Bocsánat, tagoltabbnak indult ez, csak valahová nem raktam be egy bold törést:((

Na mégeccer:

Nem haragszom, csak felfordul a gyomrom

Rossz helyr?l, rossz számokat idéztem, állítják a Terror Háza (TH) vezet?i, minthogy az intézmény által készített 2002-es költségvetési tervezetet hiteles forrásként kezeltem, ahelyett, hogy "vettem volna a fáradtságot" és megnézem a TH honlapján az intézmény által készített 2003-as költségvetési tervezetet, amelyet december 28-án hoztak nyilvánosságra [El?zmények: Vásárhelyi Mária: Az igazgató asszony hazudik, ÉS, jan. 3.; Fodor Gyöngyvér: Az újságíró asszony haragszik, ÉS, jan. 10. - a szerk.]. Ezzel a megállapítással nemcsak az a probléma, hogy az általam 2002. december 27-én leadott cikkhez nehezen tudtam volna felhasználni a december 28-án nyilvánosságra hozott adatokat, hanem legf?képpen az, hogy a 2002-es költségvetési tervezet nyilvánvalóan éppen annyira hiteles vagy hiteltelen dokumentum, mint a 2003-as költségvetési tervezet. A kifogásolt cikkben egyébként mindvégig tervezett kiadásokról írtam, éppen azért, mert eszem ágában sem volt félrevezetni az olvasót. Amikor azonban a 2002-es tervezet hitelességét kétségbe vonják az intézmény vezet?i, akkor saját szavahihet?ségüket kérd?jelezik meg. Persze értem én, hogy miért avultak el az alig 10 hónappal korábban leírt adatok; azért, mert mindkét tervezet összeállításakor politikai számítások vezették a készít?k kezét. Ráadásul az is nyilvánvaló, hogy mindkett? úgy készült, hogy el?bb kitalálták, hogy milyen összeg? támogatást kérnek, és ehhez igazították az egyes tételeket. Az els? tervezet esetében ez már abból egyértelm?en kit?nik, hogy például a b?vös 9,840 millió Ft nem kevesebb, mint öt tétel mellett szerepel a tervben; fillérre pontosan ezt az összeget tervezték kiküldetésre, könyvbeszerzésre, formaruhára, informatikai beruházásra és m?tárgyvásárlásra. S, hogy a tervezet fikció volt, azt bizonyítja, hogy amint ezt maguk az intézmény vezet?i is meger?sítik, a tervezetben foglaltak és a megvalósult tények köszön?viszonyban sincsenek egymással. Ezt azonban nem nekem vagy Szabó Zoltán szocialista képvisel?nek kellene felróni, hanem a dokumentum készít?inek. Mi kívülállók ugyanis csak hozott anyagból dolgozhatunk, és bár elismerésre méltó, hogy maguk az illetékesek figyelmeztetnek arra, hogy a t?lük kapott információt más forrásból is ellen?rizni kellett volna, fájdalom, erre nem volt lehet?ség.
A 2002-es, nyilvánvalóan rendkívül hevenyészetten összeállított tervezet - ismereteim szerint - annak a szerz?désnek a mellékleteként szolgált, amelyet az el?z? kormány a két választási forduló között kötött a TH-t m?ködtet? közalapítvánnyal, és amelyben valójában már az új kormány kontójára kötelezettséget vállalt arra, hogy a költségvetés évente 330 millió forinttal támogatja az intézmény m?ködését. Az internetre most feltett 2003-as tervezet elkészítését pedig nyilván a TH költségvetése körül kirobbant vita indokolta. A két tervezet összevetése azonban csaknem lehetetlen, mivel a kiadási tételek között alig-alig lelhet? fel egybeesés. Azokon a pontokon azonban, ahol mégis van lehet?ség az összehasonlításra, számos furcsaságra bukkanhatunk. Vajon hogyan lehetséges, hogy a 2002-ben hárommillió forintosra tervezett víz- és szennyvízdíj 2003-ban hatodára, 500 ezer forintra apadt. Csak nem akarják kiszárítani a Terror Házát? És mi lehet a magyarázata, hogy bár az elmúlt évben csak 10 hónapon keresztül m?ködött az intézmény, szemben az idei 12 hónapos nyitva tartással, a tervezett energiaköltségek mégis négymillió forinttal magasabbak voltak az el?z? évi tervezetben, mint az ez éviben? Vaj'h mi lehet az oka, hogy míg 2002-ben közel ötmillió forintot terveztek kifizetni gépkocsiparkoló-használatra, addig ebben az évben egyáltalán nincs szükség ilyesmire? És hová t?ntek azok a járm?vek, amelyek fenntartása ugyancsak közel ötmilliós kiadásként szerepelt az el?z? évi tervezetben? Ugyancsak meglep?, hogy míg 2002-ben úgy tervezték, hogy több mint négymillió (!) forintot fog felemészteni az internet használata, addig ebben az évben ilyen tétel egyáltalán nem szerepel a költségvetésben. Több szempontból is mulatságos a mindkét évre betervezett kilencmillió forintos könyvesbolti árubeszerzés cím? tétel. Egyrészt azért, mert tudnivaló, hogy a könyveket a könyvesboltok az esetek dönt? többségében bizományba veszik át, és csak értékesítésük után kell kifizetni ezeket, mégpedig oly módon, hogy maga a keresked? is jelent?s hasznot realizál, kiváltképp, ha az üzlet rezsijét nem a könyvek eladásából kell fedezni. Ehhez persze arra van szükség, hogy eladható könyveket árusítsanak a könyvesboltban. Ám aki járt valaha a TH könyvesboltjában, az szemrevételezhette a finoman szólva szegényes, háztáji jelleg? választékot. A polcokon - néhány, a korszakkal foglalkozó tudományos, ismeretterjeszt? m? mellett - végeérhetetlen sorokban kígyóznak az intézmény vezet?inek, a kuratórium tagjainak, valamint közismert széls?jobboldali publicistáknak a m?vei, van olyan kiadvány, amelynek példányai több sort betöltenek. Az igazi haszonélvez?i mindennek persze a kiadók - els?sorban a Kairosz -, hiszen ez az eljárás lényegét tekintve nem egyéb, mint magánkiadók burkolt támogatása közpénzekb?l.
A hazai kulturális közintézmények helyzetének ismeretében bicskanyitogató a 600 ezer forintot meghaladó havi telefonköltség, és az is, hogy havonta közel 400 ezer forintot költenének irodaszerekre. Gyengébb idegzet? közgy?jteményi dolgozók pedig egyszer?en csukják be a szemüket, és ne olvassák el, hogy az épület biztonságára, a több száz milliós biztonsági beruházás után, évente negyvenmillió forintot költ el a TH. Ez az öszszeg, valamint a kisfogház m?ködtetésére szánt húszmillió forint ismét csak azt a benyomást kelti a kívülállóban, mintha az intézmény vezet?i egyre kevésbé tudnák elválasztani napjaink valóságát a múzeumban megidézett múlttól. (Lehet, hogy ez is egyfajta foglalkozási ártalom?)
Figyelemreméltó, hogy ebben az évben összesen közel 35 millió forintot kívánnak fordítani azokra a sokszorosított A4-es ismertet? lapokra, amelyeket az egyes termekbe betérve vehet magához a látogató. Számításaim szerint ez azt jelenti, hogyha ebben az évben is körülbelül annyian keresik fel az intézményt, mint tavaly, akkor minden egyes látogató kb. 40 oldalnyi ismertet?t vehetne magához, jóllehet ennyi kiállítóterem nincs is az épületben. Azt pedig, hogy egy több mint kétmilliárd forintért létrehozott múzeumban miért kell még az átadás évében 12 millió forintot karbantartásra, hatmilliót épületfelújításra és alig egy év után húszmilliót eszközpótlásra költeni, ugyancsak nehéz elképzelni. Mint ahogy rendkívül gazdag fantáziára van szükség annak megértéséhez is, hogy egy, a magyar történelemmel foglalkozó múzeum miért költ többet fordításra (ötmillió forint) és jogdíjakra (2,5 millió forint), mint egy átlagos könyvkiadó. És tartsanak bár k?szív?nek, mégsem hatódom meg a tényt?l, hogy "az igazgató asszony a saját kocsiján jár", ugyanis ez a világ legtermészetesebb dolga. Szerintem amióta Magyarországon a szocializmus véget ért, a múzeumigazgatók - ha nem villamossal - akkor saját kocsijukkal járnak a munkahelyükre.
Az az állítás pedig, hogy a Pet? Iván által javasolt támogatáscsökkentés ellehetetleníti az intézmény m?ködését, még az intézmény vezet?i által összeállított költségvetést alapul véve sem felel meg a valóságnak. Egy kicsit kevesebb telefonálgatással, némileg takarékosabb papírfelhasználással, a takarítási költségek egyszeri elszámolásával és a vásárlási láz némi csökkentésével b?ven megtakarítható az az összeg, amely a m?ködtetés költségei, valamint a támogatás és a jegybevétel összege között mutatkozik. És meggy?z?désem szerint még ekkor is minden más hasonló közintézménnyel összehasonlítva fejedelmi körülmények között m?ködne a múzeum. Az id?szaki kiállításokhoz, valamint a kutatásokhoz szükséges fedezetet pedig, másokhoz hasonlóan, pályázatok útján kellene megszerezni. Csodálkozom, hogy ez a lehet?ség most nem jutott az igazgató aszszony eszébe, hiszen négy évvel ezel?tt még éppen ? ajánlgatta vehemensen ezt a megoldást néhány, nyilván egyebek között az ? intenciói alapján padlóra küldött társintézmény vezet?jének, és egy gúnyos mosoly kíséretében akkor azt sem felejtette el hozzátenni, hogy mostantól nála van a kassza kulcsa.
A válaszlevél írója úgy véli, a termekben elhelyezett "terminálokat nem tudtam rendeltetésszer?en használni". Nos, én megpróbáltam! Ráadásul nem háttérinformációkat kerestem, hanem csupán azt szerettem volna megtudni, hogy ki az a több száz áldozat, akiknek neve a Könnyek termében a falra van írva, minthogy "él?"-ben ezt nem lehet végignézni. Ám ugyanúgy hiába kerestem ezt a névsort a terminálon, mint azt, hogy kiknek a fényképei borítják az áldozatok falát. Jóllehet ennyit, meggy?z?désem szerint, feltétlenül megérdemelnének a terror áldozatai.
Ami az intézményben folyó "magas színvonalú szakmai munkát" illeti, err?l maga a levél is sokat elárul. Az igazgató asszony úgy gondolja, hogy egy múzeum úgy m?ködik, hogy a kiállított muzeális tárgyaknak kell önmagukról bebizonyítaniuk, hogy kicsodák, micsodák is ?k valójában. Ebben az esetben, ha például egy ókori hüll? csontváza alá a muzeológus azt találná írná, hogy "íme, a mamut", akkor ez a felirat mindaddig - tehát mindörökké - ott maradna, amíg a hüll? vagy rokonai be nem bizonyítják a muzeológusoknak a tévedést. Ám míg egy hüll?t mamutnak titulálni szakmai hiba, addig egy ártatlan embert a nyilvánosság el?tt meghurcolni, gyilkossá nyilvánítani legalább annyira erkölcsi, mint amennyire szakmai gyalázat. És ebb?l az intézmény vezet?i érzékelhet?en még mindig nem értenek semmit!
Hasonlóan árulkodó a másik állításom "cáfolata" is. A válaszlevél szerint "Pet? László neve valóban két helyen is szerepel", fényképe azonban december el?tt nem volt a falon. Feltéve, de meg nem engedve ezen állítás igaz voltát, a helyzet még rosszabb. Ez ugyanis mindennél beszédesebben bizonyítja, hogy a tetteseket nem tetteik, hanem politikai koncepció szerint válogatták. Ellenkez? esetben ugyanis mindazoknak a neve ott kellene hogy szerepeljen legalább két helyen, akik valaha a Politikai Rendészeti Osztály, az ÁVO, az ÁVH, illetve a Honvéd Határ?rség tisztjeként szolgáltak. Ha pedig nincs ott mindenki, akkor vajon miért éppen Pet? László neve került a falra kétszer is? Arra az apró részletre pedig egyáltalán nem tér ki a magas szakmai színvonalú munkát irányító igazgató aszszony, hogy hogyan szoktak megbizonyosodni arról, hogy a postaládájukba pottyantott dokumentum valódi-e. Ám az általa leírt logika szerint a hibát majd akkor orvosolják, ha Pet? László beviszi saját fényképét az igazgató asszonynak, és hitelt érdeml?en bizonyítja, hogy azon a képen már valóban ? látható.
Egyáltalán, miféle történeti múzeum az, amely bár mindvégig a tettesek és áldozatok fogalmával operál, arról egyetlen szót sem mond, hogy milyen kritériumok alapján sorolnak valakit az egyik vagy a másik kategóriába. Különösen jogos követelmény lenne ez egy olyan korszak esetén, amikor a tettesek gyakran áldozatokká, az áldozatok pedig tettessé váltak. S hogy a tények helyett politikai koncepció dönt tettes és áldozat, élet és halál kérdésében, azt sok más egyéb között jól bizonyítja Rajk László példája is, akinek nevével a tetteseké között találkozhatunk, az áldozatoké között azonban nem. Mint ahogy az áldozatok közül gyakorlatilag mindenki kifelejt?dött, akit a "múzeum magas színvonalú szakmai munkát végz? munkatársai" baloldaliként tartanak számon. A tettesek között viszont egyetlenegy sem szerepel azok közül, akik tevékenyen részt vettek több mint hatszázezer magyar zsidó és nem zsidó állampolgár deportálásában.
Nem igaz, hogy a Terror Háza az áldozatoknak kíván emléket állítani, mint ahogy nem igaz az sem, hogy a XX. századi gyilkos diktatúrák természetét kívánja megmutatni. Létrehozásának igazi célja, hogy egy aktuális politikai koncepció mentén történelmi ítél?székként döntsön b?nösök és b?ntelenek, tettesek és áldozatok kérdésében. Nemcsak a tényeket nem tartja tiszteletben, hanem az emberi lét végs? kérdéseit sem. Éppen úgy, mint ahogyan a bemutatni szándékozott diktatúrák tették.
Utóirat: Ha pedig már ilyen levelez? viszonyba keveredtem a TH vezet?ivel, kérem, hogy alkalomadtán tájékoztassák a polgárokat arról, hogy mekkora összeggel járult hozzá Orbán Viktor, Schmidt Mária, Várhegyi Attila és Szájer József a múzeum építéséhez. Abból ugyanis, hogy a bejáratnál márványtáblába vésték e támogatók nevét, nem gondolhatok másra, mint hogy ?k néhányan jelent?sebb öszszeggel járultak hozzá az intézmény megvalósításához, mint az adófizet? állampolgárok, akikr?l nem esik szó.
Vásárhelyi Mária

Na talán most jobban tagolt...

dr. X