Most hétvégén történt egy elég égő dolog. De hát ez talán anyira nem is meglepő tőlem.
Azt hiszem jó, hogyha a leges legelejéről kezdem a dolgot, mert a végén még sok lesz a kérdés. És azt meg ki akarja nem??
Van egy zenekar és van nekik itt egy fórumuk Superbutt. És itt az énekes meghirdetett egy koncertet én meg megkérdeztem, hogy nem e lesz játék, amin jegyet lehet nyerni. Mindig van, ha eddig jól láttam. Most is volt mondta Vörös Andris, hogy majd Szerda fél 2 kor jön és feldobja a kérdést. Én persze itt vártam, azt hogy szerdán jöjjön a kérdés, és mivel gondoltam hátha valami turpisság van a dologban inkább reggel nyolctól mindig, megnéztem a fórumot, hátha van már kérdés. Amúgy is net verseny volt így tudtam nettezni. Na szóval mindig néztem, hogy hátha jön már VA kettő felé már rohadtul, kellet, volna mennem wc-re, de gondoltam nem megyek, mert akkor tuti jön és lecsúszom a játékról. Na de persze a természet nyert és én mentem -bár lehet, hogy egyen ketten azok közül, akik olvassák ezt valami üveges vagy zacskós megoldást vártak tőlem, de nem, maradt a jó üreg wc- és mire vissza értem semmi változás a kérdés még sehol és kb. 13. 54 körül lehetett plusz mínusz pár perc. 3 an vártuk a kérdést és mindenki nagyon feszült volt és állandóan az F5 gombot nyomogattuk és írogatunk egymásnak. Fél 3 felé már elkezdtünk aggódni VA ért. Ez így ment egészen 15. 42 ig. Mert akkor mennem kellet, mert elküldött a tanár. Ekkor elköszöntem aztán mentem. Gondoltam magamban erről jól lekéstem bár az egész játék csúszott két órát. Erre persze csak este jöttem rá. Este megnéztem a fórumot, és csak azt láttam, hogy VA megjött 16. 01 kor. Kicsit szar lett a kedvem hogy csak 19 perccel maradtam le a játékról és az ingyenjegyről, de hát ez van gondoltam, mert kicsit fentebb görgetve láttam, hogy én kaptam a jegyet a kitartó várakozásért. Tehát a napom jól telt, mert harmadik lettem a suli nettversenyén és nyertem egy jegyet Április 12-re. Nagyon örültem. Le se lehet írni menyire, de szombat este már nem volt ennyire vidám. Kicsit még rizsázok valamiről. Hehe csak hogy még inkább ne lyukadjunk ki sehol :) Szóval írtam e-mailt hogy rákérdezek tényleg nyertem e és kaptam is rá választ, és azt írták, hogy persze persze te nyertél Borsókám. Mindjárt hívtam is haveromat, hogy akkor ne tesz programot szombat estére, mert inkább menjünk el koncertre. Ö benne volt így ketten vágtunk neki az útnak. Ja persze tegyük hozzá, hogy már nagyon akartam menni koncertre, mert Október 6 ika óta nem voltam semmilyen koncerten és nem is a zúzás hiányzott, hanem ez az egész, ami van egy koncerten, de ezt tudjátok ti is.
Na jó most már tényleg elkezdem. Bár ha ezt elolvassátok elégé érdekes véleményetek lesz rólam :))
A lényeg, az hogy ugye a Marco polo clubban lett volna buli és én teljesen meg voltam arról győződve, hogy ez a club a Thököly úton van valahol, mert múltkor láttam a 7 es buszról. Tehát elindultunk a Népstadion és Thököly sarokról a bosnyák tér felé gyalog. Mentünk vagy 3 megállót és arra gondoltam, hogy biztos rossz felé indultunk és inkább forduljunk vissza. Így is tettünk fel szálltunk a 7 es buszra és elmentünk a keleti ig. De nem láttam sehol azt a klubot, amit kerestünk így inkább ujjból buszra szálltunk és elindultunk a Bosnyák felé ismét. Amikor bemondták, hogy végállomás következik és még mindig nem, láttam a helye kicsit aggódni, kezdtem de nem túlzottan. Leszálltunk a Bosnyákon és persze nem láttuk a helyet. Erre megkérdeztem a busz sofőrt, hogy hátha ismeri e azt a klubot, amit keressük. Ő mondta, hogy ha itt
Elindulunk gyalog akkor ott lesz pár száz méterre. Na mi így is tettünk és ismét elindultunk a keleti felé de most gyalog. Kb. Tényleg csak pár száz métert mentünk, amikor rátaláltam arra a klubra, amiről én azt hittem, hogy az a Marco polo klub. De nem az volt, hanem Colombus club (faszom felfedezők). Ami tegyük hozzá zárva volt. Ekkor gondoltuk, hogy ha már így jártunk, akkor legalább baszunk be jól. Elmentünk a keletihez -ismét- és ott 22. 50 körül már bebaszni sem volt kedvem így inkább haza mentem. Azzal a tudattal indultam el, hogy nem is tudom, hol van az a klub. Haza felé, amikor a troli megállt egy pirosnál láttam a klub plakátját, és azon nézem, hogy Nyár utca 6. Mindjárt beugrott hogy hol is van de a slussz poént kicsit később. Tehát még lehet, hogy oda is értem volna, de nem mentem már, mert nem volt nálam kulcs és aztán aludhattam volna a lépcsőházban és ezt azért el akartam kerülni, mert a lakókat ismerve még a végén kihívják a rendőr. Tehát haza mentem és inkább aludtam.
Na szóval a történet iszonyatosan hülye végkifejlete: (itt is megemlítek ezt azt még)
Én az Arany János Szakközép és Szakmunkás képző iskolába járok. Aki tudja, hol van és tudja, hol van a club akkor az, már tudja hogy mi is a vége a dolognak. De aki nem az mindjárt rá jön. Szóval ez az iskola a Nyár utca 9 benn van. Tehát szinte tényleg egy köpésre attól a klubbtól ahova én éppen készültem de ez nekem nem ugrott be és inkább másfél órán keresztül jöttem mentem a Thököly utón vagy gyalog vagy, busszal késő este. Pedig nap, mint nap elmegyek a klub előtt legalább kétszer, de még igysem sikerült oda találni. Ha valaki ennél is hülyébb helyzetbe került, már akkor azt nem irigylem J