Hová rohan, miniszter úr?

--------------------------------------------------------------------------------

Magyar Bálint minisztersége első fél évének végén fantasztikus hajrába kezdett. Mi végre? Csak nem vége? - kérdi a közvélemény. - Hová rohan, miniszter úr? Mire föl a sok sietős nyilatkozat?

Azért nem kellett volna rögtön a tejérzékeny gyerekek jogaira hivatkozni, amikor hirtelen leállt az iskolatejprogram. Most, hogy mégis lesz tej - kormányígéretek szerint több, mint korábban -, macerás lesz a citromostea-projektet népszerűsíteni. S fátylat borítani arra a tényre, hogy egykor Soros György karolta fel elsőként a tejakciót. Még ő, a nyitott társadalom prófétája és mecénása sem törődött a minden csoportban, így a reggelizők körében is jelen lévő mássággal.

A "szénszünettel" is kár volt rohanni. Mit ad Isten, jobban megbirkózott a hóval a társadalom, mint a miniszter úr remélte. Helyben általában mindenki tudja a dolgát, s a magyar népesség zöme még mindig természetesnek véli, hogy januárban hideg van, és hull a hó. Ha nem lehet beérni az iskolába, hát nem lehet. Soha egyetlen bejáró nem kapott igazolatlan órát évtizedek óta. Merthogy az intézmények - bármily hihetetlen - még mindig működnek. Kár őket egy-egy félreérthető ukázzal megzavarni.

Persze ezek bocsánatos bűnök, kár, hogy olyan cselekvési-rohanási sorba illeszkednek, amellyel aligha tudunk mit kezdeni. Egyik médiaszereplés követi a másikat: nem lesz bukás az első négy osztályban, mert a stressz tönkreteszi gyermekeinket. (Tessék néha Selye Jánost olvasni. Kiderülhet, hogy stressz nélkül nincs élet. Ha eltűnik az iskolából az izgalom, több lesz a killerjáték.) Nem adnak hétvégére, ünnepekre házi feladatot. (Hol van már a tanári szabadságot mindenekfölé helyező szabad demokrata ethosz?) Ezek a nem iskolaérintett laikusok és kisgyerekek szemében népszerű ígéretek az érintettek és szakemberek körében okkal kelthetnek aggodalmat. Mi készül itt már megint a tudásalapú, információs társadalom kreatív polgárainak oktatása ürügyén? Magyar Bálint nem azzal áll ki, hogy kérem, visszatérünk az eredeti szabad demokrata programhoz, a hat plusz hat osztályos iskolaszerkezethez. Ehhez a szocialisták nem járulnának hozzá. Helyette minden lehetséges fórumon azt hirdeti, lépni kell, mert a magyar közoktatás siralmas állapotban van. A siralmas állapot nem kérdéses. Soha ilyen rosszul nem vizsgázott a magyar oktatás, mint a legutóbbi nemzetközi felmérésen. Ám a siralmas állapotot aligha gyógyíthatja a visszatérő rögeszme, a szerkezetváltás: egy olyan oktatási struktúrára történő átállás, amelynek nemcsak hogy hagyományai nincsenek nálunk, de ami súlyosan érintené a tanárképzés meglévő rendjét is. Fodor Gábor és Magyar Bálint '94 és '98 között már megkísérelte az ilyen irányú reform elindítását, ám az ellenállás miatt akkor nem értek célba. Most újra nekifut Magyar, mégpedig villámsebesen. Mintha nem látná, hogy nincs idő kísérletezgeti, nincs újabb négy elvesztegethető év.

Úgy látszik a sajtónyilatkozatokból, mintha a miniszter saját politikai államtitkárát is le akarná előzni. Megállapodnak a türelmes, bukásmentes első szakaszban, Magyar Bálint világgá kürtöli, hogy négy évig nincs buktatás. Hiller István három évét már senki nem hallja meg. Megállapodnak az egy tanító néni vagy bácsi négy évig modellben, Magyar rögvest szalad a mikrofonhoz, hogy ötödikben és hatodikban is ez az üdvözítő. Hiller "konzervatív" szavát a szaktanáros felső tagozatról elnyomja a csatazaj. Na most aztán nyugodjon meg a tanárember! Lesz állása, nem lesz állása? Hiller a szocialisták nevében az év elején megígérte, hogy nem lesznek gyökeres változások. Folytatódik, némi korrekcióval, ami az előző ciklusban rendeződni látszott. Magyart és szakértői körét ez nem elégíti ki, eötvösi, klebelsbergi babérokra törnek - a nagy elődök mindenre kiterjedő figyelme nélkül. Ők pontosan tudták, hogy alkalmas tanárok nélkül nincs jó iskola, hogy a struktúra önmagában semmit sem old meg. Magyar Bálint nem beszél a felsőoktatásról, a tanító- és tanárképzés szükséges átalakításáról. Ahogy '94 és '98 között sem sikerült az oktatás két nagy intézményrendszerét összehangolni. De akkor is volt input és output, s üdvözítőnek látszott az out, azaz a kimeneti szabályozás, s még véletlenül sem esett szó a tanítási folyamat köztes ellenőrzéséről, szem előtt tartásáról. Az iskola hétköznapi, nyugodt világáról. Hát persze, a rohanó miniszterek nem szeretik a nyugalmat, a higgadt, lassú építkezést. De vajon miért ragaszkodnak foggal-körömmel az oktatási tárcához?

Osztovits Ágnes

www.hetivalasz.hu