Baumka Creative Commons License 2003.01.20 0 0 10026
Hi Sporttárs!

Nem ilyen egyszerű a debreceni kosárlabda élet, hogy Ráthonyi egyszerűen csak kifúrjon valakit. Ráthonyi amellett, hogy az egyik legfelkészültebb szakember, nem jó diplomata, mindig megmondja a véleményét, függetlenül attól, hogy ezzel valakit megbánt-e vagy nem, vagy esetleg maga alatt vágja a fát. Az általad említett meccs időpontjában a vezetőség fejében fel sem merült Ráthonyi neve, a pletykák szerint Rátgéberrel tárgyaltak, szó volt egy amerikai edzőről is, de Ráthonyiról szó sem esett. Ráthonyi élte a maga kis életét, irányította egy Albacompos edzővel ( azt hiszem Nagy Sándor, de ez nem biztos) együtt a serdülő válogatottat, koordinálta a debreceni utánpótlás képzést, csinálta a kosársuliját. Nem is reménykedhetett az edzőségben, hiszen tudta, hogy ő csak az utolsó jelölt lehet, ha nincs más.

Nyáron azonban a vezetőség tervei pénz hiányában csődöt mondtak, marad tehát a legolcsóbb, de kéznél levő szakember Ráthonyi. Ha jól tudom a fizetése egy átlagos „A” csoportos edzői fizetés ötödét sem éri el, de mivel a kosárlabda megszállottja elvállalta. Jó pedagógus, elég jól tudja motiválni a játékosait, de természetesen neki is vannak emberi hibái. Ismervén a Vadkakasok terveit, nem tartom valószínűnek, hogy hosszú ideig ő lenne a vezetőedző, max. az idei év vége, vagy még a jövő év is, bár befolyásolhatja pozícióját a bajnoki szereplés.

Összegezve szerintem az Alba-Debecen komentálása során részéről fel sem merült az, hogy egyáltalán kifúrjon valakit, egyszerűen ilyen a habitusa.