"Az Újpest FC-Fót elengedte Sarlós Andrást, döntés hamarosan
2003. 04. 28. - 14:57
Délelőtt 10 órától Lukács Ferenc klubtulajdonos az Újpest FC utánpótlását irányító szakmai igazgatókkal, Herczeg Vincével és Szabó Gáborral tárgyalt arról, hogy Szabó András lemondása miatt Sarlós András, az Újpest FC-Fót vezetőedzője vegye át az első csapatunk szakmai vezetését.
Nos, a megállapodás megszületett: a szakmai igazgatók hozzájárultak ahhoz, hogy az NB I utolsó hat fordulójában Sarlós András üljön a kispadon. Az ő munkáját az NB I-ben szereplő fiataloknál az eddigi másodedző, Mózner János folytatja, a junioregyüttest pedig Somogyi Krisztián, az ifi "A" eddigi segédedzője vette át. Barsi János, az Újpest FC-Fót technikai igazgatója elmondta: a csapat vezetői nagyon elégedettek voltak Sarlós András munkájával, ugyanakkor örülnek annak is, hogy a tréner lehetőséget kaphat az első csapatnál is.
Ezekben a percekben is zajlik az egyeztetés Lukács Ferenc, Gyulay Zsolt ügyvezető - aki 13.30-ig a liga Megyeri útra kihelyezett ülésén vett rész - és Sarlós András között a hogyan továbbról, végleges megállapodás fél órán belül várható.
Az első csapatunk szakmai stábjának tagjai közül Szabó György másodedzőként, Brockhauser István pedig kapusedzőként segítené Sarlós András munkáját, míg Dudar György ezentúl csak a bajnoki címre törő Ifi "B"-re koncentrál majd."
(honlap)
Nagyon remélem, hogy nem áll meg a csapat Móznerrel sem!
Sarlós egyelőre az idény végéig marad Újpesten, ha jól tudom.
HAJRÁ LILÁK!!!