülyére vették az egészet, ennek ellenére éppen hogy lecsúsztak a dobogóról ;-)
Gandalf (Dublin)
http://go.to/Eire |
Előzmény: Mezőbándi (1)
|
|