Amióta a világ világ, a múzeumok megküzdenek a pénzükért. A rendszerváltás óta nemcsak gyakorlat, de kimondott elv is, hogy a fenntartó – valamely önkormányzat vagy maga az állam – csak a legszükségesebbekre folyósít támogatást. Bérre, villanyszámlára, kevéske fénymásolópapírra. Slussz. A többit a közgy?jtemények maguk teremtik el?. Pályáznak és szponzori támogatásért kuncsorognak, bérbe adják a tereiket, s?t pénzért kikölcsönzik a m?tárgyaikat. Mert csak így tudnak szakmai munkát végezni: kiállítást rendezni, konferenciát szervezni.
Schmidt Mária annak alapján, amit a Terror Háza fennállásának els? évében tapasztalt, erre aligha figyelhetett föl. Az ? múzeumát három és félmilliárd forintért rendezte be a b?kez? állam az Andrássy út 60.-ban. Annyi pénzért, amennyiért mondjuk a kerek harminc éve kiállítás nélkül m?köd? Országos M?szaki Múzeum vagy a szintúgy láthatatlan Magyar Építészeti Múzeum vezet?je alighanem a karját is engedné levágni. A Terror Háza stafírungja több volt, mint fény?z?. Míg az ország legnagyobb közgy?jteményeiben minden centi vásznat és lécet kénytelenek újrahasznosítani a kiállításrendez?k, itt csak a beszolgáltatásokat illusztráló „zsírtéglákra” nyolcmillió forint jutott.
Mindez persze már nem oszt, nem szoroz. A pénz elköltetett, a produktum kész és önmagáért beszél. Az a vita azonban, amely a Terror Háza állami támogatásáról most folyik, ebben a formában tökéletesen értelmetlen. Hogy 330, 170 vagy éppen 280 millió forint elég-e egy múzeum m?ködtetésére, az egyéb információk híján inkább számháborúnak t?nik, mint értelmes párbeszédnek. Az azonban legalább kiviláglik a f?igazgató asszony nyilatkozataiból, hogy ? a múzeumban folyó „tudományos” munkát látja áldozatul esni a támogatás csökkentésének. A m?ködésnek azt a szegmensét tehát, amelyet Magyarország minden más közgy?jteményében a pályázati pénzekb?l és a saját bevételekb?l fedeznek.
Érthet? persze a kormány igyekezete, amellyel lavírozni próbál a megszerzett el?jogaihoz foggal-körömmel ragaszkodó f?igazgató asszony és a leplezetlen politikai célokat szolgáló intézményre boldogan lesújtó parlamenti többség között. Elvégre eljött a megbékélés ideje, és mi lehetne alkalmasabb az árkok betömésére, mint százmillió forint? De a dolog ett?l még csak rosszíz?bb lesz. Hiszen továbbra sem tudni, miért pont 330 millió kellett volna Schmidt Máriának; miért épp 180-at tart elegend?nek az országgy?lési többség; mire is ad vissza kereken százat a kormány.
Egy biztos: amikor Medgyessy Péter azt mondja, hogy „a kiállítás látványos, profi munka. De féloldalas, sok helyen tendenciózus, elnagyolt”, és ezért „ki kéne egészíteni”, mégpedig éppen százmillió forintból, akkor csapdába sétál. A Terror Házát – neki tudnia kell, hiszen járt ott – sem kiegészíteni, sem átalakítani nem lehet. A Terror Háza nem múzeum és nem tudományos m?hely, hanem politikai pamflet. Ha úgy tetszik, sokkoló képz?m?vészeti alkotás, mint a becsomagolt Reichstag. Aki a közéleti béketeremtés jegyében azért ad kiemelked?en magas támogatást ennek az intézménynek, hogy egy újabb épületben (!) építsen meg egy másik kiállítást, amelyet korábban szántszándékkal nem épített meg, az félreérti a helyzetet. Arról nem is beszélve, hogy a Terror Háza stílusának ismeretében er?sen kétséges, képesek lennének-e az Andrássy úti szakemberek vásári látványosság helyett méltó mementóval el?állni. De most már szerencsére fölösleges is. Tizenkét év huzavona után végre megkezd?dött ugyanis a Páva utcában a holokausztmúzeum építése.
A kormány néhány héttel ezel?tt két dolgot tehetett volna: rábólint a parlamenti támogatást csökkent? döntésére vagy vita és feltételek nélkül visszaadja mind a százötvenmilliót. Most már csak egy választása van. Az, hogy a következ? költségvetés tárgyalásakor nagyon odafigyel.

dr. X