Sziasztok!

Új vagyok errefelé, de látom sokakat levert a szerelmi búbánat, és erre nekem is van egy kis történetem, talán valakinek segíthet....

18 évesen ismertem meg életem Nagy szerelmét, és több mint 6 évig tartott a kapcsolatunk... Végén persze szakítás, és igazából innentől kezdve érdekes a dolog. Én akkor azt hittem, hogy Ő az aki kell nekem senki más nem pótolhatja, de még csak meg sem közelítheti azt amit tőle kaphatnék... Éreztem ezt benne is és több hónapon keresztül "véletlenül" a lakása előtt sétáltam el, véletlenül kerestem azokat a lehetőségeket, amelyek újra kézzelfoghatóvá tették volna azt a csodát amit átéltem vele... Csak hát idővel rájöttem, hogy ami elmúlt azt nem lehet újraélni, és egy esetleges kibékülés után MÁR NEM az lenne ami volt! A múltból nem lehet építkezni, és sajnos előrébb lépni sem amíg nem lépünk túl ezen. Ha mindenkiben az ex-et keressük, hogy is felelhetne meg bárki is a jövőben? Egy álomképpel nem lehet versenyezni... És felmerül a kérdés, hogy az adott Ő kell nekünk, vagy csak az érzést keressük újra, ami jó volt? Ez a legnehezebb része, nekem majdnem fél évembe került, míg a múlt merengésén (és keresésén) túllépve a jövőt kezdtem el kutatni.... Nagyon nehéz letiltani magad (legbelül) a másikról, de idővel sikerülhet elfogadni ezt, csak nem becsapni önmagunkat... Erre vannak a barátok, és a programok, otthon a szobában egyedül csak Rajta és a hibákon gondolkozik az ember, én majdnem becsavarodtam mire már mással is tudtam foglalkozni. Közhelyes, de sport, baráti társaság, és nem Róla beszélni, mert az nem vezet sehova szvsz.

Na ennyi, mindenkinek akinek vége, fel a fejjel, és előre!

Üdv, Tiv.