Baumka Creative Commons License 2003.01.14 0 0 9871
Üdv mindenkinek Debrecenből!

Debrecen – Szolnok 100: 98

A kakasok a sérült Sejo papa nélkül játszottak, és szvsz megérdemelt győzelmet arattak. Már az elején elhúztak 8-10 ponttal, a rendkívül gyengén játszó szolnokiak ellen. Gémes és Boldizsár uralta a palánkok alatti területet, csak a jó öreg Pavlovics és Vaisvilla megmozdulásai tartották életben az Olaj reményeit. Szarvas kezdett irányítóban, cca az 5. percben jött a horvát srác, aki aztán végig nyomta. A szolnoki centerek szerintem katasztrofálisak, az idegenlégiós gyereket Boldizsár Romboló Ferenc egy-egyben verte. Mindenki el volt hűlve, hogy a Feri gyerek ilyen dolgokra képes. Lecsó barátunk úgy tűnik kiheverte sérülését, 4 triplát nyomott a meccsen. A 3. negyedben nem sok hiányzott a 20 pontos vezetéshez. Ebben az időszakban már Green sem játszott, a különbség azonban megmaradt folyamatosan 10 fölött. A 4. negyedben összekapta magát az Olaj, bár kellet hozzá a kakik nagyképű játéka is, és egálra hozta a derbit, sőt Pavlovics tripláival át is vette a vezetést. A végén azonban újra beleerősítettek a debreceniek, és hozták a meccset.

A debreceniek közül dicsérhető Gémes, aki nagyon jól játszott, Boldi aki a védekezés mellett dobott vagy 10 pontot, és Fodor Marci, akiből Ráthonyi egyre jobb irányítót farag. Lee-nek nem nagy kedve volt játszani – duzzogott is a meccs alatt- de hozta a szokásos 20 pont feletti átlagát. Ledon sem volt jó, egy jó közepes teljesítményt nyújtott. Tóth Gábor szokásos 3-4 tripla, jó védekezés. Meg kell említenem Ádám Bécit, aki csak kb 5 percet kapott, de Anzulovicot egyből lesapkázta.

Szolnoki részről centerek harmatgyengék, Vaisvilla, Pavlovics kiváló. Jól játszott még Mérész Csaba is, amikor fenn volt, akkor jött fel az Olaj. Az Olaj szinte végig az első sorával játszott Anzulovic, Pavlovics, Viasvilla, Stewart, Orosz (vagy Trepák), de nem volt igazán meggyőző a produkciójuk.

Mindenki megváltóként várja szolnoki részről Anzulovicsot. Nagy spíler az biztos, labdával mindent tud, robbanékony, gyors, lát a pályán. Egy-egyben szinte mindenkit megver, nagy passzok, de nem biztos, hogy ő kell az Olajnak. A betörések után szinte mindig kiosztja a dobóhelyzetben levőknek, nem fejezi be maga az akciót, ha pedig megpróbálja, akkor szinte mindig lesapkázták (Ádám Béla, Boldi, Gémes). Kiismerhető egy idő után a játéka, és a védekezése is hagy kívánnivalót maga után, a kedvetlen Lee is szinte mindig megverte. Összegezve jó játékos, jobb mind Stone, de szerintem center kellene ebbe a csapatba. Stone egyébként végig a padon ült, tuti, hogy elküldik a csapattól.

Talán egy kicsit hosszúra sikeredett az első beszámolóm, remélem a továbbiakban is tudlak titeket tájékoztatni a debreceni kosaraséletről.