Köszönöm szíves javaslatodat req999 a sátáni bibliát illetően. Sajnos a mű totál lopott dolog, pl. a Sátán könyve a 17. században irodott, Right is Might cimmel, a szerzőjét vitatják, állítólag valami Ragnar Redbeard, hs minden igaz. A többi rész is innen-onnan lett összelopkodva, de hát tudod hogy van ez: az újszülöttnek minden vicc új….
"A Satanic Rituals című könyv pontosan arról szól, ami a címe, a sátánista rituálékról és szertartásokról.” – így van, ezzel – kivételesen – egyetértek. A többi magyarázatoddal akár bibliaértelmezőként is felléphetnél, egyszerű belemagyarázás az egész, de lássuk, miről is szól a mű valójában:
“A rituálé mindig valamilyen célt szolgál, a szertartás pedig egyfajta megemlékezés, tiszteletadás.” – nem kívánok az összes rítuson végigmenni, de lássuk, valóban megállja-e az alábbi állítás a helyét: .
"A könyvben leírt rituálék és szertartások egyrészt szórakoztató és érdekes olvasmányok nekem a Das Tierdrama a kedvencem” –heh, ezen meg sem lepődőm. Ebben a német eredetű szertartásban az emberek lemondanak emberi természetükről, és az állatokkal való azonosságukat ünneplik. Az „elállatiasodott” hívek ezután négykézlábra ereszkednek, majd egy ketrecből kiengedett egeret követnek négykézláb, folyamatosan ismételgetve, hogy: Az ember az isten, de mi állatok is emberek, vagyis istenek vagyunk. – ennek a szertartásnak 0 értelme van, de úgy látszik req999 imád négykézláb kúszni mászni.
„A rituáléknak tehát fontos eleme a tudattisztítás és a tudat összpontosítása, és tulajdonképpen csak annyiban különböznek a "közönséges" mágiától, hogy nagyszabásúbbak mind eszközeikben, mind céljaikban. –igen nagy volumenű dolog egy egér után futkosni négykézláb. No more comment.
.
Homage to Tchort-vagyis hódólat az ördögnek. Egy oltárul szolgáló meztelen nőt dicsőitenek a szertartás alatt, ezzel kifejezve, hogy a testi vágy és gyönyör mire is szolgál. – Ez igen. Ez aztán tényleg mágia.
„Deshayes-féle Messe Noir-tól (hogy a sátánista legalább tudja, mi az, amit a külvilág szerint művel rendszeresen” – hah, lássuk csak, honnan is ered a fekete mise: A XVI. És XVII. Század fordulóján kialakult sátánkultusz beszivárgott az egyházba, megfertőzve annak rítusait. Először XIV. Lajos udvarában cerebrálták és 1679-ben per is indult emiatt. Pont e pernek a fennmaradt aktáiból rekonstruálható a rítus: a fekete misét egy hitehagyott pap celebrálta, közvetítő médiumként a sátán és a gyülekezet között. Egy félreeső, fekete szobában akasztott ember zsiradékából készült gyertyákat gyújtottak. Körbe szalmazsákok voltak, ahol az egyiken egy meztelen nő feküdt, az ő ágyékán celebrálták a misét. Az oltár helyett a nő ... …ját csókolgatták. A bort újszülöttek vére helyettesítette, de ennek hiányában a fehér színű galamb is ok-s volt. (igaz, az még mindig nem macska - heh) A pap ezután szólította a 3 főördögöt, és kérte, fogadják el az áldozatot. (itt kihagyok egy részt, mert tuti kimoderálnak érte) végül a szertartás a nő és a pap és a résztvevők aktusával ért véget.
Később a rituálé számos változtatáson átment (állítólag A. Crowley is kidolgozta egyik változatát 1913-ban. ) A LaVey-féle változat persze a katolikus mise menetét követi, krisztus helyett – természetesen – a sátánhoz fohászkodva. – nos, aki szerint ez mágikusan tudatot tisztit és erősit... - ezt a mondatot nincs értelme befejeznem.
„a képzeletbeli R'lyehi nyelvet használó Ceremony of Nine Angles-ig, „ – nem angles, hanem angels és nem r”lyehi, hanem enochi nyelv, ahol LAVey megpróbált valami értelmeset összehozni – hááát, nem sok sikerrel. De lássuk csak, miért angels. Az idézett szöveg utolsó mondata a lényeges:
„ A hírhedt E. Kelly, alias Talbot, halottidéző volt, aki olyan mély benyomást gyakorolt dr. John Dee-re, hogy a tudos okkult és alkímiai kalandokat keresve elhagyta Angliát. Kelly 1597-ben halt meg, amikor megpróbált megszökni a börtönből. Dr. Dee visszatért szülőföldjére, és megírta emlékiratait, melyet halála után ezzel a címmel jelentettek meg: Valódi és hű beszámoló arról, hogy mi történt sok éven át dr. Dee és bizonyos szellemek között. Bár ez a munka nem beszél halottidéző kísérletekről, mégis közismert volt, hogy ő és Kelly – Angliából való elindulásuk előtt – halottat idéztek egy temetőben. Egy korai metszet pedig, melynek szárazsága nem kisebbíti hátborzongató hatását, a két férfit a mágikus körben egymáshoz préselődve ábrázolja. Kelly tartja a varázspálcát és olvassa a fekete könyvet, míg a rémült dr. Dee magasra emeli a kísértetiesen égő fáklyát. Jobbra előttük áll a halotti leplében az elhunyt. A körön világosan olvashatók a RAPHAEL, RAÉL, MIRATON, TARMIÉL, REX szavak, ismét tanúsítva, hogy a fehér mágia szent angyalait fel lehet használni a legfeketébb varázslatokhoz is.”
(Ha valakit érdekel a kép, szívesen beszkenelem és elküldöm mailen)
„A "kilenc angyal ceremónia", amire Satanas666 oly hevesen és titokzatosan utalgat, sajnos nem szerepel a Satanic Rituals című könyvben. Van ott ugyan egy Ceremony of Nine Angles rituálé, amit egyesek olvashatnak "Ceremony of Nine Angels"-ként is, de az, mint fentebb említettem, sajnos nem énoki nyelven folyik és semmi köze a Kelly--Dee pároshoz, így az említett "17 évvel ezelőtt kiadott könyvből" kiolvasott "megvilágosodás" kevéssé vághat a témába” – igen, biztos így van, req999 eszméletlenül okos. A könyv, melyből idéztem: Kurt Seligmann: Mágia és Okkultizmus az európai gondolkodásban. A könyv hátulja megjelöli a forrásokat, amiből merítette a dolgokat. (Összesen 88 alapmű)
„Persze majdnem minden ilyen szervezet elkezdte megírni a saját "Sátáni Bibliáját", és különféle "sátáni pontokat", törvényeket is írtak, melyek közül az egyik kedvencem a következő: "13. He who stands atop the highest pyramid of skulls can see the furthest." Ez a fajta "sátánkodás" nyilván nagyon megfelel az identitásukat keresgélő, perspektíva nélküli tinédzsereknek, főleg hogy izgalmas, mágikusan hangzó "sátánista áldást" is kitalált a jó humorú szerző, amelyben fordított pentagramot kell rajzolni a levegőbe, sőt, valamelyik esküjük során egy fából készült keresztet is el kell törni és Jézust is meg kell tagadni, ami -- bárki beláthatja -- igazán férfias és ördögi tett, és rengeteg köze van a szabad egyéniséghez. Csodálom, hogy nincs leírva, hogy pontosan miképp is kell macskát áldozni a Sötét Istennek. „ – hát igen, nagy ká, hogy LaVey ugyanezt csinálta a sátánic ritualsban, de szerencsére akad olyan elborult, fnatikus híve, ak ezt megmagyarázza.
UI: Req999, már minősíteni sem tudlak, mert emberi szavakkal kifejezhetetlen a tudatlanságod. De irományod elviszem és megmutatom a cimboráknak, jót fogunk mulatni rajta a hétvégi bogácsolásnál.