Összenőtt momentum
Ezt a pillanatot választottam
Méltó-e a halálra, nem tudom
A bukott angyal hangja a fülemben
Kagylóimat ágról-ágra járja
Elmozdul egy lélek az időben
Lábaid kirúgnak a hányatott sorsomból
Ne vondd magad a létembe
A sors könnyei szabadulnak fel
És megmozdulni, telik évekbe
Szívem repes, az üresség telítődik
Összenőtt a létem a pillanat tova
Itthagy, a mezsgye egyengetés
Vár még, vissza van az óda java
-cureme
Mélyebbre halványul
Sorban múlnak el az emberi létek
Hát nem ez a trend felétek?
Búcsú nélkül mondanak nemet
Holttestük mellett egy rokon nevet
Fakuló alak sárguló falak
A szoba halott mint a halak
Egy szál élet volt csak semmi más
A két ember most gyorsan ás
Mert van még dolguk mára
Fel kell mászniuk egy fára
Onnan ereszteni kötelet
Hogy ne érjék meg a telet
/Mindenki mélyebbre halványul/
Idővel az emlékezet
Csak múlt időben: „létezett”
Nem kötődik semmihez gondolat
S ez okozza gondomat
Csak a tér és idő dimenzió marad sokat
/ Elmossa a hosszú eső az arcokat/
Mindenki más itthagyja, ez a bizonyos
Eltűnni egy lapról, mely az élettől volt poros
-cureme
Gondoljunk vissza
Gondoljunk majd minderre vissza
Vagy hagyjuk elmenni az emlékeket?
És végül a könnyed felejtés felissza
S a víz mégis megtalálja a lékeket
Feltörve a mélyből egy egy pillanatra
Mosolyog az arc a kihűlő napra
Hogy aztán levegőt , de tudomást se véve
Elhagyja az értelmet, visszabukjon megint,
A mindenható keze gyengéden megint
Csak egyszer utoljára, mielőtt az indulás
Visszatérés nélküli lesz…egészen más.
/ The Cure- Out of this world inspiráció /
Hit2002
/Intro: Emberek egymás mellett mozogva, látatlanban gondolatok repkednek,
Születésük óta lélegeznek, vagy csak az életért epekednek/
….
A sok harcban viseltes lesz a többség arca, ráncokkal
Megedződnek lassan, reménytelenül, és nem mosolyognak - okkal - a
Helyüket keresik - az idejük fogyóban, mint a Hold
A látszat a tükörben is csalóka, és a valósághoz told
Egypár jelentéktelen ambíciót, ezekért küzdenek ők
És nem számít a nem, vegyesen: férfiak és nők
Hittelenül, bolyongva, a célokat eltévesztve vágynak
Gazdaggá, okosabbá, vagy csak lenni másnak
Felőrlik magukat minden nap, ugyanaz az eset
Évek óta szemceruza, puder és az ecset
Színesíti megört szemet, arcot és ajkat
Cserepesre beszélt szájuk hangtalanul jajgat
Sokaknak szörnyű fekete a létezés legbelül
Tudattalanul, és úgy vélve: maguk vannak, egyedül
Mint kis cseppet, az óceán mélyre sodorja a hajót
És a viharban nem hallják meg, az irányt, a jót
A szomjasok tudnak csak, az élet vizéből inni
Ők is kortyonként, különben nincsen miben hinni
Az élet vize örök, lebegünk sokáig benne
De az ördög jön, ha az ember éppen menne
Ki a partra, de a szomj dicstelenül győz, megint
Egy szempár révedve a semmibe tekint
És a hangulat mindentől távolodva múlik
Elsodorva időt, és nem marad csak a hit
Egy tátongó fájdalom húzódik komótosan vissza
A lélek kicsordul -a megnyugvást felissza
És már nem számít többé semmi itt a Földön
De várja a halált, aki jön oly büszkén, hogy megöljön
Mindenki sorra kerül , te is, gondolat(omat)olvasó
De ne kívándd hogy már ma, ne légy oly mohó..
Ne kívándd, hogy már ma legyen, legyen holnap
De ne kívándd hogy már ma, ne légy oly mohó..
Ne kívándd, hogy már ma legyen, legyen holnap
-cureme
