Tovább népszerűsítem az Albacompot :-)
Talán van némi aktualítása a körmendi fejleményeket látva.

"NAGY GÁBOR

Születési év: 1949
Pályafutás: Építők, Bp. Honvéd
Civilben: közgazdasági technikum, TF edzői szak, 1990-től a klub elnöke
Család: nős, három lánya van

...
A Videoton neve nem véletlenül merül fel ilyen hamar: több szakértő és szurkoló állítja alighanem jogosan -, hogy a nyolcvanas években sokáig első számú városi kosárcsapat, amely az elsők között tért át az igazi profizmusra a vidéki gárdák közül, az Építők (aztán az Albacomp) szempontjából is fontos szerepet játszott: a presztízsharc, a rivalizálás nagyon jót tett az NB 1-be hosszabb szünet után visszakerült kék-fehéreknek.

- Felvettük a kesztyűt és hatalmas meccseket játszattunk velük, volt, hogy előrébb is vé-geztünk a bajnokságban a válogatottakkal, Rosinskyvel felálló Vidinél. Aztán ők lassan lema-radtak. Hogy hiányzik-e nekem személy szerint a Videoton? Nem igazán: kinek hiányozna egy újabb konkurencia mondjuk a pénzügyek terén a városban'? Nem hiszem, hogy ekkora városnak két NB I-es csapatra lenne szüksége.

No igen, ezek már a józan - és néha keresetlenül egyenes - klubelnök szavai. Csapongunk az időben. mert most visszatérünk kicsit a parkettre még, az összekötő láncszem továbbra is a Videoton. Merthogy Gábor az ellenük vívott meccsekre emlékszik vissza legszívesebben, egyszerűen azért, mert ezek voltak a legfontosabbak az egész városnak. Akkoriban mélyponton állt a kosárlabda a nézettség szempontjából, de az Építők-Vidire mindig megtelt a csar-nok. Mármint az Útépítő, vagy a Gépipari suli tornaterme, merthogy a későbbi elnök csak pályafutása utolsó évében játszhatott a Gáz utcában. Hogy aztán annál inkább legyen ideje meg-szokni...

- A Videoton mellett nyilván a Honvéd megjelenése bolygatta még meg az életet. Volt velük is néhány emlékezetes meccsünk. De soha nem vertük meg őket. A vidéki együttesekkel pedig rendkívül jó barátságban voltunk, főleg a Sopronnal meg a Péccsel. Más világ volt akkoriban, nagyon más.

Íme, itt a téma, ami megkerülhetetlen: az egykori amatőr játékos a régi szép idők baráti lég köréhez szokott a sportágban, hogy aztán vezetőként. a kőkemény profizmusban, olykor mindennek a tökéletes ellentét, kelljen megtapasztalnia és kezelnie. A történetnek ez a része persze a visszavonulásnál kezelődik. Nagy Gábor 1980-ban fejezte be az aktív játékot, de egy pillanatra sem hagyta ott a csapatot: azonnal edző lett. Az Építők ekkor az NB II-ben szerepelt, vezetésével feljutottak az első osztályba - a következő szezonban pedig fél év után, ahogy ő mondja, belebukott az egészbe.

- Korán jött nekem ez a dolog, edzői előképzettség és főleg tapasztalat nélkül nem vihettem többre. Ezek után az ifikkel dolgoztam, másodedző is voltam a csapatnál, aztán 86-tól megint vezetőedző, de ekkor már négy évig egyfolytában. Végül 90-ben lettem elnök.

...És kezdődött az új fejezet, nem akármilyen feladatokkal és megpróbáltatásokkal, jóllehet ezek közül akkor még nem sokat lehetett megjósolni. A rendszerváltás aztán megtette a hatását: az Építők az első egyesületek között volt, amelyek megtapasztalhatták a nehézségeket. Az ARÉV bejelentette, hogy nem tudja tovább támogatni a klubot, az átmenetet azonban segítette némi pénzzel. Ezzel együtt, a szinte frissiben kinevezett elnök máris a lehető legfájóbb döntések sorát volt kénytelen meghozni a túlélés érdekében: sorra kellett megszüntetni a szakosztályokat. Nem egyszemélyes döntések voltak ezek természetesen, és "erőből" nem is lehetett átvinni őket az elnökségen. A szükség diktált -és ez ellen végül nem volt apelláta. Még akkor sem, ha az érintett szakosztályok vezetőinek kellett megszavazniuk saját "halálos ítéletüket".

- Ami aztán még egy kemény menet volt, rendkívül nehéz döntés, az a férfi kosárlabda előtérbe helyezése, majd a női megszüntetése. Ebben nekem már komolyabb szerepem volt. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel szerezhettem ellenségeket is, hiszen minden olyan döntés, ami valakinek az érdekét sérti, ezzel jár. Ma visszagondolva már másnak tűnik az akkori helyzet, egyik-másik döntést megváltoztatnám, de akkor úgy tűnt, nincs más lehetőség.

A későbbi eredmények tükrében ma már szinte senki nem firtatja a múlt döntéseit. Ehhez persze kellett a legnagyobb fordulópont: az Albacomp belépése. Először a női kosarasokat támogatta a cég, aztán jött az átcsoportosítás -és tulajdonképpen Dávid Kornél leigazolásával az igazán új fejezet: "nagycsapat" lett a fehérvári.

-Nem volt rajtunk nagy nyomás, mikor belevágtunk, mert úgy építkeztünk, hogy a folyamatosság volt a jelszó - említi fel, nyilván nem először azt az időszakot az elnök. - Már látható volt, hogy átvesszük a Videoton helyét. Egyébként szerettünk volna velük egy közös csapatot csinálni, mert így nem kellett volna annyi pénzt fizetnünk a hozzánk került jó játékosokért, Hegedüsért, Matusért, Rajkóért, Vargáért. Gyakorlatilag eleinte az összes játékosunk tőlük került ide, noha nem tudtunk kedvező egyezségre jutni a klubbal. Ami a szereplésünket illeti, tulajdonképpen mindenki elégedett volt az eredményekkel, nem voltak ezzel a csapattal kapcsolatban túlzott elvárások. Dávid Kornél leigazolásával aztán valóban változott kissé a helyzet.

Innentől kezdve a történetet mindenki ismeri, a történet sikersztori - egy kis sokkhatással, ami 98 nyarát illeti... Az akkori események az elnök szerint éppúgy sodorták veszélybe a klubot, mint az ARÉV egykori döntése, hogy kiszáll a sportból. Ami a párhuzamot erősíti: mindkét esetben veszélybe került a csarnok is, annak idején a használati jog tisztázatlansága, tavaly az átépítés ideiglenes leállása miatt. És még valami, ami közös: a válság szerencsés és boldog vége. Minden mehetett tovább.

És megy is, a jelen már meghozta az új döntéseket, új nehézségeket - és biztos, hogy a jövő meghozza az új sikereket is. Hogy az egykori játékosból lett klubvezető miként hasonlítja össze az egykori szép amatőr időket a későbbi sikeres profi korszakkal? A rá jellemző tárgyilagossággal:

-A mai játékosok nem is ismerik azt a hangulatot, ami a régi kosárlabdát jellemezte. De amit nem ismersz, az nem is hiányzik. Ők már olyan világban nőttek fel, amiben a sport munka, amit minél jobban el kell végezni. Azért hozzáteszem, hogy ez bizonyos tekintetben sokat segített is: ma már több lehetősége van az edzőnek, hogy fegyelmezze vagy motiválja a játékosokat, hiszen a zsebükre megy a dolog. És nincs gond a morállal, a hozzáállással. Mindenki odateszi magát edzésen, senki nem bliccel. Az más kérdés, hogy nekünk is több harcot kell megvívni, éppen az anyagiak miatt. Ordenárébbá vált a hangnem a pénzért folyó harcban, de abból nem csinálok magamnak különösebb problémát, hogy egyesek meddig ragadtatják el magukat néha. Őket minősíti. Nekem továbbra is vannak barátaim az egyes kluboknál. A régi miliőt visszasírni nincs értelme: szép volt, de tudomásul kell venni, hogy a mai világ nem alkalmas az ilyesmire.

A továbblépés mikéntje egyértelmű: a nemzetközi porondon kellene tartósan megragadni, majd előbbre araszolgatni, de ennek nagyon kemény korlátjai vannak és ezt a magyar klubvezetők pontosan tudják. Azért attól nem kell tartani, hogy motiválatlan lesz a csapat a jövőben - ha más nem, a klubelnök személye, habitusa erre garancia. A kosárlabdát egyébként otthon sem tudja "abbahagyni": a család egyértelműen "be van oltva". Felesége, három lánya, mint egykori, illetve aktív kosarasok, talán érdekeseket tudnának mesélni arról, mennyire tudja kikapcsolni a klubbal és a játékkal kapcsolatos gondolatokat odahaza Nagy Gábor, ő mindenesetre leszögezi: civil képesítése, végzettsége és lehetőségei ellenére sem tudta soha elképzelni az életét kosárlabda nélkül - és ez a jövőre is vonatkozik.

-Van, aki vigye a zászlót - mondja mosolyogva családjáról és a kosárlabdáról.

(Forrás: Horog-Posch-Silye-Somos Á. : 50 év, kék-fehérben; 1999.)"

teljes cikk: http://www.albakosar.hu/menu.php?id=vezetok&lap=nagyg