Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.

A vers szerkezetileg egyértelműen két részre tagolható. Az első egységet az
első és a második sor alkotja, a másodikat a harmadik és a negyedik sor. Ez
már a rímképletből is világosan kiderül: A A B B.

A verset az teszi igazán nagy művé, hogy egyszerre tartalmaz személyes és
általános igazságokat. Ezt már a felütésnél érzékelhetjük, a költő kétszer
szólítja meg a bocit, és ezzel tudatja vélünk, hogy valójában nem egy,
hanem
két bociról van szó. Az egyik boci természetesen a költő, akinek szerelmi
bánata van.

Feltűnő, hogy az első szerkezeti egységben egyáltalán nem találhatók meg az
igék, már ez is a leülepedettség, elhagyatottság érzetét kelti bennünk. De
ezt csak fokozzák a két sorban halmozottan előforduló oppozíciók.

A két sor már önmagában is oppozíciót alkot (van egy boci, aki tarka, de
nincsen se füle se farka, a 'füle' szó magashangrendűsége is éles
ellentétben áll a 'farka' szó mely hangrendűségével, a 'tarka' szó pedig
önmagában alkotja a legerősebb oppozíciót, hiszen egyszerre fehér és
fekete.

Ennyi ellentét nem lehet véletlen, és nem is utalhat másra, mint a szerelem
természetének kettősségére, ami Catullus óta minden jelentős szerelmes vers
sajátja. Egy embert látunk magunk előtt, aki bár 'tarka', vagyis a
költőiség
minden szépségével, rútságával, örömével, bánatával fel van ruházva, mégis
hiányérzete van. Ez a hiányérzet minden beteljesületlen szerelem sajátja, a
kedvese nélkül a költő sem érzi teljes embernek magát, és ezt vetíti elénk
nagyon találóan egy fületlen és farkatlan boci képében.

A második szerkezeti egységben csak fokozódik a magányosság és az üresség
érzete. Itt jelenik meg a versben szereplő egyetlen ige, ez viszont annál
kérlelhetetlenebbül, visszavonhatatlanabbul: 'megyünk'. Az egész verset
átszövő kettősség itt is megtalálható, hiszen szó van egyszer a költő
érzéseiről, amik egytől egyig elhagyják a költőt, aki már képtelen arra,
hogy eltartsa őket, és elköltöznek valaki másba, aki még képes táplálni
őket, vagy 'ahol tejet kapni', és szó van az egész társadalomról, akiket
eddig verseinek tejével itatott a költő, és akik szintén mind elpártoltak
tőle, mivel szerelmi bánatában képtelen költeményeivel etetni őket.

A másik, az általános érvényű boci maga az étet. Itt az első szerkezeti
egység (Boci boci tarka / Se füle se farka) azt jelenti: az élet
sokszínű,de
nincs semmi értelme. Felmerülhet a kérdés, vajon miért maradt el a 'de'
kötőszó. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a költői nyelv állandóan
tömörségre törekszik, de ebben az esetben másról is szó van. Nem teljesen
egyértelmű ugyanis a 'de' szó használata. Felfoghatjuk úgy is, hogy itt
éppen arról van szó: az élet sokszínű MERT nincsen semmi értelme. Hiszen
ahogy valami értelmet, célt kapna, máris sokkal egysíkúbb lenne, sok
mindennek lecsökkenne a szerepe, esetleg teljesen értelmét vesztené,
megsemmisülne. Ez egy újabb kettősség, amit a költő nem old fel, mindenki
kedve szerint értelmezheti, de mindenesetre feltár egy olyan lehetőséget,
hogy az élet értelme esetleg éppen az élet értelmetlenségében rejlik.

A második szerkezeti egység egyértelműen a fentiekben már említett
'megyünk'
ige köré csoportosul. Ez a rész (Oda megyünk lakni / ahol tejet kapni)
természetesen a halálra vonatkozik. Rendkívüli jelentősege van itt a többes
szám első személynek, vagyis mi mindannyian 'megyünk', mi mindannyian
meghalunk. Pontosan ez az, ami örökérvényűvé teszi a verset, hiszen a halál
kérdése mindig foglalkoztatta az embereket, és ameddig lesznek emberek,
mindig is foglalkoztatni fogja őket. A vers tehát örök problémát feszeget,
és végül is arra jut, a halál az életnél egy nyugodtabb világot biztosít
majd, 'ahol tejet kapni', tehát ahol nem kell megfejni az élet tehenét
ahhoz, hogy boldogok lehessünk.

Itt tehát közvetve mégiscsak kiderül, mit tart a költő az élet igazi
céljának: hogy fáradozva, olykor áldozatokat hozva végül is boldogok
legyünk. Ez a vers mondanivalója, örök tanulsága, ami ebbe a játékos
formába
öntve olyan meggyőzően szakad ki a versből, hogy méltán sorolhatnánk ezt a
költeményt a legmaradandóbb művészi alkotások közé.

Olvassuk el a verset még egyszer:

Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.

Ugye milyen máskent szól most a vers, hogy a mélyére hatoltunk?