Hát igen, sajnos az van, hogy az Ivkovics-jelenséget ebben a helyzetben ennyivel lehet elintézni. Lett volna idő és alkalom arra, hogy az illetékesek tegyenek valamit a hasonló dolgok ellen, de ha eddig nem, akkor már minek. Ebben nem az a szomorú, hogy továbbra is marad egy Ivkovics, aki megcsinálja a kis mocskos akcióit, aztán egy kacsintás, egy "jófejvagyöreg" a bíróval, és minden megy tovább. Az okoz igazán nagy problémát, hogy ha már egyszer célravezető a dolog, akkor megjelennek a követők is aztán akkor lesz igazán nagy baj.
Nézzük csak. Egyszerű utilitarista magatartás, ezt más területeken igazán díjazzák a mai világban (az már más kérdés, hogy ez mennyire jó). És bizony számtalan előnye van.
1. A laza kis provokációm meccs közben is képes kibillenteni az ellenfelet (ez akár meglátszhat a teljesítményén, akár egy remekbeszabott technikai is következhet).
2. Már csak a postást figyelem otthon, hogy mikor hozza a nyugdíjat, ennek megfelelően a pályán mutatott teljesítményem kb. húsz százaléka akár a tavalyinak is, de valahogyan mégis sokat tudok segíteni a csapaton.
3. Kipontozódásom után kvázi másodedzőként viselkedve (másodedző: fele annyi időt tölt a pályán, mint a Miljkovic) emlékeztetek arra, hogy amíg a palánkok alá is eljutottam, nemcsak a kispadról ugrálok be, tettem néhány dolgot, hogy mélyítsem az addig is szívélyes viszonyt az ellenfél néhány játékosával.
4. Ha mindezt összerakom, talán kialakulhat az a szituáció a meccs végén, hogy valaki a túloldalról felkapjon egy virtuális vasvillát (az igazinak éppen Szolnokon volt dolga:))), és meghajtson vele egy kicsit a csarnokban.
5. Szerencsés esetben a folyamat végkimenetele akár az is lehet, hogy egy kicsit megkönnyítsem a csapat dolgát a kupavisszavágón.
Tehát: lehet is árnyalni a dolgot, a jelenetsor nem is annyira öncélú, egy igazi aranyszívű csapatembert ismerhettünk meg Sztojan Ivkovics személyében.
Na akkor nézzük: pont az volt a bajom a körmendi vendégkönyvben is, hogy egy olyan játékos kezdte a végén a dolgot, aki ezt az egészet már nagyon ismeri. Még ha Hainje lett volna, vagy mit bánom én, Toroman. De hogy Isti?
Ugyanis ő ment oda a végén először, magyarázatot keresve a sérelmekre (a rúgást nem láttam, ezt tényleg profi módon csinálta az öreg partizán, de egy kis ráncigálás volt, meg valószínűleg megosztott Istivel egy speciális pljeskavica-receptet is, mert hosszan mondta neki, meg több részletben). Aztán persze bekapcsolódott Denis, meg jött a háttértámogatás a többiektől, ekkor Hainje még akklimatizálódott, aztán egy éles lendületvétel után folytatta, amit meccsen csinált. Egyrészt jól célzott, másrészt kiválóan hozta helyzetbe társait, ennél az esetnél Toroman maradt nagyon üresen, szegény kapott is valahonnan egy akkorát, hogy egy kicsit felemelkedett. Aztán még Archibold került helyzetbe, őt De Gray blokkolta egy erőteljes lendítéssel az öltöző felé. Szóval csak a szokásos. A legjobb része az egésznek az volt, hogy miközben a küzdő felek már térdig álltak a vérben, addig onnan öt méterre Toya és Simon vigyorogva pacsiztak.
Tehát arról van itten szó, hogy ilyen akciókkal semmiképpen nem jöhetünk ki jól a dologból, és mivel nem igazán van szankcionálva ez a fajta alattomosság (sem akaratot nem látok rá, meg valljuk be, azért iszonyatosan nehéz is lenne). Nincs más lehetőség, el kell fogadni. Ezzel nem lehet elérni semmit, maximum magunkra uszítani jó sok embert, hogy mémáakörmendiek.
A kaposvári vezetőknek részben igazuk van, hogy azért ilyet mégse, de azért egy kicsit felmerülhetne a seprű esete a saját portával is. Nekem nagyon úgy rémlik az eset, hogy tettlegesség akkor lett igazán a dologból, amikor Isti szövegét Ivkovics nem ugyanazokkal a módszerekkel reagálta le.
természetesen azzal egyetértek, hogy a játékvezetőkkel és a szövetséggel vannak a legnagyobb problémák ebben az esetben, de a szankciók lehetősége is csak az ő kezükben van, és bizony bele kell nyugodni, ha egyszer ők így gondolják. Vagy lőni a szövetség épületét, de ez nehéz lesz, mert fegyvert szerezni valószínűleg a szerbektől a legkönnyebb :)))
