Erről eszembe jut egy régi-régi rádióriport a 90-es évek legelejéről. Az interjúalany Grósz Károly volt (ha jól emlékszem a 168 órában - isten nyugosztalja mindkettejüket). A Grósz nagyon elégedetten ecsetelte nyugodt nyugdíjas napjait a riportrnek, aszonygya, sokan nem felejtették el őt, szertik őt, lám többen is hívták, legyen ennek és ennek, meg amannak a cégnek az igazgatója, igazgatóségi tagja, satöbbije, de ő mindegyik ajánlatot szerényen azzal hárította el, hogy hát hiszen ő ahhó' nem ért.

Csessze meg, (mondok magamban anno) bezzeg egy ország írányítását el merte vállalni?...