Hát így esett: 18:45-kor indultunk L.-el ketten az Erzsébet ételbárból, amit röviden Bözsinek nevezünk a vicclistások körében. Utunk második állomása a régen Apukám Presszójának nevezett hely volt a Lövölde utcában, de már lefedték a mondott hely nevét jelző szutykos cégért, és így most Noname Presszó lett. No, de, ettől még ott volt két igen részeg pofa a pultnak dőlve, és az egyiknek a kezén egy kis gyík mászkált, szemlátomást elégedetten. Békés gyík volt, mert nem szaladt el sehova se. Ragaszkodó típus. A vézna, vörös orrú pultos rábeszélte a dülöngélő fószert, hogy engedje szabadon a gyíkot a fűben. Így volt. És ahogy kint iszogattunk, jött egy nagydarab ember, aki leült mellénk, kezet fogott velünk, bemutatkozott és mondta, hogy ő Lord, a Bika. Nem akármilyen ember volt. Megtudtuk tőle (sok-sok kézfogás után), hogy: szegedi származású és eredetileg fuvaros volt; 14.000 forintba kerül negyed évre a Honda Prelude gépkocsijának a biztosítása; van egy unokája, aki ekkora; Sopronkőhidán 1981-ben lehúzott két és fél évet a börtönben, mert eltörte az állkapcsát egy rendőrnek, aki helyszínelt, amikor ő fejreállt az autójával; ma megy vizsgáztatni a kocsiját, de szerencsére nem ő vezet; könyvet ír és megígérte, hogy mi is benne leszünk. Ezeket többször is elismételte sűrű kézfogások mellett. Lord, a Bika egyébként 4 liter bort ivott meg mielőtt mellénk telepedett volna, de jól tartotta magát. Egy inget viselt teljesen kigombolva és deréktájon összekötve. Igen, szinte nyár van. Assztán mentünk tovább az Eszem-Iszom nevű helyre, de amikor be akartunk lépni, elénk állt egy kétajtós szekrény (a tulaj) és érdeklődött, hogy hová megyünk, merre-merre? Mert ő már zárva van, de nagyon. Gondoltuk, hogy Anyáááád, és továbbálltunk a Gumikacsa nevű helyre, ahol egy tonna madonna volt a pultos, bár lehet, hogy inkább másfél. Viszont igazi Vilmost adott, nem olyan higított valamit, mint amit az Apukám Presszójában ittunk. Itt csatlakozott hozzánk a P. A társaság így megerősödve átvonult a Matróz nevű helyre és ott eltöltöttünk egy jódarab időt, mert volt zenegép, elég jó számokkal, like: I am the god of hellfire, and I bring you ... FIRE. Meg ott volt maga Brad Pitt is a Blöff című filmből, teljesen olyan sapkája volt, mint a film legendás, pusztaöklű, cigány bokszbajnokának. Asssztán, átmentünk a Vadászkürtbe és biliárdoztunk. Megtört a veretlenségi sorozatom, és kétszer is (vagy háromszor) vesztettem, mi több egyszer saját magamat basztam át, mert a fekete teljesen lyukon volt, de hát belement a lyukba a fehér is. Így van ez néha. Aztán vége lett a bulinak és nekem még le kellett futnom a Mogadishu Mile-t, hogy költői legyek, ugyanis én gyalog mentem haza, mert mondom, mit nekem az a kis gyaloglás. Egyre megfontoltabban lépkedtem, kívülről télleg hasonlíthattam a Mogadishu-ból kifutó Task Force Rangerekre, legalábbis ami a kidöglöttséget illeti. Ez volt hajnali kettőkor. Aztán jöttem dolgozni.