Schmidt Mária megint hazudik...:((

Egyeseknek lételemük a kultúrharc
Interjú Schmidt Máriával, a Terror Háza f?igazgatójával
NSZ • 2003. január 25. • Szerz?: Nyusztay Máté

(kép: Népszabadság – Tekn?s Miklós)

Megértem, hogy nehéz a múlltal szembenézni, de muszáj – vallja Schmidt Mária, Orbán Viktor volt tanácsadója. A Terror Háza múzeum f?igazgatója azt követ?en nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy kiderült: a kormány ki kívánja egészíteni a múzeumot felügyel? kuratóriumot, b?víteni akarja a kiállítás tematikáját. Az intézmény erre az évre a kért 330 helyett 180 millió forintos állami támogatást kapott, további 100 milliót feltételekkel használhat fel. Schmidt Mária szerint a kormány nem szólhatna bele a m?ködésükbe.

– Sokszor elmondta már, hogy politikai támadásnak tartja a kormány beavatkozási kísérleteit a Terror Háza múzeum m?ködésébe. Mi a megoldás?
– A kormány nagyon szerencsétlen helyzetbe hozta magát. Ha visszatérünk ugyanis ahhoz a húsz-harminc évvel ezel?tti gyakorlathoz, hogy megint a politika fogja megmondani, hogyan kell gondolkodnunk a történelemr?l, a politika kivánja meghatározni, hogyan dolgozzuk fel a múltat, hova kell tennünk a súlypontokat, akkor hiába volt a egész rendszerváltoztatás. Ezt már ismerjük. Ezt állampárti diktatúrának, nem pedig plurális demokráciának hívják. Nem gondolom tehát, hogy a kormánynak bele kellene szólnia abba, hogy egy kiállítás mit mutasson be. Ezzel ugyanis a tudomány autonómiáját veszélyezteti.
– Ma már nem kellene ezt tekinteni az alaphelyzetnek?
– Ön szerint újra el kellene fogadnunk egy olyan helyzetet, amelyben a politika dönt történelemtudományi kérdésekben?
– Vitán fölül áll a XX. század történelmének megítélése?
– Történelmi, tudományos kérdésekben semmilyen kormány semmilyen formában nem lehet vitapartner.
– Mégis az.
– Abban a pillanatban, ahogy a kormány bekapcsolódik, azzal más szintre tev?dik át az egész kérdés, és akkor az egyébként jogos és indokolt szakmai vita meghiúsul. A XX. század nemrég ért véget, még több száz éven át fogják elemezni, értékelni, milyen is volt. Ez a történelemtudomány lényege és feladata.
– Miért pont az MSZP vezette kormány ne vitatná? Az Orbán-kormánynak is megvolt a maga történelemfelfogása.
– Elismerem, hogy minden politikai er?nek joga van arra, hogy kialakítsa a saját történelemszemléletét, de nem emlékszem arra, hogy az Orbán-kormány valaha is állást foglalt volna történelemtudományi kérdésekben. Arra viszont emlékszem, amikor a Nitzsch-kiállítással kapcsolatban, a kultúra szabadságára hivatkozva baloldali véleményformálók kérték ki maguknak, hogy a politika beavatkozzon a kiállítás tartalmába. Egy képz?m?vészt tehát megillet ez a szabadság, egy múzeumot létrehozó történészcsapatot nem?
– Nem kódolt-e a probléma azáltal, hogy a kormány által alapított közalapítványról van szó?
– Közvetve minden közintézményt a kormány vagy az önkormányzat hoz létre. Ha a f?város létrehoz egy zenekart, akkor beleszólhat a repertoárjába? A közalapítványoknak az a lényegük, hogy az alapító az alapítás után már nem avatkozhat be a szakmai munkába. Ha fenn kívánja magának tartani a beleszólás jogát, akkor más formát választ, például kormánybiztost nevez ki.
– Vagy kiegészíti a kuratóriumot... A nyilatkozatok szerint sem a kuratóriumi tagok, sem az ön székét nem veszélyezteti ez az átalakítás. Ha ez igaz, akkor önnek továbbra is lesz befolyása a múzeum m?ködésére.
– Azt is nyilatkozták, hogy át akarják venni a többséget a testületben. Milyen együttm?ködés képzelhet? el, hogy fog m?ködni ön szerint az intézmény, ha a vezet? testületen belül hiányzik majd a kölcsönös bizalom, megbecsülés, egymás szakmai munkájának elismerése?
– Az új helyzeten belül, tehát a kiegészített kuratóriummal nem lát kiutat?
– Nyilván lehet olyan döntés, amelyet már nem vállalhatok. De eleve nem zárom ki az együttm?ködést, mert felel?snek érzem magam az intézményért. Nem tagadom, hogy nagyon büszke vagyok erre a múzeumra, hiszen világszínvonalú kiállítást hoztunk létre. Jellemz?nek tartom, hogy azok többsége, akik elítél?en nyilatkoztak a Terror Háza múzeumról, nem jártak még itt. Például a Magyar Köztársaság kultuszminisztere mindeddig nem volt kiváncsi ránk, pedig többször hívtam. Visszatérve, ameddig lehet, azon leszek, hogy úgy m?ködjön a múzeum, amilyennek megálmodtuk. Amenynyiben ez nem sikerül, akkor nyilván le fogom vonni a következtetéseket. Nehéz év van mögöttünk, és nemcsak a sok munka miatt, hanem amiatt is, mert mindenkinek, aki közrem?ködött a múzeum létrehozásában, támadások, alaptalan vádak özönét kellett elviselnie.
– Medgyessy Péter például járt a Terror Házában, véleménye hasonló volt, mint azoké, akik nem jártak itt. A miniszterelnök például a Magyar Narancsnak adott interjújában azt mondta: „a Terror Házában alapítványi pénzb?l és reprezentáció mellett folyik elfogult és széls?séges propaganda mai politikai kérdésekben”.
– Való igaz, reprezentálunk: megkínáltuk miniszterelnök urat és Gyurcsány urat kávéval és ásványvízzel a múzeumban tett látogatásukkor. Mindazonáltal mi a miniszterelnök úrnak a vendégkönyvbe írott, s azóta általa is többször elismételt dicsér? szavait tartjuk fontosnak.
– Tavaly, a két választási forduló között az Orbán-kormány ki akarta menteni a kuratóriumot Debrecenbe, de a bíróság nem jegyezte be.
– Sajnos.
– Készültek a legrosszabbra?
– Ezt is számításba vettük, mert tavaly tavasszal az MSZP elnöke arról beszélt, hogy átneveznék, átrendeznék a kiállítást. Ha sikerült volna bejegyeztetni az új közalapítványt, most nem lennénk ilyen helyzetben.
– Akkor most mit nem ért?
– Azt megértem, hogy egyeseknek lételemük a kultúrharc...
– Egyeseknek? Kultúrharc?
–Ez egy régi gyöker? kultúrharc, amelyet az SZDSZ frontemberei és a köréjük szervez?d? egyes véleményformáló értelmiségiek a XXI. században is tovább kívánnak vinni. Akár azon az áron is, hogy ezáltal a miniszterelnök szavahihet?sége és kompromisszumkészsége is megkérd?jelez?dik, és végs? soron hiteltelenné lesz az MSZP azon valós igyekezete, hogy egyszer s mindenkorra szakítson a pártállami múlttal.
– E véleményformálók többek között azt vetik a szemére, hogy találomra válogatja ki a tetteseket és áldozatokat. Történészként elegend?nek tartja a tettes/áldozat felosztást? Az állampárti diktatúrák ennyire egyszer?en m?ködtek volna? Fekete-fehéren?
– Ebben az értelemben igen, az általunk bemutatott id?szakban, 1944 októbere és 1963 között ez egy fekete-fehér korszak volt. Az egyik oldalon állnak azok, akik embertársaikat származásuk miatt és politikai nézeteikért üldözték, a másikon pedig azok, akik ezt elszenvedték.
– A kett? között nincs senki?
– Senkinek sem volt kötelez? részt vennie benne. Egyébként mi nem ítélkezünk, mi csak felmutatjuk azt, hogy a b?nnek is van arca. És a felel?sség mindig egyéni. Egyszer eljött hozzám egy bíró, hogy vegyem le a tettesek faláról a képét, mert ? 1956 után már nem vállalta az ítélkezést. Elmondtam neki, hogy el?tte viszont hét embert ítélt halálra, akiket ki is végeztek. Ezt elismerte, de mégis arra kért, hogy vegyem le a képét... Én is tudom, hogy a múlttal nagyon nehéz szembenézni, nehéz az áldozatoknak és a tetteseknek is. De muszáj.
– A Terror Háza körüli vita talán legfontosabb eleme a bemutatott korszak intervalluma. Miért éppen az 1944 és 1963 közötti id?szakról szól a kiállítás? Ön azzal érvelt, hogy a ház történetét mutatják be, nem az egész korszakét. Holott a Nyilaskeresztes Párt 1940-t?l, az ÁVH pedig 1956-ig m?ködött az Andrássy út 60. alatt. A Könnyek terme az 1945–67-es korszakról szól, de az 1989-es események is szerepelnek a kiállításon, nem beszélve a gulágról. Miért?
– Látja, err?l beszéltem korábban. Nagyon nehéz ilyen leegyszer?sített kérdésekre ugyanilyen rövid, de a mélyebb történelmi összefüggéseket feltáró választ adni. Éppen ezért volna szükség az aktuálpolitikai konnotációból kiragadva érdemi történészi vitát folytatni ezekr?l a felvetésekr?l. De akkor sorjázom önnek a válaszokat, ha már rákérdezett. A kiállítás az Andrássy út 60. történetéhez kapcsolódóan mutatja be a két idegen megszállás alatt kialakult totális diktatúra, a két terrorrendszer id?szakát – így a házról és a korszakról is szól egyben. A kiállítás keretes szerkezet?, a két idegen megszállás kezdetére-végére utal (1944. március 19-re és 1991. június 19-re), feloldást is adva ezzel: lezártuk a múlt ezen részét. A Könnyek termében azoknak a neve olvasható, akiket politikai okokból végeztek ki – a legutolsó ilyen ítélet végrehajtására pedig 1967-ben került sor. Végezetül a gulágra elhurcolt hétszázezer magyar állampolgárról pedig, úgy gondolja, nem kellene méltó módon megemlékeznünk? Az ? szenvedésük nem ugyanennek a terrornak a következménye volt?

Egyik szavával csapja agyon a másikat. Több ízben elmondta, hogy azért csak 44. okt. 15-töl, mert ez a ház története, csakhogy nem ér véget 53-ban, amikor az AVH elköltözött onnan, söt 91-ig tart. Hazudik abban is, hogy 44. márciustól kezdödik a keret, szó nincs benne arról a 400.000 emberröl, akiket 44 nyarán elvittek az országból... Hiába na, amikor valaki szakmailag ilyen felkészült... Még azt mondja egyetlen kormány sem aatkozhat be, hogy mondta Avar Schmidt Mária a két lábon járó kormányzati beavatkozás...

dr. X