Érdemes különbséget tenni politikus és képviselő között. A politikusság ugyanis szakma, profi politikusok vannak, akiknek az a céljuk, hogy egy társadalomban hatalmi pozíciókhoz jussanak. A képviselő pedig a népfelség eszméjét hivatott reprezentálni, ugyanakkor egy képviselő időnként óhatatlanul botcsinálta, nem tudja, miként kell lobbizni, ügyeket intézni stb., mert nem ez az eredeti szakmája. Azokban az országokban, ahol kétkamarás parlament van, az egyikben ülnek a profik, a másikban a népfelség reprezentánsai.
Egyes politikai elméletek szerint a pártok vállalatokként modellezhetők, amelyek megjelennek a piacon, azaz a választók előtt, reklámozzák magukat és a termékeiket (azaz a programjukat), amit aztán a vásárló, azaz a választópolgár úgy vásárol meg, hogy rájuk szavaz. Ilyen alapon az első magyar profi, posztmodern párt a Fidesz, amely fölismerte, hogy a piac egyik szegmensében (a baloldalon) már nem fér el, ezért az MDF után megüresedett másik szegmenst, a jobboldalt célozta meg, hogy onnan szerezzen szavazatokat a hatalomért folytatott versenyben.
Ezen nem kell fölhördülni: több évtizede működő stabil demokráciákban egy választás körül nincs akkora cirkusz, mint nálunk, mert az alapértékek (demokratikus jogok, piacgazdaság stb.) úgyis változatlanok, a többi pedig csak a cifrázás kérdése. Stabil, régi demokráciákban az emberek nem is politizálnak annyit, kellő időközönként leadják a voksukat, a többit rábízzák a profi politikára. Ezért van, hogy amikor mi, magyarok meséljük a nyugati ismerőseinknek, hogy fideszmaszop stb., azok csak néznek, hogy mi a fenét izgat ez bennünket ennyire. Talán még egy évtized, és mi is eljutunk erre a szintre.