Nagyon megérintett a topik címe. 33 évet éltem Budapesten, és most ugyan Németországban lakom, de egyelőre úgy gondoljuk, visszamegyünk.
Én nagyon szeretem Budapestet, és nagyon utálom Budapestet.
Szeretem, mert olyan jó ismerős. Tudom, melyik utca hol van, mit hol tudok vásárolni/elintézni, szóval harminc-egypár év után befészkeltem magam. Különösen szeretem Angyalföldet, ne kérdezzétek, miért, nem tudom!
De utálom is, nagyon. A vizeletszagú aluljárókat, a tömeget, a kátyúkat, a kutyaszart, a büdös levegőt, a parlagfüvet, a zsebtolvajokat, azt, hogy minden elromlik és semmit nem csinálnak meg (pl. padok, telefonfülkék, szemetesek), és legfőképpen azt, hogy akárhová nézek, minden négyzet-cm járdán, parkban, szürke és zöld területen cigarettacsikkeket, nejlonzacskókat, cukorkáspapírokat és használt papírzsebkendőket látok. Utálom, mert minden éjjel rettegek, reggel lesz-e még autóm (egyszer ellopták az egyik kereket, egyszer meg a rádiót, előlap nélkül).
Újlipótvárosban születtem, Angyalföldön vettünk 25 évvel később lakást a férjemmel, és ha innen visszamegyünk, nem akarok többé a városban lakni, inkább ingázunk. Hát ez van, szerintem egészségtelenül túlburjánzott Bp., kétmilliós rákos daganat egy tímilliós országnak, túl nagy...