Nézd, ezt még játszhatjuk egy darabig. Én elöhozok valamit, te meg rámutatsz a hibákra, ami miatt nem lehet a dolgot komolyan venni. Ha ilyen hibát nem találsz (mint a Miles-féle kisérletben), akkor meg azt mondod, hogy azért nem ér, mert nem reprodukálták. Ha meg reprodukálták nyilvánvaló hiba nélkül, akkor a szerzök között szerepel egy általad newage-esnek minösitett név.

Szerintem viszont ideje lenne elgondolkodni azon, hogy mi van akkor, ha ezeknek a lökött ürgéknek a lényeget tekintve mégis igaza van. Nyilván követnek el hibákat, nyilván kevés a pénzük, nyilván beözönlöttek a területre a sarlatánok és szerencselovagok. Elsösorban azért, mert - szerintem elhamarkodottan és megalapozatlanul - az egész témakör ki lett utasitva a "rendes" tudomány köréböl. Alig egy hónappal az eredeti bejelentés után.

Tudod, elhiszem, hogy a napi munkában kénytelen vagy mindenféle külsödleges jelekre támaszkodni annak megitélésében, hogy mit kell komolyan venni és mit nem. De az igazi kérdés nem ez, hanem hogy mi az igazság. És ha az igazság történetesen az, hogy egészen alacsony energiákon is zajlanak magreakcók, akkor baj van. Azért van baj, mert akkor meg kell magyarázni a nagyközönségnek, hogy pontosan mi is történt az elmúlt 14 év alatt. Ez pedig piszkosul fájdalmas folyamat lesz.

Hogy valóságos-e a veszély? Igen, nagyon valóságos. Ezt józan itélöképességem teljes birtokában mondom. Mert vegyük csak a következöt:

OBSERVATION OF LOW ENERGY NUCLEAR REACTIONS INDUCED BY D₂ GAS PERMEATION THROUGH PD COMPLEXES

Ezek a japánok nem használtak villanyt csak (1 atmoszféra) nyomáskülönbséget a palládiumlemez két oldala között. Viszont a palládiumot bemeszelték (egész pontosan: váltakozva néhány nanométeres kalciumoxid - égetett mész - és palládiumrétegeket vittek fel rá, váltakozva, majd az egészet még bevontak egy 40 nanométeres palládiumhártyával).

Erre a felületre tettek egy kis céziumot vagy stronciumot, az egészet felmelegitették 70 fokra, aztán hagyták, hogy a normál nyomású deutérium gáz átdiffundáljon a lemezen a túlsó oldalon levö vákuum felé. Ez igy ment napokig, a stroncium esetében inkább hetekig.

Az eredmény az, hogy a cézium praseodiniummá alakul (ez egy ritka földfém), a stroncium pedig molibdénné. A létrejött molibdén izotópösszetétele nem is hasonlit a természetes molibdénére, viszont jól magyarázható a stroncium izotópeloszlása alapján. Szennyezés kizárva. Pont.

A javasolt magreakciók:

Cs+4D=Pr
Sr+4D=Mo

Ez az eredmény persze abszurd és ezer elméleti okot fel lehet sorolni, ami miatt muszáj, hogy valahol hiba legyen a kisérletben. Vagy ha az nem, akkor Iwamura hazudik.

Én mégis inkább arra fogadnék, hogy a kisérlet korrekt és a természet tényleg megcsinálja velünk ezt a viccet.

Azon lehet agyalni, hogy ilyen elemátalakulásokat megenged-e valahogy mégis a jelenlegi elméleti keret, vagy valami teljesen újat kell kitalálni, de hát azért tartjuk az elméleti fizikusokat, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljanak, nem?