Imhoteph:
Bocs, ha kicsit off!
Végigfutottam a weblapodon, és két érdekes dolgon is megakadt a szemem, a képeket nézve.
Az első a Wienna erkélyéről készült kép, amiről nem derül ki, hogy az alsó, vagy a felső szinten laktatok-e (mi az alsón :) tavaly május végétől 2 hétig).
A második a copfos pincér srác (Joszif) azzal a bazi hallal a kezében. Kajáltatok is nála az Argiris-ben, vagy csak a fotót csináltátok róla?
És most mindenkinek akit érdekel:
Az Argiris egy a parti soron található "taverna", nagyjából olyan mint a többi, de nekünk nagyon bejött.
Isteni a kaja. Természetesen a nemzeti ételektől a tengeri herkentyűkig minden kapható. Minket beinvitáltak a konyhába, hogy nézzük meg, hogy mit ennénk.
A második naptól kezdve minden kaja után kaptunk valamit ajándékba. Volt ouzo, sütemény, jegesKV, Metaxa.
Egy korábbi hsz-ban olvasottal ellentétben itt isteni a tányéros gyros. Hasábburival, lilahagymával, tzatzikival...hmmm.
Ja és itt is 10% minusz mindenből (bár ez ott talán az összes étteremben így van). Joszif a borravalót még hosszas győzködés után sem volt hajlandó eltenni, pedig nem udvarias gesztus volt csupán részünkről, hanem az elégedettségünk jele.
Még egy jópofa adalék, Joszif nyelvhasználatából egy idézet:
"Four cola Ja? One krumpli Ja?"