No hello tzimbora:)
meghallgattam én is már két ilyen CITESes konzilliumot, sőt az irodával is több esteben beszéltem, és több féle, fajtára védett holmira kértem állásfoglalást. és bizony ahány ház, annyiféle képpen próbálták nekem elmagyarázni a törvény passzusát.
És persze nem okoskodásból faggatam őket, hanem próbáltam valamiféle egységes dekrétumot kisajtolni. Ez egyfajta részéről sikerült is a dolgoknak, viszont azért erősen diszkrimináltak élő szervezet és élő szervezet között.
Amit te írtál akkor annyival egészíteném ki, hogy ismereted még heteróbb legyen és hogy nehogy haragod legyen felém. mert én azért akarok veled biznszelni:)
Szóval ahogy te helyesen le is írtad, az új EU szabvány szerint vannak a besorolások A, B és C kategoríában. A-ban lehetnek régi I-es és II:-es kategóriák, és a B-ben meg II-esek.
Namost az A az kiemelt védelmet élvez. A törvény betűi szerint ilyet természetes személy nem tarthat. Pl. nagy bánatomra szibériai tigrincset egyenlőre mint karvaly nem tarthatok, csak ha állatkertet, vagy hasonló közintézményt nem kreálok, de ugyan ez vonatkozik a többi A-ra (illetve vonatkozna, mert azért itt is ismerek kivételezéseket:)))). A B kategória ismét érdekes dolog, mert egyrészt ide kerül a fogságban többgenerációs tenyésztett A egyede. Ezt érted ugye. tehát ha F2-től tenyésztett állatról van szó, akkor automatice a CITES szerint egy kategóriát esik, sőt, úgy határoz, hogy ha a természetből azért vették ki kiskorába, hogy kereskedelmi célra neveljék, akkor is esik egy kategóriát. Viszont az nem áll amit írtál, illetve nem pontosan, minden rijogatás nélkül. Biztosan az hangzott el, hogy a B kategóriás védett állatokhoz tenyésztői, vagy honosított CITES-t kell kiállítani. Mint írtad úgy is van. be és kivitelnél előzetes engedély kell az adott B kategóriásra (és A-ra is) kérni. Viszont a tulajdonváltozást a tenyésztőnek be kell jelenteni a nemzetözi egyezmények osztájára. Az új tulaj, ha nem kíván az adott állattal tenyészteni és nem jelentette be a kedvencét, nagy baj még nincs, mert akitől vette, az bejelentette (elméletileg). Viszont a rendelet úgy írja elő, hogy a B oszlopba (most csak erről beszéljünk, mert az A-ra eleve szigorúbb, a C-t meg a B-ként kezelik, vagy sehogy) lévő egyed birtokba kerülést be kell jelenteni a fent nevezett osztályra, valamint ennek a tenyésztését, ill. az adott álltatal való tenyésztési szándékot. Így az illetőt iktatják, sorszámot (tenyésztési) kap és már csak a szaporulatát kell bejelentenie 15 napon belül és a CITES papírokat rá megkérvényezni. Hogy ez a mai napig nem kérte számon a hatóság, ez az ő baja, naprakész regisztrációját minősíti.
Viszont egy barátom akart külföldere vinni saját tenyésztésű vagansokat egy börzére, cserére. Mivel nem volt bejelentve a tenyészete, nem is kapott a szaporulatához CITES okmányokat sőt... Így gyorsan "leatkásodott" a szaporulata:))))
Hogy számodra kicsit értelmezhetetlen a törvénykezés, ezzel nem vagy egyedül, bennem is rengeteg a kérdőjel. Az hogy hogy kerül a washingtoni a magyar törvényhozásba, illetve a hazai fauna a nem honoshoz, erről is egy pár szót. Talán nem untatlak. próbálok rövid és tényszerű lenni. A honi természetvédelmi törvény hatálya kimondja a harmadik pontban, hogy többek között ez a törvény kiterjed a nemzetközileg védett élő szerveztek egyedeire, részeire, stb. Tehát ahhoz a 9 nemzetközi egyezményhez, amihez csatlakozott kis országunk, mindjárt ráborult az 1996-os Természet Védelméről szóló törvényünk. hogy ezt mindenki másképpen próbálja értelmezni, ez abból fakad, hogy a törvény több területen felületes és nem meghatározótt szentenciát tartalmaz, de ez a jövőben változni fog, én legalább is bízom benne.
A Washingtoni egyezménnyel meg nincsen semmilyen keveredés, hiszen az már az első sorában kimondja, hogy a világ vadonélő állatok kereskedelmének a szabályozásáról szól. tehát nem imádott nyugati holmiról van szó, hanem ebbe a pakliban kis honunk képviselői is ugyan olyan jogokkal szerepelnek.
Az más tészta, hogy a honi hatóság könnyítésként néhány fajtát levett a bejelentési kötelezett fajok listájáról. Pl. azt könnyen tudod értelmezni, már a megjelent mellékletet, melyben nem honos fajták listája szerepel, aminek a tartása és tenyésztése nem bejelentési kötelezett. Én pl. itt nem láttam egy madárpók fajt sem.
A honi törvényben meg a citeszhez kapcsolódó könnyítés, hogy azon védett fajokra nem kell külön tartási engedélyt kérni a hatóságtól (nemzeti parkok, vagy a KÖM Hatósági és Jogi főosztálya), melyek nem őshonosak és nem a honi fauna tartozékai. Ott elég a tenyésztői, vagy honosított CITES. És hogy ezed legyen, bizony be kell jelenteni megasatöbbi.
Nekem ez termsézetes, mert minket már a kezdetektől így tartanak nyilván. Viszont ez azoknak új, akiket most találtak meg, hogy hékás ez a törvény, ez pedig egy új végrehajtási utasítás. tudom ez több ezer embert érintett most, nagy is a felzúdulás:)))))))
Mégis, amit a törvény és rendeletei mondanak, az a szó szerinti frankó, és nem az, amit valaki egy előadáson elmesél, vagy itt neked én elmondok:) ha perre kerül a dolog, van ugyan, hogy az első körben a szakhatósági véleménynek adnak helyet. de ha az fals, másodfokon bizony a bíró is előveszi törvény betűit és ez alapján dönt. És minden esetben így jár is el!
Summa summárom, nem én találtam ki, arról nem tehetek, hogy eddig mi volt a gyakorlat, milyen regisztrációs hiányosságok voltak és azt most hogy próbálják pótolni. Én a legelején csak azt kérdeztem tőled szerényen, hogy van é Békhez CITES-ed, mert könyebb volna az életem:))) nem a férgesség miatt:)
És az állatvédelmi törvényről. Ez minden állattartóra, hasznosítóra vonatkozik, a kutyától a pókig. Így ez alól egyikünk sem tud kibújni 98 óta. persze vannak benne külön mellékletek veszélyes állatokra vonatkozóan és méreggel ölő állatokra vetítve is. Persze nem azok a fajok, melyeket te itten benyomattál, de azért van néhány mérges pók faj, erről meg igen is kell beszélni, mert a törvény nemtudása ugye nem mentesít a dolgok súlya alól.
Jelölést csak röhögve említettem, nem neked célozva, hanem azoknak akik olvasnak engem a háttérből, mint a főrebellist:)))))))
Szóval a CITES nemtudomén hanyadik pontjában előírja, hogy a védett állatot egyedi azonosítóval el kell látni, és olyannal, amit nehezen lehet hamisítani. Így van benne, majdnem szó szerint. Erre mosolyogtam csak, hogy pölö gerincteleneknél, vagy növényeknél ez milyen módon fog történni. Mert ugye ha a hatóság felém interpellál, hogy jelöljem az állatomat (gerincesről van szó) mert ezt neki előírja az egyezmény, akkor picit struccpolitika, hogy bizony azért akadnak olyan fajok, amire a passzust nem is oly könnyű rája húzigálni és nem is igen próbálkoznak vele:)))))))
Én úgy gondolom és érzem, hogy amit leírtam korábban is nem sokkolás, vagy rémísztés, én legalább is nem annak szántam. Inkább tájékoztatás szerettem volna vele elérni, és azt, hogy végre a hatóság emberei ne csak a háttérből olvassanak rám, hanem ide is merjék írni a gondolataikat. tudom sokan jószándékuak, és a poziciójukat és munkájukat féltik, amikor ezt, vagy azt nyilatkozzák. Csak nagy sajnálatomra így eltávolodnak a nézeteink...:(
Szóval kutyabajom veled és laza nézeteiddel, nálam lustább ember úgy sincs:)) csak mivel néhány dologgal megtaláltak és úgy érzem nem teljesen jogszerűen, így nekiláttam sűrűbben lapozgatni a hatályos jogszabályokat:)
Persze ettől nem lettem kurvaokos, csak néhány dolgot másképpen bírálok, vagy szemlélek manapság, próbálva a törvény betűit helyesen alkalmazni.
Ezt elolvasva talán ad annyi infót neked is, mint a METRO újság:)))))) és nem kell beszarni, én nem rijogatok senkit, hiszen a mumus nem én vagyok, max a Belfegor:)))
szí karvaly;)