Tudud barátom, ez pont olyan, mint a légtérsértés.

Miután kiderült, Kovács kétségbeesve hívta az amerikai követséget: balhé van, mit tegyünk?
A követségi harmadtitkár meg hamarjában azt mondta, egye fene, kűggyenek el egy keményhangú tiltakozó jegyzéket, mi meg majd sajnálkozunk egyet, aztán el van boronálva.

A difi csak az, hogy a követségi harmadtitkár szorgos fickó, mert diplomata-karrierre készül, ezért gyorsan megszövegezte a sajnálkozást, aláíratta a másodtitkárral és el is küldte, azt hívén, hogy a bajbajutott Kovács a keményhangú tiltakozást nyilván azonnal el is juttatta a követségre.

A baj itt kezdődött. A magyar külügy nagy kínba került, nem tudták ugyanis, hogy mekkora felhatalmazás számukra a "keményhangú" kitétel, meddig mehetnek el a keménykedésben. De ismét telefonálni már nem mertek, mert hátha ezt zokon veszi az igencsak elfoglalt amerikai képviselet. Így aztán a minisztérium apparátusa két nap, két éjszaka próbálta megfogalmazni a keményhangút, de úgy, hogy a nagyhatalmú képviseletben sértődés mégse essék.

Így történhetett, hogy a diplomáciatörténetben mindeddig példátlan módon a magyar szuverenitás durva megsértése miatti amerikai sajnálkozás előbb megérkezett, mint ahogy a keményhangú magyar tiltakozó jegyzéket egyáltalán elküldték volna.

Érdekes, hogy a magyar sajtó külpolitikai szakértőinek ez nem tűnt fel.