Összegezve az eddigi technikai diszkussziót:

Iwamura kísérlete a következök miatt problémás:

a) a H2-vel végzett kísérlet nem jó kontroll a D2-s kísérlethez, mert a két gáz nemcsak az atommagok összetételében, hanem diffúziós tulajdonságaikban is eltér egymástól.

b) A SIMS spektrumok felbontása nem elég nagy az izotópösszetétel megfelelö vizsgálatához. A Mo izotópösszetétele (ha ennek ellenére elfogadjuk) természetes Sr szennyezés jelenlétére utal: olyan izotópok vannak jelen, amik a feltételezett magreakciók során nem keletkezhettek. Az izotóparányok eltérése a természetes elöfordulástól a kis felbontás miatt nem hihetö (összetett ionok interferenciája lehetséges).

c) az XPS spektrumok problémásak. Az XPS mennyiségi adatmeghatározás hibája túl kicsinek tünik, az adatok valószínüleg kozmetikázottak. Pl. a H2 kísérletben a Cs és Sr mennyisége minden mérésnél pontosan ugyanannyi, miközben maga az XPS standardokkal való kalibrálás nélkül nem képes pontos mennyiségi meghatározásra. Standardot nem alkalmaztak, de ha igen, akkor lenne a hiba 5%, jó esetben 1%. Standardok nélkül az XPS mennyiségi meghatározás hibája igen nagy. Ráadásul figyelembe kellene venni, hogy a mennyiségi meghatározáshoz az XPS spektrumon mért intenzitásokat megfelelö érzékenységi faktorokkal korrigálni kell (ezért jobb kalibrációs standardokat használni, mert ezek függnek a kísérleti körülményektöl).

A mérési hibákat egyébként a cikk sehol sem közli, nem végez szignifikancia szint számításokat. A Pr azonosítása problémás, össze lehet keverni a rézzel, továbbá van egy csúcs 940-nél, aminek nem lenne szabad ott lennie, ez is szennyezésre utal.

d) a kísérletet olyan sokáig végezték (48-400 óra), hogy ezalatt igen kis effektusok is jócskán felnagyítódhattak. Ilyen effektusok a H2 és D2 izotópeffektusa, a rendszerbe került szennyezö anyagok stb.

e) a bevitt kiindulási anyagok (Cs,Sr) hajlamosak hidrid képzödésre. Hidridjeik az adott hömérsékleten és nyomáson stabil. Képzödésük jelentösen megváltoztathatja a felületre felvitt anyag fizikáját, akár a diffundáló gázzal szembeni viselkedését is.

Mindezek alapján én azt a konklúziót vonom le, hogy Iwamura kísérlete nem bizonyítja, hogy az adott körülmények között az általa feltételezett, vagy hogy egyáltalán bármilyen magreakció lezajlott volna.