Kendermag és kemény mag

NSZ • 2003. május 5. • Szerző: Trencsényi Zoltán

Az ellentüntetők vehemensen elleneztek (kép: Népszabadság – Domaniczky Tivadar)
A Váci utca végén, közvetlenül a Vörösmarty tér bejáratánál egy kályhaezüsttel lefújt lány és egy idős, kamerás ember lökdösi egymást. A lány idegesen telefonál rendőrért, mondván, a kamerás provokálta őt, arcába kamerázott, taszigálta, miközben ő élő szoborként végezte a munkáját. A kamerás azt mondja, újságíró, azt csinál, amit akar; még el sem kezdődött a Kendermag Egyesület Engedd szabadon a kendert címmel, a könnyű drogok fogyasztásának büntetése ellen tiltakozó rendezvénye a téren, a hangulat máris meglehetősen ideges.

S hogy még idegesebb legyen, arról a tér közepén húzódó ideiglenes kerítésrendszer is gondoskodik, amelynek végén a Váci utca felől érkező két táblát pillanthat meg, a FŰ feliratú balra, míg a FA, VIRÁG feliratú jobbra mutat. Természetkedvelők lévén ösztönösen jobbra tartunk, fa és virág helyett azonban táblás embereket, röplapokat osztogató aktivistákat, dühös középkorúakat és máris erősen sípoló nyugdíjasokat látunk. Vehemensen készülődnek a tér túlsó oldalán békésen ácsorgó demonstrálók megrohamozására, de minimum a Kendermag Egyesület rendezvényének lehurrogására. Nézzük az ellentüntetők feje fölé emelt táblákat. „A birkák legelik a füvet, a marhák szívják!” – olvassuk az egyiken. „A nemzet rágcsálói: Konrád, Fodor, Jancsó” – hirdeti a másik. Az indulatos transzparensek nem azt jelzik, hogy az innenső oldalon megjelentek finom diskurzusra készülnek. Kiváltképp ezt gondoljuk, amikor egy akasztófa is feltűnik a magasban, a rajta csüngő kötél mellett egy felirat: „Nesztek kender”. Ha jól vesszük ki a tömegben, ezt az a fiatalember tartja, aki tavaly az Erzsébet híd forgalmának megbénításán is honfiúi érzelmektől fűtve munkálkodott, ezúttal peche van, a Vörösmarty térnek annyi kijárata van, hogy lezárni úgyszólván lehetetlen; bizonyára szomorú emiatt. Feltűnik aztán egy „Igazságot Magyarországnak”-tábla, sok trianonos trikó, valaki azt kiáltja, hogy éljen ötvenhat, egy asztalnál Nagy-Magyarország- jelvényeket árulnak, egy kalapos fiatalember pedig No harács, no globál címmel szamizdat CD-t, melyről azt állítja, leleplezi a harácsoló vezetőket. Kicsit hezitálunk, kell-e nekünk leleplező CD. Jó? kérdezzük. Jó, mondja. Sokat lefotóztunk, motoron is követtük őket, teszi hozzá, és kacsint. Gyorsan vásárolunk egyet szeretteinknek, aztán átsietünk a tér túloldalára.

Próbálunk szakmánk követelményeinek megfelelően semlegesek maradni, de azért azt meg kell állapítanunk, hogy itt nyoma sincs idegességnek, torz dühnek. Az itt állók mosolyogva böngészik a rács túloldalán magasba emelt feliratokat, némelyikük az áttévedőknek próbálja magyarázni, hogy ők nem a kokaint vagy a heroint istenítik, csupán azt tartják bajnak, hogy a könnyű drogok használóit is büntetik. Próbálnak érvelni a szabadon iható, mellesleg az államnak kemény bevételt jelentő alkohollal is, hiába.

15 óra 58 perckor átrepül az első tojás, a hajigáló bizonyára azért dobta el, mert nemcsak a drogot, de a túl sok koleszterint tartalmazó élelmiszereket sem kedveli. Rövidesen kiderül, a fa- és virágpártiak közül mindenki szabadulni igyekszik a tojásaitól, a bal oldalon egyre hevesebb a tojászápor. Az ellentüntetők azonban nemcsak hajigálnak, de egyre erősebben fütyülnek, fújolnak, drogbáróznak és gyilkosoznak, különösen hevesen rázendítenek, amikor a Kendermag Egyesület színpadán a műsorvezető Till Attila így szól: „Hölgyeim és uraim, négy óra. Üdv, Budapest!” „Azt kérem, hogy csak a nők fütyüljenek” – próbál viccelni, de hamar rájön, hogy itt inkább nyugalomra kellene inteni az embereket, és ezt gyorsan meg is teszi.

Kezdetét veszi a műsor.

A színpadon és a téren egyaránt.

Egy dj kezdi maszatolni a lemezeket, miközben előbb egy-két bátor néni óvakodik át a kordon másik oldalára, később erős fiatalemberek is csatlakoznak hozzájuk. Sípolnak erős tüdőmunkával, arcuk gömbölyödik, úgy néznek ki, mint Louis Armstrong trombitálás közben. Egyre többen merészkednek a színpad felé, dühös csörtetés, nyugtatgatás, egymásnak magyarázó csoportok, sípolás, kereplőberregés, végül kisebb lökdösődés veszi kezdetét. Egyetlen erősen korpulens rendőr próbál nyugalomra inteni úgy ezer embert, tulajdonképpen csak a szerencséjén múlik, hogy sikerül neki.

A színpadon zene, majd a rendezvény fővédnöke, Jancsó Miklós, aki a dühös zajban csak néhány mondatot mond, melynek lényege valami olyasmi, hogy mindenki éljen a szabadságával.

Ekkor különös közjáték veszi kezdetét: az egyik néni finom testcselekkel följátssza magát a színpadra, és kicsit maga is meglepődik, amikor szót kap. Talán a meglepetés miatt, felettébb visszafogottan kezdi. „Szeretném meghajtani a fejem Jancsó Miklós művészete előtt” – mondja. „De az idős ember ezúttal rossz helyre tette a voksát” – folytatja. Aztán mondatai a politikára csavarodnak, Till Attila nyugalomra inti, szeretné visszaszerezni a mikrofont, a néni nem enged. A műsorvezető közelharcot vív a készségért, végül nagy nehezen megszerzi, és a műsor zenével folytatódik.

Közben az ellentüntetők szép lassan ellepik a színpad előterét, némiképp meglepődnek, hogy nem ütköznek ellenállásba. Sípolnak, gyilkosoznak, drogbáróznak rendületlenül, meglehet, azért hangoskodnak, mert a hangfalakból dübörgő zene nem pontosan az ő világuk.

Egyre több a kisebb-nagyobb összetűzés, egy aggódó negyvenes kérdezi a tér sarkán tanácskozó rendőröket, hogy nem akarnak-e valamit csinálni. Nem, mondja a rendőr, és nem bocsátkozik vitába.

A műsor többször módosul: nem lép fel a Szilvási Gipsy Folk Band, Lovasi András és még néhányan, nem mond beszédet Konrád György sem, látszik, a szervezőknek egyre nehezebb kézben tartaniuk a rendezvényt. Fél hat felé megjelenik Müller Péter Sziámi, aki az ellentüntetőkhöz fordulva megjegyzi: nem igazán értem, mit mondanak, mert erősen artikulálatlan. „Egyébként mélységesen és tapasztalatból drogellenes vagyok” – folytatja. „De ezt nem a fütyülőknek mondom, mert ők fütyülnek, ezért úgysem hallják”. Müllernek igaza van: lassan hat óra, itt már senki sem hall semmit, s bár józan mondatokat fogalmaz a düh ellen, a Kendermag Egyesület rendezvényére érkezettek is látják: értelmes párbeszéd, vita és műsor itt már nem lesz. Juhász Péter, az egyesület egyik vezetője viszont azt is látja, hogy hirig hamarosan. Ezért a mikrofonhoz lép, és békés távozásra kéri a jelenlévőket. „Menjen haza mindenki, mielőtt vér folyna” – mondja, és érezhető, hogy a helyzet valóban komolyodik. Ezért a téren tartózkodók békésebb része szép lassan el is indul, ám az ellentüntetők vére forr, és még a rohamrendőrök megérkezésekor is csak nehezen csillapodnak. Közben azt kezdik skandálni, hogy győztünk, majd a Himnuszt éneklik, végül kicsit alább száll a mérgük, és még a koporsónak öltözött, bajuszos harcostársuk is leveti halálmaszkját. Hüvelykujjával az ég felé bök. Ég veletek.