Lehet, hogy megérne egy külön topicot is, de miért ne írnám épp ide, hiszen valószínűleg nem egyedül én vásárolok gyakran a CORA-ban.
Szóval tele van velük a hócipőm. Valószínűleg a főnökeivel. Mert az hagyján, hogy az eckler-t régebben vaniliás belsővel csokis külsővel csinálták, ahogy én szeretem, aztán jött egy új főnök, és azóta vagy csokis kívül-belül, vagy vaniliás. Azt is túléltem volna, hogy este már csak előreszelelt kenyeret lehetett kapni (Furcsa, nem? Hülye népek inkább az egyben lévőt veszik, ami nem szárad ki estétől reggelig...), és már azt is megszoktam, hogy időnként átrendezik a boltot, de lehetőleg úgy, hogy nehogy megtaláljam amit keresek. (Nyilván arra játszanak, hogy hátha beleütközöm valami olyanba, amit ha meglátok, akkor veszek belőle, amúgy meg nem jutbna eszembe. Ez már persze ha jobban belegondolok, kemény becsületsértés, mert úgy gondolom, nem vagyok olyan hülye, hogy ne tudjam, mire van szükségem, annyira meg pláne nem, hogy olyan cuccot is megvegyek, amire nincs is szükségem. Az eredmény: egyre több időt kell eltöltenem a boltban, ugyanannak az árumennyiségnek a megvásárlásához, vagyis többe kerül nekem, amit ott veszek.) Amikor azonban eltűnt a polcról a Plusssz pezsgőtabletta, kezdtem berágni. Mi a fene bajuk van vele? Nem jattol eleget a Somody, vagy mi van? Én sajnos nem bírom a helyette tartott kőpormaradék-zaccos vacakokat. Na, ez még mindig kibírható, bár némileg zavar, hogy ezért már havonta egyszer a TESCO-ba is be kell térnem.
A múltkori átrendezés viszont teljesen megmutatta nekem, hogy az új főnökség valójában az ellenségnek dolgozik (na, jó, nevezzük konkurrenciának). Ugyanis olyan módon szervezték át kedvenc salátáim eladását, ami már teljesen ellehetetlenítette, hogy épelméjű időráfordítással vegyek belőlük. Régebben a sajtokkal volt egy pulton a saláta, nem kellett túl sokat várni rá, és ott, a salátás tálak mellett kérhettem; láthattam, mit raknak a dobozba, és ami mégfontosabb, láthattam, hogy
miből rakják. (Ez mindössze azért bír különös jelentőséggel, mert a kimért salátán nem lehet tettenérni, meddig is fogyasztható, a pultban lévő tál tetejéről néha nem tépték le a címkét, amin rajtavolt. Nem tudjátok, az ilyen viszonylag gyorsan romló élelmiszereknél nem kellene feltüntetni a fogyaszthatóság idejét?)
Na, szóval a salátákat áttették a
felvágottas pulthoz, ahol már úgyis annyi vevő szokott állni (mert a magyar ugye húsevő fajta), hogy külön sorszámrendszert kellett(?) bevezetni ott! Este, amikor a boltban alig cselleng pár vevő, öt eladó majd megszakadt a felvágottaknál, míg a sajtoknál az eladók dolgukvégeztével csábos pillantásokat próbáltak vetni a vevőkre, de hiába, mert a sajtot meg többnyire előrecsomagolva veszi a nép, az istenadta, ráadásul jóval kevesebbet, mint húsféléket. Az öt eladó tehát a hosszú pult túlsó végénél robotolt, és úgy 5-6 perc várakozás után vetődött oda egyikük, aki közölte velem, hogy talán fáradnék át a másik végre, na meg a sor végére, mert a saláták kiszolgálása is ott történik.
Ekkor döntöttem úgy, hogy hadat üzenek a franciáknak...