Szakács Béla levegőzni indult a Nagyerdőbe. Jót tesz egy kis séta, ebben a Debrecen elnevezésű városban, így késő este, ezen a szép tavaszon – gondolta. Már hazafelé baktatott, amikor elfojtott sutyorgás és vihogás ütötte meg a fülét. A park sötétebb részén, egy padon két emberforma rongykupacra lett figyelmes. Ahogy szeme jobban hozzászokott a sötétséghez, két részeg hajléktalant látott, akik egymást falták a bokrok takarásában. A lihegő férfi már teljesen rámászott a padon fekvő nőre, aki szabályos időközönként részegen fel-felvihogott. A hím keze teljesen eltűnt a nőstény göncei között. Érezte, hogy valami visszataszító, perverz módon izgalomba jön a látványtól. Egy közelebbi padhoz lopózott, ennyivel is közelebb került a párhoz. Arra számított, hátha be tud látni a nő combjai közé. Majd amilyen hirtelen izgalomba jött, olyan hirtelen meg is undorodott tőlük, de főleg saját magától. Aznap nem írt naplót.