OFF
Ezt a homeopátiás diplomát hol osztják? Szerintem nem a SOTEn... :)
Mintha az ELTE TTKn is másképp tanítanák a temészettudományos gondolkodásmódot, nekem legalábbis.
Nem hiszem el, hogy biológusként ne hallottál volna double-blind tesztekről stb.
Tehát hogy a gyerekednél úgy találod hogy hatott, tudományos szempontól nem jelent semmit, ezt neked is tudnod kell.
Még statisztikailag sem utal arra, hogy összefüggés lenne a beszedett bogyó és a javulás között, az oksági összefüggés pedig kissé erősebb mint a statisztikai...
Ha nem ismert a hatásmechanizmus mi alapján dönti el az orvos, hogy kinek pontosan milyen szer kell?
Az én definícióm szerint az a szer hatásos, 1/ amiben nem kell hinnem hogy működjön 2/ nem is kell tudnom róla, hogy azt szedem vagy mást 3/ a felíró orvosnak sem kell hinnie benne.
Minden más csak misztikus "new age" vajákolás.
A középfülgyuszi esetén nyilván nem jól találták el az antibiotikumot, akkor akárhány hétig szedhetik, csak a mellékhatások jönnek.
ON