Belfera!
Találtam Neked valamit:remélem értékelni fogod és rszedbe jutnak az emlékek(már ha vannak):)))

LORD:
Vándor

Élete valahol véget ér,
a szíve már nem dobog,
fekete föld mélyén
örökre megnyugodott.

Nem siratja senki őt,
nem könnyeznek a sírja előtt.

Csavargó volt, bolyongott,
magányosan kóborolt.
Senkije se volt, semmije se volt,
csak az élete!

Fél szemét lehunyva
élete megszakad,
nem indul új útra,
pihen a föld alatt.

Elmondom nektek az ő történetét,
arról mesélek, hogyan élt.
Megszületett, kapott nevet,
csak egyet nem, szeretetet!

Szülei eldobták, nem törődtek vele,
nem maradt semmije, csak az élete!

Magas falak, rácsok mögött,
zsiványok, tolvajok között
telt a gyermekkora,
ott volt az otthona.

És mégis vidáman élt,
szívébe zárta a nagy reményt:
hogy egyszer majd innen elmegy,
várják erdők, völgyek, hegyek,
szabad lesz, mint a madár,
északtól délig,
kelettől nyugatig
mindet földet bejár.

Az idő eljött, ő szabad lett,
útra kelhet a végtelenbe,
ezt álmodta, erre ébredt,
évek óta csak ezt remélte!

Amerre járt, megszerették,
és ha néha megkérdezték,
hogy honnan indult, s mi a célja,
ő vidáman csak ezt dalolta:

R1:

Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!

Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!

Éhét, szomját elfeledte,
csak a világ érdekelte,
hosszú haját fújja a szél,
ereiben lüktet a vér.

Forró nyár jön hideg télre,
hosszú út áll már mögötte,
de nem néz hátra, megy előre
jókedvűen énekelve:

R1

R2:

Nem kell a csillogás,
nem kell a ragyogás,
nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy,
nem kell a céltalan cél!

R2 ; R1

Évek túl hamar szállnak el,
csavargó haja hófehér.
Szíve dobban még, szeme tűzben ég,
de hívja már az örök pihenés!