Micimackó nekitámasztotta a hátát egy Majdnem-Hatvannakm összekulcsolta a macsát, és azt mondta: "Jé" és "Nem is tudtam!" - és arra gondolt, hogy milyen jó volna, ha Igazi Esze volna és nem olyan játékesze, akkor ő is megérthetne vele sokmindent.
Lassan-lassan Róbert Gida elmondta mind a dolgokat, és elcsendesedett; csak ült, és nézte a világot, és gondolta, jaj, csak ne lenne vége.
De Micimackó is gondolkodott; és hirtelen azt mondta Róbert Gidának:
- És az olyan nagyon nagy dolog, amit mondtál, ha az ember olyan izé, ló?
- Olyan mi? - kérdezte Róbert Gida lustán, mert másra gondolt.
- Izé - lovon.
- Ja, lovag?
- Persze, igaz is! - mondta Micimackó - Mert én azt hittem... Az is olyan nagy, mint a Királyok és Vezérek és a többiek, akiket mondtál?
- Akkorák nem, mint a Királyok - mondta Róbert Gida, de mikor látta, hogy Micimackónak ez nem tetszik, gyorsan hozzáfűzte:- Azért a Vezéreknél nagyobb.
- Medve is lehet?
- Persze hogy lehet! - mondta Róbert Gida. - Csinálok is belőled egyet.
Egy vesszőt ragadott fel, ráütögetett Micimackó vállára, és azt mondta:- Kelj fel, Micimackó úr, Lovagjaim Legnemesebbike.
Micimackó felkelt, aztán újra leült, és azt mondta: - Köszönöm! - Mert ezt kell mondani, ha az embert lovaggá ütötték.
Aztán újra álmodozni kezdett, látta magát Vitéz Szivattyúval és Vitéz Brazíliával, amint valamennyien együtt laktak egy lóval, hol is hű Lovagok (kivéve a Vitézeket, mert azok a lovaknak viselték gondját) a jó Róbert Gida Király körül csoportosultak...
Itt-ott megrázta a fejét, s elmmondta magának: "Valahogy nem egész jól csinálom." Aztán mindazokra a dolgokra gondolt, amiket Róbert Gida majd elmond neki, ha visszajön onnan ahová menni akar, és hogy milyen nehéz dolog egy Csekélyértelmű Medvének, mikor mindezeket el akarja gondolni.
- Talán - mondta saját magának bánatosan - Róbert Gida nem mond el nekem több dolgot - s azon tűnődött, hogy vajon Hű Lovag annyit jelent-e, hogy az ember hű valakihez, aki már nem is mond elneki semmitse, és az illető mégis hű marad.
Róbert Gida, aki még mindig a világot nézte, állával a keze fején, hirtelen megszólalt:
- Micimackó!
- Nos? - kérdezte Micimackó.
- Ha én... Ha... Micimackó!
- Nos, Róbert Gida?
- Többé már nem csinálok Semmit.
- Soha többé?
- Most már majd nem annyit... Nem engednek...
Micimackó várta, hogy folytatja. De Róbert Gida újra elcsendesült.
- No, Róbert Gida? - kérdezte segítségre készen.
- Micimackó, ha majd... hiszen tudod... Ha majd már Semmit se csinálok, eljössz ide néha hozzám?
- Még hogy én?
- Te, Micimackó!
- Te is itt leszel?
- Itt leszek, Micimackó... Igazán itt leszek... Megígérem, Micimackó.
- Így jó lesz - mondta Micimackó.
- Micimackó, ígérd meg, hogy nem fogsz engem elfelejteni. Akkor se, ha már százéves leszek.
Micimackó gondolkodott egy darabig.
- Én akkor milyen öreg leszek?
- Kilencvenkilenc
Micimackó bólintott.
- Megígérem - mondta.
Még mindig a világot szemlélve, Róbert Gida kinyújtotta a kezét, és megérintette Micimackó mancsát.
- Micimackó - mondta komolyan Róbert Gida -, ha... ha én talán nem egészen... - Abbahagyta, újra próbálta: - Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz engem érteni?
- Mit fogok megérteni?
- Á semmit! - Róbert Gida nevetett és felugrott. - No gyere.
- Hová? - kérdezte Micimackó.
- Akárhová - mondta Róbert Gida.
Így aztán együtt elindultak. De akárhová mentek, és akármi történik velük őtközben, az Erdő végében, az Elvarázsolt Völgyben a kisfiú meg a medvéje mindig játszani fognak.