Az érzést ismerem, szenvedélyes amatőr voltam magam is, de aztán nagyon beleúntam. A közelmúltig úgy néztem minden filmet, hogy na, milyen trükköt alkalmaztak, ezt, azt a dolgot hogyan oldották meg, hol válik el a makett, a festett háttér az élőképtől, stb. Pár éve a digitális trükktechnika annyira eluralkodott a moziban, hogy én már csak tátom a számat. Ma már bármit meg lehet oldani a filmesek szuperszámítógépeivel. Nemrég láttam rettenetes tengeri viharban 40 méteres hullámok közt hánykolódó hajót, utóbb tudtam meg, hogy az utolsó másodpercig stúdió, vagy külső felvétel helyett kompúteres grafika volt az egész. Bámulatos!
De megsúgom, a szívem ma is akkor dobban meg, amikor a 30-70 év ezelőtti, kompúterektől mentes hatásos trükköket élvezhetem 1-1 jobb régi filmben. Ezzel is úgy vagyok, mint a zenével. A számítógép komponálta zene nekem nem érték, százszor többre becsülök egy élő koncertfelvételt minden csiszolatlanságával és melléfogásaival együtt. Mert emberi és mi emberek vagyunk.