Javasolni akartam, nem tudom, megoldhatő-e, hogy nevezzük át a topicot, Túlnépesedés-népességfogyás-ra, mert a két probléma nagyon is egyszerre, egymást kiegészítve létezik. Közérdekű probléma révén jó lenne, ha többen vitatkoznánk ezen az oldalon, de magnak egyelőre ennyien is elégen vagyunk.
Hogyan lehetne kordában tartani a népességszámokat, én sem tudom. Azt hiszem a természet itt erősebb úr mindenféle emberi szabályozó rendszernél. A demográfusok ideái is csak papíron léteznek, a valóság mindig mást produkál. Például a helyzet mindig rosszabb lesz annál, mint amit ők kikalkulálnak. Azt hiszem talán az emberek gondolkodásának kissé más irányba terelésével lehetne erdményt elérni. Ott ahol a túlnépesedés a gond a tömegtájékoztatásnak erről, míg ahol meg az elöregedés és a fogyás a gond ott pedig arról kéne hangsúlyosabban beszélnie. Persze ki mondhatja meg, vagy írhatja elő a szabadságára oly kényes nyugati sajtónak, hogy miről beszéljen, s ugyanígy, ki rendelhetné el az arab világ televízió állomásainak, hogy a túlnépesedés problémájával foglalkozzanak? Pláne, hogy mindkét esetben arról lenne szó, hogy szegüljenek szembe a társadalmi folyamatokkal, normákkal, ki mondott vagy csak hallgatólagos társadalmi hozzáállással. A nyugati világ embere azonnal tiltakozva állna a fogyás rá nehezedő problémájához, mint ahogy az arab világ lakója is ahhoz, hogy őt meg a sok gyerekről akarnák lebeszélni. Pesszimista vagyok. A nyugati civilizáció történelme a végéhez közeledik. Egy új barbarizmus eljövetelét látom, amelyből azonban nem az újjászületés reménye világlik ki, hanem a teljes káoszé.