Kedves Nagynulla,
azt (is írtad): "Mindig abból indulok ki, hogy az emberek jók, és még akkor is ebben hiszek, ha már eltapostak. Menthetetlen álmodozó és romantikus lélek vagyok."

Ha így áll a helyzet, nincs veszve semmi! Ha valaki hisz az emberek jóságában, plusz álmodozó és romantikus lélek, kizárt dolog, hogy ne lehetne szeretni. Továbbmegyek, a legkönnyebb az ilyeneket szeretni.

Hány éves vagy, ezt elárulod?
Ha mondjuk olyan 16-17-nél nem több, akkor azt mondom neked, hogy hamarosan kinövöd ezt az egészet :-)
Egyébként: először is szeresd magadat. Senki nem kedveli az olyan embereket, akik nincsenek magukkal jóban.
Utána: egyszerűen szeresd az embereket.
Végül: a görcsölést tessék elfelejteni. Ha majd megfeszülsz érte, hogy szeressenek, nem fog menni, mint ahogy semmi se megy, amit görcsösen akar/csinál az ember.

Ga mindez megvan, a többivel nem is kell törődnöd, majd jön magától, meglátod.

Nagyrészt saját tapasztalatból beszélek, a kamaszkorom nekem is pont ezzel telt el, és ma már senki se hinné el rólam, hogy napokat bőgtem át amiatt, hogy nem kellek senkinek sőt, engem mindenki utál :-)