Találtam egy nagyon érdekes ciket a mai népszabadság hétvége mellékletében, amely valóban megvilágitja, hogy mi is az az izé, ami ott éktelenkedik az Andrássy úton, vursli az az eccerü lelkületü pógároknak, olyasmi mint a szakállas nö sátra, kb. ugyanolyan szinten és kivizelezéssel és szellemi elödei is ide predesztinálták, hisz itt müködött az elöde:

Egy spektákulum

NSZ • 2003. január 18. • Szerz?: Kovács Ákos

Fényes Márton mutatványos múzeuma (Városliget, vursli, 1930-as évek

A hazai néprajztudomány és m?vel?déstörténet egyik sajnálatos mulasztása, hogy a városi népélet, a városi néprajz módszeres kutatását – nemzeti m?vel?désünk nagy kárára – nem tartotta feladatának. Így történhetett, hogy a XIX. századi alkalmi látványosságok is kívül estek érdekl?dési körén.

Pedig ha valaki fellapozza a korabeli lapokat, meglep?dve tapasztalhatja, hogy e témával kapcsolatban mennyi érdekes és mára szinte teljesen elfeledett néprajzi, m?vel?déstörténeti anyag található.

Kiderül, hogy azok az alkalmi látványosságok, amelyeket reformkori utazóink közül Bölöni Farkas Sándor, Wesselényi Miklós, Szemere Bertalan nyugat-európai utazásai során nemcsak megcsodált, de útinaplóiban részletesen le is írt, rövidesen Magyarországon is megjelentek.
Az „aljasabb” (alacsony származású, szegény) nép nemcsak Londonban, vagy Párizsban, hanem Pest-Budán is sokféle „spectaculomot”, opticai mutatványt” ismert, és a kozmorámától, a myriorámáig, a diaforámától a diorámáig, a panorámától a némaképletekig, a Fata Morgana néven ismert ködfátyolképekt?l a négerfalunak is nevezett panoptikumokig a legkülönböz?bb látványosságokkal múlatta az id?t.

Fényes Márton kiállításának egy részlete

A panoptikumokról egyébként elég sok történeti anyag maradt fenn. Így pontosan tudjuk, hogy Magyarországon az els? ilyen jelleg? m?intézetet Fényes Márton az Andrássy (akkor még Sugár) út 69. szám alatt, a M?csarnok régi épületében alapította. A Plastikon, vagy ahogy a tulajdonos nevezte „boncztani, élettani, m?vészeti és tudományos múzeum”, a „m?vészet és tudomány korszellemének megfelel?lég” 1880-tól kezdve m?ködött.
Néhány évtizeddel korábban már hol a Hétválasztók tánctermében, hol az Úri utcai Pyrker-házban külföldi mutatványosok rövid ideig viasz-báb-galléria néven életnagyságú viaszalakokat állítottak ki.
Fényes m?intézete aktuális politikai eseményeket (az angol–búr háború) épp úgy bemutatott, mint híres képz?m?vészeti alkotásokat. Ez utóbbiak közül Munkácsynak a Krisztus keresztre feszítése cím? képe volt a legnevezetesebb, amelyet kilenc életnagyságú, mozgatható, vagy ahogy a korabeli plakátok írták „önm?köd?” viaszalakkal keltettek életre. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy ennek a valószín?leg számos m?vészi fogyatékosságot magán visel?, ám egyfajta sajátos bájjal mégiscsak rendelkez? „nagy mechanikai m?alakzatnak” a középkori passiójátékokban szerepl?, szintén mozgatható Krisztus-szobrok lehettek az el?zményei. Egy ilyen kisebb gyerek nagyságú, zsineggel mozgatott bábút a l?csei Szent Jakab-templom oltára mögött is ?riztek.)
Fényes – f?leg a századforduló táján – a „b?n és a büntetés” világát is igyekezett bemutatni. Múzeumában ekkor már olyan vért?l csöpög?, az emberi kínszenvedést a legnaturalistább eszközökkel ábrázoló jelenetekkel is szembe találhatták magukat a látogatók, mint a „Saját b?réb?l szíjhasítás”, a „Karjánál felakasztott n?” stb.

Részlet a Terror Háza múzeum kiállításából (kép: Rédei Ferenc)

Az Andrássy úti múzeum, akárcsak az ugyanebben az id?ben m?köd? többi „spektákulom” jó néhány évig igen népszer? volt. Népszer?ségét egyrészt annak köszönhette, hogy mint a tömegmédia kezdetleges ?se kétségtelenül tájékoztatta a látogatókat az egyes aktuális társadalmi, politikai és m?vészeti eseményekr?l. Másrészt annak, hogy eközben a személyes jelenlét illúzióját is keltette bennük, hiszen – a kiállítóterembe lépve – úgy érezhették, hogy maguk is nagy „nagy id?k”, véres és kegyetlen események tanúi, s?t részesei.
Ezt a kétségkívül felkavaró emocionális hatást a rendez?k a valóság és a képzelet összemosásával, a kett?t elválasztó határvonal megszüntetésével igyekeztek elérni. Leggyakrabban úgy, hogy elegyítették a fantázia és realitás elemeit és a viaszbábukkal megrendezett szcénákhoz, a színházi kellékhez hasonlóan használati tárgyakat és eszközöket, bútorokat, sz?nyegeket, korh? ruhákat, vagy, mint a „b?n és büntetés” világának bemutatásánál is történt, kegyetlen kínzószerszámokat is felhasználtak.
A nagyobb hatás kedvéért az egyes jeleneteket természetes és mesterséges fényforrásokkal világították meg, de igen er?s zaj- és hanghatásokat is alkalmaztak. S?t, mint a Munkácsy-képnél láttuk, a viaszbábukat mozgatással igyekeztek „megeleveníteni”. Más szavakkal és röviden: a múzeumlátogatókban minden eszközzel az érzéki csalódást igyekezték felkelteni.
A sokféle technikai fogás közül külön is ki kell emelni a panopticon (a görög: minden látó) elvet. Azt az optikai leleményt, amely Jeremy Bentham (1748–1832) angol gazdaságfilozófus nevéhez f?z?dött, és amely után a különböz? viaszalakokat bemutató „tárak”, így Fényes múzeuma is kapták a nevüket.
Bentham panopticon elvének voltaképpen egy általa tervezett, speciális kör alakú épület volt az alapja, amely a felügyelet láthatatlan gyakorlásának (különösen a börtönökben aktuális) problémáját oldotta meg. Fényes múzeumánál ez úgy érvényesült, hogy a látogató egy nagy, centrális elrendezés? terembe lépve, központi helyzete folytán egyszerre láthatott „mindent”.
Fényes m?intézetének sikerében az is közrejátszott, hogy az ideiglenesen m?köd? viasz-báb-galériákhoz hasonlóan, nála is képmutogatók dolgozhattak. A szcénák el?tt ?k magyarázták el a különböz? jelenetek cselekményét, és ?k fogalmazták meg azt a morális tanulságot is, amelyet a néz?knek a moritatot (a gyilkos tettet) ábrázoló kép láttán, megfogva ezzel a sokfelé figyel? népeket, le kellett sz?rniük.
Az Andrássy úti múzeum látogatottsága azonban részben a tömegtájékoztatásban betöltött kezdetleges szerepe, részben a mozgókép gyors térhódítása következtében igen gyorsan csökkent. A bajt az is fokozta, hogy a f?város az ilyen és ehhez hasonló, az „aljasabb nép” szórakozását szolgáló látványosságokat a Budapest egyik nevezetességének számító Andrássy útról a városligeti vursliba „szám?zte”.
Természetesen Fényes továbbra is mindent megtett azért, hogy a múzeum a „fürge, képes világújság” szerepét be tudja tölteni. A mozgóképpel azonban nem tudta felvenni a versenyt. Hiába mutatta be annak az államférfinak, tudniillik a kormányzónak egész alakos viaszszobrát, akinek „áldásos országlása rendet teremtett a vesztett világháború és a forradalmaktól megtépázott országban, csonka hazánkat talpra állította, er?s nemzeti hadsereget szervezett és országunk területét gyarapította, mi pedig rajongva szeretjük bölcs vezérünket”, a múzeum látogatóinak száma továbbra is rohamosan csökkent.
A vursliban, a Mutatványos tér 24. szám alatt m?köd? Plasticon azonban még így is szerencsésnek számított. Legalábbis abból a szempontból, hogy a második világháborús bombázások idején épületét nem érte kár. S?t, 1949-ben, mint azt a korabeli lapok is megírták, még új bemutatót is tartottak benne.
Fehér köpenyében, csontkeretes szemüvegében az „auschwitzi f?hóhért”, dr. Mengelét is kiállították... Kevés sikerrel. A Plasticon, meg a többi, hozzá hasonló múzeum fölött ugyanis, akkor legalábbis úgy t?nt, végleg lejárt az id?...
Miközben Fényes Márton múzeuma el?tt a látogatók hosszan kanyargó sorokban türelmesen várakoztak, hogy a f?város legújabb látványosságának helyet adó épületbe be tudjanak jutni, a szemközti oldalon, a Sugár út 74. számú (1885 után Andrássy út 60.) ház el?tt éppen egy kis ünnepség zajlott. Feszty Adolf, a nevezetes Haris bazár (1875–77), valamint a Pesti lóversenypálya (1880) épít?je ugyanis most adta át Fischer és Sonnenberg tulajdonosok részére az általa tervezett háromemeletes lakóházat.
Az ünnepségen természetesen megjelent Schubert és Eisch épít?mester is, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy ezt a nem különösképpen jelent?s épületet impozáns tompa sarokhomlokzata miatt mind a mai napig számon tartja a hazai építészettörténet.
De számon tartja a pesti folklór is. Amikor ugyanis 1937-t?l a tompa sarokboltozatra a Velük megyünk! Vesszen Trianon! felirat, valamint a Duce és a Führer képmása került, az épületet, részben a nyilasok zöld szín? inge, részben pedig az ugyanilyen szín?re festett nyilvános vizeldék miatt, Zöldháznak nevezték el.
Neve kés?bb a pesti folklórban Andrássy út 60-ra változott. Nagyjából abban az id?ben, amikor az ÁVÓ az egyik Jászai Mari téri épületet lefoglalta, és ezért a tér az Ávómária nevet kapta. (Lásd Zolnay–Gedényi: A régi Budapest a fattyúnyelvben)
Az 1937-t?l 1945-ig nyilaskeresztes H?ség Háza, 1945-t?l 1956-ig ÁVH-s székházzá lett lakóház transzfigurációja, úgy t?nik, ma sem fejez?dött be, hiszen az épület ma a Terror Háza nevet viseli, és a tudományos intézmény feladata az, hogy emléket állítson a nyilas és a kommunista terror áldozatainak.
Úgy t?nik, hogy minderre igény is van, hiszen az épület el?tt nap nap után hoszszan kanyargó sorok kígyóznak. Legalább olyan hosszan, mint egykor, ama másik, az Andrássy út páratlan oldalán lév? múzeum el?tt.
Egyébként az új múzeum igen sok vonatkozásban hasonlít is a régire. Például abban, hogy m?tárgyak, történeti dokumentumok helyett sok esetben bútorokat, használati tárgyakat, sz?nyegeket, korh? ruhákat stb., röviden színházi kellékeket, kulisszákat használnak.
Kulisszák vannak például az Ellenállás termében, ahol néhány meghatározatlan fotón kívül, mindössze három dobogóra helyezett asztal és szék látható. Kuliszszákból épült fel a Beszolgáltatás terem, ahol 10 ezer darab „1 kg. sertészsír” feliratot visel? szilikonlapból építettek labirintusrendszert.
Kulissza szerepe van az ’50-es évek termében megépített ünnepi emelvénynek és az ugyanitt látható, a marxizmus–leninizmus alapítóinak és „legjobb magyar tanítványának” arcképét torz perspektívában ábrázoló festményeknek, a Felekezetek termében látható hangszóróknak, a félig a földbe süllyesztett hatalmas keresztnek, a Gulág teremben, a szovjet munkatáborok térképét ábrázoló sz?nyegnek (!).
Szinte kizárólag kulisszákkal rendezték be a Szovjet tanácsadók szobáját és az Igazságszolgáltatás termét.
Abban a vonatkozásban is hasonlít az új múzeum a régire, hogy bábu alakjában az él? ember (Szálasi Ferenc) is helyet kap a kiállításon (Nyilas terem). De abban is, hogy a múzeumlátogatókat ezúttal is er?s fény, -hang- és zajhatások érik. A minden teremben felhangzó komor hangulatú zenei aláfestésen kívül a Ver?szobából szabálytalan id?közben csöpög? vízcseppek, máshonnan viszont tompa puffanások, ütések, vagy a zajló Duna hangját (Nyilas terem) hallja a látogató.
Megegyezik a két múzeum abban is, hogy A kép-mutogató cím?, sokáig a kapcsos könyvében rejtegetett balladájában Arany János által megénekelt és Fényes panoptikumában fontos szerepet betölt? vásári mesterség képvisel?i a Terror Házában is ott vannak. Annyiban, amennyiben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói ismertetik meg a látogatókat a kiállítóteremben bemutatott szcénákkal, ?k mutogatják meg, és magyarázzák el az egyes jelentek mondanivalóját.
Az ’50-es évek termében például azt, hogy „Rajk László megérdemelte, hogy kivégezzék, mert t?zzel, vassal irtott mindenkit!” és hogy: „Mindenkinél otthon volt egy Sztálin-kép – vagy szobor, hogy ha jönnek, akkor meg tudják mutatni...”
A Pincebörtönhöz érve viszont azt magyarázzák el, hogy az emberi testnek savban történ? megsemmisítését els?sorban azért nem alkalmazták a házban, mert „a sav utántöltése nem volt biztonságos és kellemes feladat”.
További hasonlóság, hogy a Bentham-féle panopticonelvet, Fényes Márton termeihez hasonlóan a Terror Háza múzeumban is alkalmazzák (Nyilas terem, Átöltözés terme). Ugyanez a panopticonelv érvényesül a Mindennapi élet (Hétköznapi kommunizmus) termében és a második emeleti folyosón is, ahonnan a látogatók az átriumot, benne a terror áldozatairól készült 3500 darab úgynevezett rabosított fotóval és a T–54-es harckocsival, egyszerre tudják átfogni tekintetükkel.
Hosszan sorolhatnánk még azokat a közös tartalmi és formai jegyeket, amelyek a két múzeumot összekötik, és amelyek mind azt bizonyítják, hogy a „szobor formájúvá lett épület” ahogy az itt dolgozók a Terror Házát nevezik, meg az Andrássy út páratlan oldalán egykor üzemelt Fényes Márton-féle múzeum lényegében ugyanazon, tudniillik a valóság és a képzelet összemosását, és a kett?t elválasztó határvonal megszüntetését célzó elv szerint m?ködik.
Nem arra törekszik, hogy a látogatót az eléje tárt új, el?zetesen tudományosan feldolgozott dokumentumok alapján, az általa addig föl nem ismert történelmi összefüggések megértésére késztesse. Annál kevésbé, mert a Terror Háza múzeum nem látogatóik eszére és értelmére, hanem különböz? technikai „b?vészmutatványokkal” ösztöneire, zsigereire próbál hatni.
Újbóli, immár a város szívében történ? feltámadását voltaképpen az el?z? kormány politikai akaratának köszönheti. Ez ismerte ugyanis fel igen jó érzékkel, az efféle attrakciók, „nézedelmek” tömegekre gyakorolt hatását, s állította a két diktatúrát torz arányokkal bemutató vásári látványosságot saját politikai céljainak szolgálatába.
Nagyjából ennyi az, amit err?l – az auschwitzi „f?hóhér” helyett immár az egykori „nemzetvezet?t” kiállító – a XIX. században oly népszer?, fél évszázada feledésbe merült, napjainkban viszont újra életre keltett spektákulumról érdemes volt elmondani.

dr. X