HSZM, teljesen egyetértek veled! Jómagam is pontosan ezt tartom a templomi esküvőről és a keresztelőről.

Ezért nem fogom engedni soha, hogy a gyerekünket (gyerekeinket) megkereszteljék. Ezért sem volt templomi esküvő sem. Én nem vagyok vallásos, a férjem nem vallásos, innentől kezdve nincs miről beszélni. Bár anyósom időnként meg-megpedzegeti a páromnak, hogy az ő kedvéért, meg hogy ez a szokás, meg hogy miért gond ez nekünk stb. Nekem azonban az a meggyőződésem, hogy majd a fiam eldönti, ha elég esze és elég érett lesz hozzá, hogy mit is akar tenni ezen a téren. Megmondom őszintén, én a magam részéről egy lépést nem teszek abba az irányba, hogy hivő legyen. De a döntést rábizom. Ha érett fejjel, meggondoltan igy kiván cselekedni majd, ám tegye.

Végül: olyan nevetségesnek tartom, hogy annak idején a testvéremmel együtt a nagyszüleink úgyszólván elcsempésztek a templomba, hogy megkereszteljenek. Amikor abba a korba kerültem, hogy ezen elgondolkozzak, nem volt már miről, mert eldöntötték helyettem. Úgyhogy én azóta elvből nem.

Ha nekem bármelyik rokon elkezdene hepciáskodni, hogy de akkor ő kevésbé fogja szeretni a gyereket, vagy ilyesmi, hát az az ő baja lesz. Nekem aztán nem fogna fájni a szivem olyan ember után, aki nem tudja feltétel nélkül szeretni a gyereket.