Mert ugyebár a bornak is van filozófiája, épp úgy mint a dinnyének, vagy a káposztának:-)
Van, aki a dinnyét szereti, a káposztát meg apróra darabolva a tyukok elé veti, mert azok nem fognak filozófiát csinálni belőle, feltehetöen.
Ez persze nem jelenti azt, hogy negatív befogadók lennének, elképzelhető, hogy meg van a "privát katarzisuk" annak ellenére, hogy a kukoricadarával sikeresebben meg tudják tömni a zuzájukat.
A világ, és annak értelmezése bizonyos mértékig magánügy, tévedések és felismerések keveréke, s ha valaki, mint példul Hamvas is, a földi lét és a transzcendencia közötti kapcsokat keresi, az az
ő dolga. Nem kell feltétlenül egyetérteni vele, ha már megérteni nehéz.
" Az egymással rivalizáló vagy egymás mellett közömbösen létező irányzatok közepette a világ rendjének manifeszt hiánya kontúrozódik az emberek zavart tekintete előtt"